hirdetés

Ők voltak márciusban a hónap kutyái: a kis jack russell már majdnem 100 bombát szagolt ki Ukrajnában

László Enikő

2022. március 31 - Képek: Getty Images Hungary

Ebben a hónapban is kerültek nagyszerű hősök a listára, de helyet kapott egy terrier is, akit csak David Attenborough hangja tud megnyugtatni.

hirdetés

Mint minden hónapban, így márciusban is összegyűjtöttük azt az öt kutyát, aki hősiessége, tehetsége vagy valami más miatt kiérdemelte, hogy sokan halljanak róla.

A félős kutya, akit csak David Attenborough tud megnyugtatni

Az egyéves Freyának „hihetetlen szerencséje volt, hogy túlélte”, amikor kidobták egy nagy sebességgel közlekedő teherautóból, de az eset óta rendkívül ideges és félős lett. A kutya azóta nehezen bízik meg az emberekben, azonban megnyugvást talál, ha David Attenborough dokumentumfilmeket néz.

„Néhány csodálatos ember, akik látták az eseményeket, elmentek vele egy helyi állatorvoshoz, és felvették velünk a kapcsolatot, hogy jelentsék az esetet. Az állatorvosok bevitték Freyát a műtőbe, hogy megvizsgálják az esetleges belső sérüléseket, de meglepő módon viszonylag sértetlenül megúszta az esetet.” – mondta Kirsten Ormerod, az RSPCA munkatársa.

„Most az egyik központunkban az RSPCA munkatársai gondozzák, és nagyon jól van, de a menhelyi életet stresszesnek találja. Nem meglepő, hogy mindent figyelembe véve, amin keresztülment, nagyon ideges.” Freyát átköltöztették a kennelsor privát részébe, ahol sokkal csendesebb és nyugodtabb a környezet. Gondozói rájöttek, hogy szereti a természetfilmeket, ezért van saját tévéje, amely mindig David Attenborough filmjeit játssza a háttérben. Úgy tűnik, hogy ezek megnyugtatják és segítenek neki ellazulni!

„Néhányszor beugrottam hozzá, és amikor papírmunkám van, gyakran elmegyek hozzá ücsörögni, összebújunk és nézzük a Kék Bolygót, ami a kedvence. Egyszerűen élvezi, hogy veled lehet.”– mondta Kirsten Ormerod.

Keresőkutyák mentették meg egy nő életét

A Kutyákkal az Életért Alapítványt március 7-én hívta a rendőrség, hogy segítsenek egy depresszióval küzdő nő eltűnésével kapcsolatban, aki egy búcsúlevelet hagyott hátra. Az alapítvány két személykövető kutyával indult útnak. Zulu és Mike ugyanazt az útvonalat jelezték, így biztosan jó nyomon voltak. Azonban egy idő után már nem tudták pontosan azonosítani a haladási irányt, így ekkor a rendőrök által lekért telefonos cellainformáció alapján tájékozódtak. Amikor besötétedett, Nitróra és Gogóra támaszkodtak, a két területkutató eb útszéli árkokat, erdőket és egy kisebb mocsarat is átvizsgált.

Mindig van segítség! A LESZ Magyarországról ingyenesen hívható segélyvonala a nap 24 órájában áll bárki rendelkezésére a 116-123-as telefonszámon.

Egy lakatlan tanya közelében Gogo viselkedése hirtelen megváltozott: „orrát a magasba emelve gyors léptekkel indult a tanya irányába. Talán 10 másodperc telhetett el, amikor meghallottuk jellegzetes ugatását. Biztosak voltunk benne, hogy megvan a nő. Rohantunk a hang irányába, és az elemlámpák fényében megpillantottuk. Magatehetetlenül ült a hideg földön, tekintete zavart volt. Arcán horzsolások és egész testében remegett. Körülötte mindenfelé gyógyszeres dobozok. Betakargattuk és hívtuk a mentésirányító rendőrt, aki azonnal mentőt rendelt a helyszínre. Ha nem találtunk volna rá a szerencsétlen asszonyra, esélye sem lett volna túlélni a -5°-os éjszakát.”– írják az alapítvány Facebook-oldalán. A mentés tehát szerencsére sikeres volt, és ez jórészt az alapítvány éles szimatú kutyáinak köszönhető.

