hirdetés

A biztos haláltól mentették meg ezt a láncra vert, csontsovány kutyát

Szénási Szimonetta

2023. november 30 - Képek: Getty Images Hungary

Sokkoló képeket osztottak meg, és egy nagyon fontos dologra hívták fel az állattartók figyelmét.

hirdetés

Nagy összefogással sikerült megmenteni azt a borzalmas állapotban levő, szó szerint csont és bőr kutyát, aki az állatvédők szerint napokon belül egészen biztosan elpusztult volna. Ez pedig semmiképen sem tűnik túlzásnak, tekintve, hogy a rettenetesen lesoványodott állatot láncon tartották odakint, ahogy ez a képeken is látszik.

Így van most

A történetet az aggteleki Jony Wispo Állatmentés nevű civil szervezet osztotta meg. Először egy segélykérő posztban jelentek meg a képek, kérve, hogy aki tud, mozduljon meg a szervezettől mintegy 250 kilométerre levő bajbajutottért.

Mint írják, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vett részt a mentésben, majd a jószágot a ladánybenei Rénó Kutyaotthon Alapítvány fogadta. Híreket is közöltek a Gina névre keresztelt új védencükről.

A beszámoló szerint a körülményekhez képest jól van, ám egyelőre nagy figyelmet kel fordítani a táplálás mikéntjére. Napjában többször kap kis adagokat. A vérképe viszonylag rendben van, és szerencsére nem is szívférges.

Ne menj el az állatkínzás mellett!

Azt nem is kell hangsúlyoznunk, hogy a tartási körülmények és a kutya állapota bőven kimeríti az állatkínzás fogalmát. Ahogy a mellékelt posztban a befogadó szervezet is hangsúlyozza, nem szabad elmenni a hasonló esetek mellett. Hiszen életek múlnak egy-egy telefonon. Ha rossz sorsú, veszélyben levő vagy bajbajutott állatot látsz, azonnal hívd a helyi jegyzőt, valamely helyi állatmentő szervezetet, de a 112-es segélyhívón is bejelentheted a bajt.

Egyetlen hívás életet menthet!

A te kutyád is veszélybe kerülhet

Arról is fontos beszélni, hogy a mostanra beköszöntött téli időjárás, a reggeli-esti, sőt, már néhol napközbeni fagyok valamennyi állatra veszélyesek! A beteg, rövid szőrű, sovány, fiatal és idős állatok pedig fokozottan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, így esetükben még rövidebb idő kell ahhoz, hogy kihűljenek.

Emlékeztetőül álljanak itt a hipotermia tünetei, amelyek akár egy séta alkalmával is jelentkezhetnek!

  • remegés;
  • letargia és gyengeség;
  • a szőr tapintásra hideg;
  • alacsony testhőmérséklet (35 fok alatt);
  • csökkent pulzusszám;
  • kitágult pupillák;
  • az íny és a belső szemhéj elhalványodása, kékes elszíneződése;
  • légzési nehézségek;
  • kábulat, eszméletvesztés vagy kóma.

A kihűlés életveszélyes állapot, ami azonnali orvosi ellátást igényel, így ha a felsorolt jeleket látod a kutyán, azonnal vedd fel a kapcsolatot az állatorvosotokkal!

Ezeket az óvintézkedéseket tartsd be!

A kutyakabát nem csak úri hóbort, egyes fajtáknak, illetve az említett kategóriákba eső ebeknek nagy szükségük van rá a hűvös hónapokban. Ebben a cikkünkben segítünk, miként tudsz megfelelő öltözetet választani kedvencednek. Ajánlott tájékozódnod, hiszen egy rosszul megválasztott ruhadarab nem biztosít kellő védelmet és kényelmetlen is lehet az állatnak.

Emellett ismételjük, amit már sokszor leírtunk: hideg, pláne fagypont alatti hőmérsékleten csak kevés kutyafajta tartható kint biztonsággal. Nekik is szükségük van megfelelően bélelt, oltalmat adó kutyaházra, valamint a táplálásukról és a folyadékpótlásról is megfelelő odafigyeléssel kell gondoskodni!

A kutyaház téliesítéséhez ezen cikkünkben adunk praktikus tanácsokat. Előrebocsátjuk, hogy a plédek és egyéb textilek a fagyásveszély miatt egyáltalán nem alkalmasak erre.

A borítókép illusztráció.

állatkínzás állatmentés állatvédelem életmentés hideg kutyaház kutyakabát tél

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!