Nem az ember miatt tudnak olyan szomorúan nézni a kutyák

Egy új tanulmány cáfolta azt a teóriát, miszerint a kutya kifejezetten azért fejlesztette ki jellegzetesen szomorú tekintetét, hogy meglágyítsa szívünket.

Amikor egy kutya hatalmas szemekkel, vagyis szomorú, kölyökkutya-tekintettel néz rád, könnyű azt gondolni, hogy ezzel akar megnyerni magának. Az új kutatások azonban azt mutatják, hogy a kutyafélék családjának más tagjai is képesek erre, nem csak a háziasított kutyák.

Nem miattunk alakult ki a kutya szomorú tekintete

A tanulmány, amely az Anatomical Record című folyóiratban jelent meg, eloszlatta azt a tévhitet, hogy a „kölyökkutyaszem” a háziasítás eredménye. Emellett megdöntött egy korábbi, 2019-es tanulmányt is. Ez azt feltételezte, hogy a kutyák az emberek miatt alakították ki ezt a kifejező gesztust.

A szóban forgó tanulmány arra jutott, hogy a kutyák fejlettebb szem körüli izomzattal rendelkeznek a farkasokhoz képest, ami megnyitotta előttük az utat, hogy arckifejezések széles spektrumát alakítsák ki. A kutatók akkor arra következtettek, hogy ezek az izmok akkor fejlődtek ki, amikor a kutyák közelebbi kapcsolatba kerültek az emberrel. Szerintük azért, hogy

utánozhassák arckifejezéseinket, ezzel ösztönözve minket arra, hogy gondoskodjunk róluk.

„Kíváncsiak voltunk, hogy ez igaz-e, vagy ezek az izmok más, erősen szocializálódott kutyaféléknél is léteznek-e” – mondta Heather Smith, az illinoisi Midwestern Egyetem anatómusa, az új tanulmány vezető szerzője.

Ennek kiderítésére Smith csapata alaposan megvizsgált egy elpusztult afrikai vadkutyát (Lycaon pictus). A kutatók úgy találták, hogy az állatnak nemcsak ugyanazok a szemizmai vannak, mint a kutyáknak, de ugyanolyan fejlettek is. „Tehát ez egyfajta cáfolata annak az elképzelésnek, hogy a háziasított kutyák az egyetlen kutyafélék, amelyek ezzel a tulajdonsággal rendelkeznek, és az kifejezetten miattunk fejlődött ki.”

A kutatók azt feltételezik, hogy a vadkutyák szemizmai azért ilyenek, hogy segítsék őket a koordinációban és a kommunikációban, amikor a szavannán vadásznak. A farkasokhoz és a kutyákhoz hasonlóan a vadkutyák nagyon szociális lények, 5-9 egyedből álló falkákban élnek.

Kifejező arcuk lehetővé teszi számukra, hogy néma vizuális jeleket adjanak egymásnak.

„A tanulmány megerősíti, hogy a vadkutyák nemcsak nagyon szociálisak, de szociális jeleik nagy része valószínűleg vizuális jelekhez kapcsolódik” – jegyezte meg Adam Hartstone-Rose, az Észak-Karolinai Állami Egyetem morfológusa.

A farkasok más lapra tartoznak

Annak ellenére, hogy szorosan összetartó társadalmi csoportokban élnek, a farkasok arcizmai valószínűleg nem fejlődtek olyan szintre, mint a kutyáké és afrikai vadkutyáké. Ők ugyanis kevésbé támaszkodnak a vizuális kommunikációra. A farkasok változatos tájakon vadásznak, beleértve a sűrű erdőket és hegyeket, ahol a zsákmány üldözése közben minden egyedet sokkal nagyobb valószínűséggel takarnak el sziklák vagy fák. Ennek eredményeként úgy fejlődhettek ki, hogy a vizuális jelzések helyett bonyolultabb vokalizációkat vagy illatjeleket használnak.

Smith és csapata azt reméli, hogy a jövőben megvizsgálhatják más vadon élő állatok, például rókák és ázsiai vadkutyák arcfelépítését is. Céljuk kideríteni, hogy mennyire fejlettek a szemizmaik. Így részletesebb betekintést kaphatnak abba, hogy ezek a fajok hogyan kommunikálnak és vadásznak. Ez segíthet annak meghatározásában, hogy a tulajdonság létezik-e olyan fajoknál, amelyek mind szociális, mind vizuális orientációval rendelkeznek.