Esper, a híres orosz agár átkelt a Szivárványhídon

Korábban már mi is beszámoltunk Esperről, az orosz agárról, aki a TikTok egyik népszerű kutyája. My Little Russian Lady nevű fiókját több mint 1 millióan követik. Elsősorban Esper nem mindennapi külseje (az orosz agarakra jellemző hosszú orr, karcsú és magas termet), bája, illetve gazdája videóinak témája miatt is nagyon népszerű. Jake Chattman – aki számos, kutyákról szóló, érdekes, vicces és egyben edukációs anyagot tölt fel az oldalra – a csatornán jelentette be, hogy Esper tragikus hirtelenséggel távozott. Mint mondja, március 2-a egy teljesen átlagos napnak indult, kutyája semmilyen jelét nem adta annak, hogy probléma lenne. Felesége azonban szólt Jake-nek, hogy valami nincs rendben Esperrel, de mire a férfi a hálószobába ért, a kutya már átkelt a Szivárványhídon.

A videóban felhívta arra a figyelmet, hogy bár az orosz agár egészséges fajta, körülbelül 8-12 évig él (Esper 8 és fél éves volt) és számos egyednél megfigyelték már, hogy hirtelen, minden előjel nélkül életüket vesztik, feltehetően szívprobléma miatt. Ezért korábban létrejött egy alapítvány is, akik az efféle haláleset után a gazdikat arra kérik, hogy adományozzák kedvenceik szívét a tudománynak, hogy tágabb képet kapjanak arról a kutatók, pontosan mi okozza a problémát, és hogyan kerülhető el a hirtelen tragédia.

Patron, az ukrán tűzszerész

Egy jack russell terrier az utóbbi napokban az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus egyik új hőse lett. A neve Patron, azaz „Patrónus”, ő felelős az orosz csapatok által elhelyezett aknák és robbanóanyagok kiszagolásáért és felderítéséért.

Az Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat (DSNS) a háború kezdete óta a közösségi oldalakon dicsekszik ennek a hihetetlen kutyának a bámulatos tetteivel. A különleges bombaelhárító csapat egy újabb tagjaként és kabalájaként emlegetik. A katonaság bombaelhárító egységei az apró katonai mellénybe öltözött Patron segítségével már mintegy 90 robbanószerkezetet hatástalanított.

„Két éves. Ő a csernyihivi pirotechnikusaink lelke és kabalája” – így mutatja be a DSNS kis „Patrónusát”. Bárhová is megy az ukrán különleges csapat, ez az okos terrier elkíséri őket. „Mellesleg nagyon szereti a sajtot, ezért csapatunk tagjai kihasználják az alkalmat, és kényeztetik őt” – teszik hozzá a közösségi oldalon.

Az alábbi videóban láthatod Patront:

Nyugdíjazták a véradó spánielt

Nyugdíjba vonul egy hős spániel, aki élete során valamivel több mint 10 liter vért adott, ennek következtében pedig több mint 80 kutya életét segített megmenteni. A kilenc éves angol springer spániel, Arnie 2015-ben kezdett vért adni a Pet Blood Banknak, de miután elérte a donorok korhatárát, most nyugdíjba vonult.

A négylábú donorok egy és nyolc év közöttiek, 25 kg felettiek, akiknek fittnek és egészségesnek kell lenniük, és nem tartózkodhattak a közelmúltban külföldön.

Arnie azután lett donor, hogy gazdája, Rachel McFarlane elolvasott egy felhívást, amelyben több véradót kértek, hogy segítsenek megmenteni a kutyákat. A Falkirkből származó, kutyakozmetikusként dolgozó Rachel azt mondta, hogy Arnie három éves korától kezdett el vért adományozni, de hamarabb regisztrálta volna, ha tudott volna a szolgáltatásról.

a hónap kutyái híres kutya híres kutyák hős kutya hős kutyák keresőkutya orosz agár személykereső kutya tűzszerész kutya véradó kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink