hirdetés

Féreg a kutya nyelőcsövében: így vigyázz rá, ha szeret kisállatokra vadászni!

Buzgó Csilla

2021. október 27

A nyelőcsőféreg igen alattomos módon fészkeli be magát szegény kutya testébe. Jelenléte halálhoz is vezethet, ezért életbevágó a gondos megelőzés.

hirdetés

Ugyan a kórokozó, a Spirocerca lupi elsősorban a meleg égövi területeken honos, az Egyenlítőtől távol is előfordul, többek közt Magyarországon is. Maga a féreg kifejlett állapotban nagyjából 5-8 centiméteresre nő meg, színe halványpiros. A nőstények nagyobbak, mint a hímek.

Hogyan fertőz és élősködik a nyelőcsőféreg?

Főként azok a kutyusok vannak veszélyben, akik sokat járnak-kelnek a természetben. Ilyenek a vadászkutyák, a kertben tartott ebek, a sokat túrázó négylábúak, illetve a menhelyi kutyusok. Utóbbi esetben inkább a sok más állattal való összezártság és a telepre beszabaduló kisebb jószágok jelentik a veszélyt.

A Spirocerca lupi ugyanis köztigazdákkal szaporodik. Ha az eb csak petével fertőzött ürüléket fogyaszt, akkor csupán terjesztővé válik, benne nem fejlődik ki az életképes lárva. Azonban ha egy végtermékevő ízeltlábú lakmározik a fekáliából, benne lárvává alakul a féregpete, s ha ezt a bogarat fogyasztja el a kutya, akkor már baj van.

A fertőzés oly módon is bekövetkezhet, hogy bogarakkal táplálkozó kisebb állatok kebelezik be a lárvával teli ízeltlábút, és aztán őket csócsálja meg a kutyus. Ha tehát kedvenced nehezen áll ellen a gyíkoknak, egereknek, pockoknak, békáknak, stb., akkor sajnos nagy a fertőzés esélye.

Mi történik, ha a lárva bejut a kutya szervezetébe?

Amint a kis betolakodók lejutottak a gyomorba, rögtön el is indulnak a nyelőcső felé. Ehhez a hasi vérereken át utaznak első megállójukig, az aortáig, ahol tovább fejlődnek, majd 2-6 hónap alatt elérnek a nyelőcsőig, melynek falában gömb alakú granulómákat – gyulladásos szövetszaporulatokat – alakítanak ki.

Ezek szolgálnak majd otthonaikként, itt is szaporodnak. A nőstény hátsó részét a gyulladt göbön átfúrva szórja petéit a nyelőcsőbe, így azok a lenyelt táplálékkal együtt vándorolnak tovább az eb gyomrába. Miután áthaladtak a bélrendszeren, a széklettel távoznak, és várják, hogy valamilyen állat elfogyassza őket.

Súlyos szövődményeket okoznak

Mivel számos esetben a gümők csak nőnek és nőnek az állat nyelőcsövében, előfordul, hogy teljes nyelési képtelenség alakul ki. Emellett ezek a göbök el is rákosodnatnak, gennyes tályogok, fekélyek alakulhatnak ki bennük, vérezhetnek, és szövetelhalás is bekövetkezhet. A genny a mellkasüregbe ürülhet, mely nagyon súlyos esetben össze is nyomhatja a tüdőt, ez pedig légzési nehézségekhez, fulladáshoz vezethet.

Már az aortában is nagy kárt tehetnek a fejlődésben lévő lárvák: az érfalban kisebb-nagyobb kiöblösödéseket, úgynevezett aneurizmákat hozhatnak létre. Az ezekben létrejött véralvadék-darabok az érrendszerben tovább sodródva elzáródásokat, ezáltal bizonyos területek elhalását okozhatják. Ha egy ilyen aneurizma megreped, akár halálos belső vérzést is eredményezhet.

Megelőzés és gyógyítás

Sajnos a nyelőcsőféregnek jelenleg nincs bejegyzett ellenszere, viszont az orvosok általában más állatok kezelésére használt gyógyszerekkel segítenek ilyenkor a kutyán. Először a férget kell elpusztítani, aztán a kialakult károk mértékétől függően jöhet a kemoterápia, az antibiotikumos kezelés vagy a műtét.

A megelőzés természetesen sokkal egyszerűbb, mint a betegség kezelése. Az állatorvos által ajánlott rácsepegtető oldat és a külső-belső élősködők elleni gyógyszerek rendszeres, előírásszerű adagolása megvédi kedvencedet a fertőzés kialakulásától.

(Képek: Getty Images Hungary)

betegség tünetei férgek kutya békát eszik kutya nyelőcsőgyulladás kutya természetben kutya vadászik nyelőcsőféreg kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!