A rettegett gyomorcsavarodás: ezért figyelj kutyádra, miután evett
László Enikő, 2021. december 19
A főként nagytestű, mély mellkasú kutyákra veszélyes gyomorcsavarodás sajnos gyakran végzetes. Ezért nagyon fontos, hogy közvetlen étkezés után ne végezzen kutyád nagymértékű fizikai aktivitást.
A gyomorcsavarodás a kutyák egyik leggyakoribb haláloka. Néhány óvintézkedéssel azonban elkerülhető, emellett nagyon fontos, hogy korán felismerd a tüneteit. Mit jelent pontosan a gyomorcsavarodás és mik a szimptómái?
Mi az a gyomorcsavarodás?
Kialakulásának lényege, hogy az állat mozgásának hatására az étkezés után megtelítődött gyomor elfordul tengelye körül. Ezzel elzáródik a gyomorszáj, a nyelőcső felé vezető út, a belek és a gyomorkapu. A bent lévő tartalom pedig gyorsan erjedésnek indul. Ennek következtében nagy mennyiségű gáz képződik, ami idővel feszíteni kezdi a gyomorfalat és nyomni fogja a mellkast. Ez okozhatja a szövetek elhalását, az emésztés leáll és toxinok halmozódnak fel a vérben. Ha a gyomorfal folyamatosan feszül, nyomásnak van kitéve, elszakadhat. A kezelés nélküli állapot halálos lehet.
Kik a leginkább veszélyeztetettek?
A gyomorcsavarodás főként a nagytestű, mély mellkasú egyedeket érinti. A dobermannok, bernáthegyik, weimari vizslák, német dogok, szetterek fokozott veszélynek vannak kitéve. Idősebb korban nagyobb valószínűséggel alakul ki. A 45 kg feletti ebek 20%-kal veszélyeztetettebbek. De mindez nem zárja ki azt, hogy kistestű vagy fiatal kutyáknál nem fordulhat elő.
Kockázatnövelő tényezők
- nap egyszeri étkezés,
- gyors evés, habzsolás,
- öröklött hajlam,
- a kan kutyáknál nagyobb a gyomorcsavarodás esélye, mint a szukáknál,
- soványság,
- szorongás, fokozott stressz
- agresszivitás,
- idősebb életkor,
- citromsavat tartalmazó szárazeledel,
- sok gabonafélét tartalmazó kutyatáp,
- elhízás,
- etetés utáni intenzív mozgás,
- hempergés,
- gyomor összehúzó képességének csökkenése
Hogyan vedd észre?
A gyomorcsavarodás jellemző tünete a felpuffadt, kemény has. Emellett bágyadtság, hányás is felléphet. A kutyák ilyenkor furcsa testhelyzeteket vesznek fel, láthatóan rosszul érzik magukat, viselkedésük megváltozik. Lihegés, nehézlégzés is előfordulhat gyomorcsavarodás hatására. Ha a fenti tüneteket tapasztalod kedvenceden, azonnal keresd fel vele állatorvosodat! A minél előbbi szakszerű ellátás életet menthet.
Az állatorvosnál
Az otthoni kezelés nem vezet eredményre. Ha fennáll a gyomorcsavarodás gyanúja, értesítsd állatorvosod és azonnal indulj el kutyáddal. Ellenkező esetben ugyanis egy óra alatt végzetes lehet a baj. A doktor vérvétel és röntgen segítségével meg tudja állapítani, mi okozza a rosszullétet. Altatás után gyomorszondával leereszthető a felgyülemlett, nagy mennyiségű gáz és a folyadék. Ezután gyakori eljárás, hogy a gyomrot hozzávarrják a hasfalhoz, hogy többször ne fordulhasson elő a probléma. Ezt a beavatkozást olykor megelőzésképp is elvégzik kutyákon.
Hogyan előzheted meg?
Az egyik legfontosabb, hogy ne engedd, hogy kedvenced szaladgáljon, játsszon közvetlen étkezés után. A sétával is várj, amíg leülepszik benne az étel, ne azonnal induljatok útnak. A napi adag két részletben való elfogyasztása is hatékony lehet. Így nem egyszerre eszik sokat, ez jóval egészségesebb számára. A sovány, éheztetett kutyákat ezért nem ajánlott nagy mennyiségű étellel kínálni, csak kisebb adagokkal. A gyomorcsavarodás a fenti óvintézkedésekkel a legtöbb esetben megelőzhető. Azonban, ha jeleit észreveszed kedvenceden, cselekedj minél előbb.
(Képek: Getty Images Hungary, YouTube)