hirdetés

Bullterrier fajtaleírás: egy kedves gyermek kutyabőrben

László Enikő

2021. január 11

A bullterriert gyakran vádolják azzal, hogy veszélyes harci kutya. Ez azonban téves, ez a kedves eb szinte bármit megtenne szeretett családjáért. Rendkívül ragaszkodó és emberbarát.

hirdetés

Egyes országokban a bullterrier tiltólistás kutya, azaz egyáltalán nem, vagy csak engedéllyel tartható. Pedig ez a ragaszkodó és emberbarát eb megfelelő nevelés mellett ideális tagja a családnak. Bújós kutya, aki szorosan kötődik gazdájához és igyekszik annak kedvében járni. Egyesek szerint nem a szépség megtestesítője, mások pont egyedi megjelenésében látják csodás báját.

Eredete

A fajta a 18-19. századi Angliából származik. Ősei a korai angol bulldog és a mára már kihalt angol terrier. Egyesek szerint a fajta létrejöttében szerepet játszott a dalmata, illetve agarak is. Célzott tenyésztése 1850 körül indult meg Birminghamben. A fajta atyjának James Hinks állatkereskedőt tekintik. A bullterrier egy ideig csak fehér színben létezett, a 20. század elején tenyésztettek színes változatokat is. Feltehetően erre azért volt szükség, hogy kiküszöböljék a fajtára jellemző veleszületett süketséget. A fajta kitenyésztésének eredeti célja nem ismert, de valószínűsíthetően társasági ebnek szánta James Hinks. Eleinte patkányvadászként használták, amiben rendkívül tehetségesnek bizonyult. Egy Pinscher nevű bullterrier egyszer 36 perc alatt ötszáz rágcsálót fogott el. Később azonban a fajta más miatt vált híressé.

1881-ben készült festmény egy bullterrierről és egy dalmatáról.

Az állatviadalok elterjedésével medvék, bikák és más kutyák ellen kényszerült harcolni. Ez akkoriban sajnos rendkívül jó „szórakozásnak” bizonyult a nép számára. Komoly összegekben fogadtak az ebekre és szívesen nézték a véres harcokat. Ezért terjedt el az a vélekedés a bullterrierről, hogy egy agresszív, veszélyes fajta. Harapása valóban rendkívül erős, de ha megfelelően nevelik, ez a viselkedés nem jellemző rá. Már akkoriban is úgy gondolták róla, hogy a küzdőtéren kívül egy barátságos és engedelmes kutya. 1835-ben betiltották a legtöbb viadalt, de még ez sem akadályozta meg teljesen, hogy az ártatlan ebeket efféle könyörtelen és barbár „szórakozási” célokra használják. Napjainkban már kedvelt családi kutya, a harcok távol állnak tőle. Azonban sötét múltjától sokan nem tudnak eltekinteni és félnek a bullterriertől. Egyes országokban, például Németországban a kiemelten veszélyes fajták közé sorolják.

Anna brit királyi hercegnő unokájával és szeretett bullterrierjével.

Fajtastandard

A bullterrier egy közepes testű, arányos felépítésű, rendkívül izmos kutya. A fajta különlegessége háromszög alakú, sötét szeme és jellegzetes, tojás alakú koponyája. Fülei kicsik, vékonyak és felfelé állnak. Farka rövid, mélyen tűzött. Szőrzete rövid, sima és finoman fénylik. Színe lehet teljesen fehér; fehér, a fejen foltokkal; őzbarna; vörös; tricolor és csíkos. Járása szabad, könnyed. A 35,5 cm alatti egyedek miniatűr bullterriernek számítanak. Ezen kívül hivatalos súly és mérethatár nincs megszabva. A nagyobbak általában 40-50, de akár 60 cm-esek, nemtől függően. Mai testsúlyuk 20-35 kg között mozog, a fajta kialakulásakor előfordultak 5 kilós egyedek is. Várható élettartama 10-12 év.

Miniatűr bullterrier.

Jelleme

A bullterrier rendkívül karizmatikus kutya. Igazán erős, kiegyensúlyozott személyiség. Szeret mindenben részt venni, mindenről tudni. Kifejezetten játékos, eme tulajdonsága leggyakrabban gyerekek közelében mutatkozik meg. Annak ellenére, hogy kedves és barátságos jószág, sosem szabad felügyelet nélkül hagyni kisebbek mellett, ám ez a szabály minden más kutyára is érvényes.

A bullterrier szereti a gyerekeket és egy kicsit talán ő maga is az.

Bohókás természete miatt gyakran mondják rá, hogy olyan, mintha egy állatbőrbe bújt gyerek lenne. Kiegyensúlyozott eb, aki hajlamos megmakacsolni magát, ha értelmetlennek találja azt, amit kérnek tőle. Megfelelő nevelés mellett nem agresszív. Idegenekkel szemben tartózkodó, de mindaddig nem cselekszik, amíg azt nem érzi, hogy szeretett gazdája veszélyben van. Ideális családi kutya, aki mindig kapható egy kis mókázásra, de emellett nyugodt és engedelmes is.

Bullterrier kölyök.

Ideális környezet

Termete miatt ideális lehet lakásban való tartása, de szeret a kertben is játszani, szaladgálni. Erőskezű, határozott gazda mellé javasolt, aki nevelését időben elkezdi. A rosszul vagy egyáltalán nem szocializált egyedek hajlamosak lehetnek más kutyákkal szembeni agresszióra. Ám egy szerető, gondos gazda mellett ennek esélye szinte nulla. Ha a bullterrier már fiatal korától kezdve más ebekkel is érintkezik, ismerkedik, nem lesz ellenséges fajtársaival. Mozgásigénye viszonylag nagy, mivel rendkívül játékos és energikus eb. Szereti a hosszú sétákat, kirándulásokat. Lefárasztása fontos, különben hajlamos viselkedési problémákra, amit a túltengő energiája és az unalom okoz. Kutyás sportokhoz is kiváló társ.

A legtöbb bullterrier imád labdázni.

Ápolás

Ápolása könnyű, nem igényel sok időt. Rövid szőrét elegendő heti egy alkalommal átkefélni, ennél több gondozásra nem szorul bundája. A szemeket és a füleket rendszeresen tisztítani kell, karmait pedig, ha szükséges, vágni.

Gyakori egészségügyi problémák

A bullterrier kiegyensúlyozott táplálása nagyon fontos, különösen a fehér színű egyedeknél. Nekik gyakran javasolják a fehérjeszegény étrendet, mert hajlamosak különböző bőrbetegségekre, allergiára. Viszonylag könnyen felszednek néhány plusz kilót, ezért fontos a minőségi és megfelelő mennyiségű táplálásuk annak érdekében, hogy ne hízzanak el. A fehér egyedek hajlamosabbak a szembetegségekre, vakságra, esetleg veleszületett süketségre. A nem megfelelően szűrt kutyáknál rák, vese-, szív- és érrendszeri megbetegedések, ízületi problémák alakulhatnak ki.

(Képek: Getty Images Hungary)

bullterrier harci kutya közepes testű kutya társasági kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink