hirdetés

Így utazz biztonságosan kutyával autóban és repülőn

Gerhát Petra

2023. december 14 - Képek forrása: Az én kutyám

Életünk, kutyásként is, egyre mobilabbá válik. De milyen lehetőségeink vannak, ha utazni szeretnénk? A DOGZ podcast 4. évadának 4. adásában szakértők segítségével erre kerestük a választ.

hirdetés

Négylábú társaink már nem csak a ház őrzésében vállalnak szerepet, hiszen sokan lakásban tartják őket, s nincs is mit őrizni – de nem is opció, hogy a szomszéd ugorjon át naponta egyszer, hogy megetesse, míg mi nyaralunk, hiszen egészen másképp állunk már az állattartáshoz. Nem is hagynánk talán pár óránál tovább egyedül, hiszen már tudjuk, kedvenceinknek épp úgy vannak szociális szükségleteik, mint nekünk, embereknek. A kutyaszállítási módok is változtak, biztonságosan velünk tarthatnak, akár autóba ülünk, akár repülővel keresünk fel távoli úticélokat, ha a legfontosabb szabályokat betartjuk.

Hogyan költözzünk kutyásként akár több ezer kilométernyi távolságra, miként működik egy hivatalos állatszállító cég? Miként képesek garantálni az egészséges és biztonságos közlekedést? Miben más egy szállítmányozó cg működése ahhoz képest, amit mi tudunk nyújtani saját autónkban kutyánknak? Mire kell figyelni, szabad-e nyugtatót vagy altatót adni a kutyáknak utazás közben? Hogyan szocializáljuk autóba a kutyánkat, s melyik kiegészítő a legbiztonságosabb kutyáknak és a velük együtt utazóknak? Miként zajlik egy cargos repülés és mi történik, ha elveszik az átszálláskor a kutya? És mennyiben lesz ez más, ha betiltott kutyával tesszük mindezt?

Hallgasd meg a szakértők válaszát a DOGZ podcast legújabb részében itt:

Vagy nézd meg ide kattintva:

Adásainkat meghallgathatod az Apple podcast és a Google podcast felületein is.

A DOGZ podcast 4. évadának 4. adásában Gerhát Petra, Az én kutyám magazin újságírója és vendégei, 

Vasszi Zoltán, a Tiger Tattoo’s Amstaff kennel tenyésztője és 

Kurucz Tamás, az odakutya.hu tulajdonosa 

járják körbe az autós és repülőn való közlekedés kérdéseit. 

 

Miként szocializálhatjuk az utazásra kedvencünket? Milyen eszközökkel tudjuk majd biztonságban az autóban, utazzunk akár városon belül, rövidtávon, vagy éppen egy másik országba? 

Repülhetünk is együtt

A cargo szolgáltatások segítségével akár a tengerentúlra is elrepülhetünk, miközben kutyánk biztonságban velünk tart a repülőgép csomagterében, a reptereken pedig állatorvos és optimális esetben felkészült személyzet ügyel négylábú társunkra. De mit tegyünk, ha  netán elveszik, akár egy csomag? Miként teljesíthetjük egy nemzetközi utazás egészségügyi feltételeit? El lehet postázni egy négylábú bundást futárcéggel is, ha másik országban folytatjuk életünket? Mennyire viseli meg a kutyát és mennyire a gazdit az, ha idegenekre kell egy időre bíznia a kutyáját? 

Mi a helyzet a betiltott fajtákkal?

A világ számos országába be sem léphetünk bizonyos kutyafajtákkal, a veszélyesnek titulált ebek ráadásul repülőn sem utazhatnak akárhogy. Milyen szabályoknak kell megfelelni, meddig, hova és hogyan mehetünk, ha például amstaff, pit bullunk, tosa inu vagy egyéb, betiltott kutyafajta vagy fajtajellegű keverék kutyussal élünk. A podcast legújabb részében kiderül, van-e különbség a legális fajták és a tiltott példányok utaztatása között a gyakorlatban. 

Előző adásunkat itt is meghallgathatod!

Kövess minket, hogy ne maradj le csütörtökönként megjelenő adásainkról, melyekben ismert kutyás szakértőkkel beszélgetünk fontos témákról!

beszállás az autóba betiltott kutyafajták boxtréning dogz kutya autózás kutya cargo kutya repülőn kutyaszállítás Podcast szállítóbox tiltott kutyafajták

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!