hirdetés

Kutyának köszönheti életét egy házaspár: az eb segítsége nélkül a mentők sosem találnak rájuk

Szénási Szimonetta

2023. február 12 - Képek: Getty Images Hungary

A pár túrázás közben eltévedt, majd egyikőjük pánikrohamot kapott. A mentőcsapat kutyájának hála időben érkezett a segítség.

hirdetés

Újév napján, egészen pontosan 17 óra 30 perckor segélyhívás érkezett a Keswick Mountain Rescue nevű hegyimentő-csapat központjába. Egy házaspár felkutatásában kérték a segítségüket, akik igen veszélyes terepre merészkedtek.

Kemény terep

A túrázók Anglia legmagasabb hegyéről, Scafell Pike-ról ereszkedtek le, mikor nyomuk veszett. Mint utóbb kiderült, míg felfele minden rendben ment, a visszaúton elbizonytalanodtak és eltévesztették a helyes irányt.

A mentőkutya szagot fogott

A hegyimentők négylábú segítőjének, Islának köszönhetően megtalálták a kétségbeesett házasokat. Az eb az örvénytől igencsak messze, egy meredek falú víznyelőben akadt rájuk.

Bár a mentők is rendelkeznek kellő tudással és tapasztalattal, a csapat szóvivője elmondta, hogy kutyájuk nélkül nem biztos, hogy sikerrel jártak volna, tekintve, hogy a víznyelő félreeső helyen van, túlságosan elrejtve ahhoz, hogy egykönnyen fel lehetne fedezni.

A kutya azonban, remek adottságainak hála arra is képes, amire az ember nem. Isla hangos ugatással jelezte a felfedezést, majd egészen a víznyelőig vezette a csapatát.

Kiváló, egyben lenyűgöző felfedezés volt!

– jellemezte a négylábú társ munkáját a szóvivő.

Pánikroham

Mint kiderült, a kétségbeesés az egyik túrázónál pánikrohamot váltott ki. Ez csak tovább rontott az amúgy is aggasztó helyzeten, így minden bizonnyal hálát adtak a gondviselésnek, mikor a szőrös segítség felbukkant.

Helyes döntés

Mint csapat szóvívője nyilatkozta, hogy bár a páros alaposan felkészült a túrára, így volt náluk elegendő meleg ruha és fáklya is, mikor rájöttek, hogy eltévedtek, úgy határoztak – nagyon helyesen – hogy segítséget hívnak. Ennek köszönhetik, hogy épségben megmenekültek.

4 órás mentőakció

A házaspárt végül visszakísérték Seathwaite-ba. A mentőakcióban összesen kilencen vettek részt, és négy órán keresztül dolgoztak rendületlenül. A korai dátum ellenére nem ez volt a csapat idei első riasztása, korábban két bajbajutott nőhöz riasztották őket Great Gable közelébe. A nagy hó és az erős szél miatt az egyikük elesett és eltörte a bokáját, rajta kellett segítenie a hegyimentőknek.

életmentés életmentő kutya kirándulás kutya és ember kutya és ember kapcsolata mentőkutya mentőkutyás egységek túrázás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!