hirdetés

Elővigyázatlanság miatt bénult le a család kutyája: így sosem szabad autózni

Szénási Szimonetta

2023. augusztus 3 - Képek: Getty Images Hungary

A szomorú gazdák figyelmeztetik a többi kutyatartót erre a hétköznapi veszélyforrásra, ami kedvencük esetében csaknem az állat életébe került.

hirdetés

A legtöbb kutyatartó szokta kocsival szállítani négylábúját, ám ha ezt nem megfelelően teszi, annak súlyos következményei lehetnek. Az Ozzy névre hallgató shar pei egy autóút során bénult le – és gazdái, Hannah és Damon még szerencsésnek mondhatják magukat, hogy nem veszítették el szeretett jószágukat! Ők mesélték el, miként történt a baleset. Arra is figyelmeztetnek, miként utazzon a kutya biztonságosan az autóban.

Nagy odafigyelést igényel, ha kutya is utazik az autóban.

Nem gondolták, hogy ki tudja nyitni

A pár a kedvencükkel autózni indult, a kutya az autóban a hátsó ülésen utazott. Csúcsforgalomban indultak el, és épp egy igen forgalmas szakaszon haladtak, amikor a kutyának sikerült kinyitnia az ablakot, majd azzal a lendülettel ki is ugrott rajta. Gazdái álmukban sem gondolták, hogy az eb erre képes lehet.

Bár a kutya be volt kötve – egy hámhoz erősített biztonsági övvel és egy speciális, rögzített üléshuzattal is gondoskodtak róla a tulajdonosok –, mégis sikerült a rögzítést meglazítania, az elektromos ablaknyitót pedig könnyűszerrel tudta aktiválni.

A nyitott ablak nagyon veszélyes!

Úgy tűnt, megúszta

Szerencsére a shar pei nem a forgalom, hanem a járda felé ugrott ki, és az autót vezető Damon rögtön meg is tudott állni, hogy a nyomába eredjen. Ám Ozzy így sem úszta meg komoly sérülés nélkül.

Mint Hannah visszaemlékezett, megdöbbentő volt az orvosi diagnózis: bár kedvencükön semmiféle külsérelmi nyom nem volt látható, pusztán egy folt a szeme alatt, illetve néhány horzsolás a lábán. Kezdetben valamelyest még rá is tudott nehezedni a hátsó lábaira. Valószínűleg a baleset hatására egekbe szökő adrenalin fedte el a fájdalmát. Ám már másnap megmutatkozott, hogy a lábak nem funkcionálnak rendesen. Ozzy nehezen mozog, hátsó végtagjait csak húzza maga után, ami különösen szívszorító a gazdáinak, tekintve, hogy kedvencük egy igazán aktív, életvidám kutya.

A kocsiból kiugró eb súlyosan vagy életveszélyesen is megsérülhet.

Egyelőre nem tudni pontosan, milyen belső sérülései lehetnek az ebnek. A pár gyűjtést szervezett, hogy finanszírozni tudják a további vizsgálatokat — számol be róla a Mirror. Ozzynak szüksége lenne egy MRI-re, aminek költsége 800 és 1500 font között mozog. Ez az összeg 350-655 ezer forintnak felel meg. Óriási kiadás.

Amennyiben nem sikerül kideríteni, pontosan mi baja Ozzynak, vagy az állapota rosszabbodik, akkor meg kell vitatni az eutanázia lehetőségét is – mondta el Hannah, aki ezzel az eshetőséggel nem ért egyet, és mindent megtesz kedvencéért.

Ha nincsenek fájdalmai, akkor nem értem, miért kellene elaltatni egy egészséges kutyát csak azért, mert a hátsó lábai nem működnek. De ha a szorongás és a fájdalom jeleit mutatja, akkor meg kell beszélnünk a búcsú lehetőségét, ami teljesen lesújtó lenne a számomra. Reméljük, hogy megkapja a szükséges segítséget, és talán soha többé nem lesz képes járni, de szeretnénk választ kapni arra, hogy pontosan mi a baj. Talán szóba jöhet a fizioterápia és a segédeszközök használata is, amikkel segíthetünk neki közlekedni, egyúttal jobb életet élni.

A gazdák üzenete

A pár azt tanácsolja a többi kutyatartónak, hogy lehetőleg válasszanak olyan biztonsági övet, ami a fejtámla mögött rögzíthető, illetve mindig ellenőrizzék az ablakzárat.

Mint korábban írtunk róla, a KRESZ nem szabályozza külön, hogyan utazhat a kutya az autóban, így az ebekre is a rakomány szállítására vonatkozó előírások érvényesek. Eszerint az állatot rögzíteni kell az autóban. Az egyik megoldás a hámhoz rögzített speciális csat, amit aztán a biztonsági övhöz lehet kapcsolni. Fontos, hogy ezt az eszközt csak kutyahámmal szabad használni, nyakörvvel nem! Azonban még így sem javasolt az első ülésen utaztatni az állatot, mert zavarhatja a sofőrt a vezetésben.

A megfelelő biztonsági öv és a rögzített box is jó megoldás, hogy biztonságban legyen a kutya az autóban

A másik lehetséges szállítási mód a kutyabox, illetve a ketrec. Kisebb kutyáknál még ezt is lehet rögzíteni a hátsó ülésen, a biztonsági övvel, nagyobb testű jószágokat pedig ötajtós autók esetén inkább a csomagtérben helyezzünk el az utazás idejére.

Hangsúlyozzuk: semmiképpen sem szabad csak úgy magad mellé vedd kedvencedet a kocsiban! Amellett, hogy szabályellenes, életveszélyes is; miatta balesetet okozhatsz, és ő is megszökhet az első ajtónyitáskor. Mint azonban kiderült, a rögzítés módja sem mindegy. Mindig ellenőrizd az övet és a hámot, és állítsd azokat megfelelően feszesre (de ne túl szorosra!)

Az ablakokkal kapcsolatban pedig javasoljuk a gyerekzár, illetve a legtöbb autóban megtalálható központi ablakzár működtetését. Előbbivel lezárhatók az ajtók (amik így csak kívülről lesznek nyithatók), utóbbi pedig az ablakokat nem engedi lehúzni.

autó autó és kutya autóbaleset baleset bénulás KRESZ lebénult kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!