hirdetés

Állatkínzók a bíróság előtt Magyarországon

Gerhát Petra

2023. szeptember 1 - Képek forrása: Getty Images Hungary

Állatkínzás miatt emelt ismét vádat az ügyészség, ezúttal Békéscsabán. A vádlottak orvosi ellátás elmulasztása és különös szenvedés okozása bűntettének gyanúja miatt állnak a bíróság elé.

hirdetés

Egy 34 és egy 57 éves férfi ellen emeltek vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség állatkínzás miatt. A francia bulldog gazdája és édesapja a vád szerint nem csak elmulasztotta a kutya orvosi vizsgálatait, de a fájdalmas betegség következtében enni is képtelenné váló, éhező ebtől meg is szabadultak.

A francia bulldog maradandó sérülést szenvedett az állatkínzó tulajdonosai miatt

Elvesztette fülét az éhező kutya

A kutya még 2022. november végén, ismeretlen körülmények között,  lesoványodva került az utcára. Az egyik helyi állatvédő egyesület fogadta be, majd gyógykezeltetése céljából Ajkára, egy ottani állatvédő egyesülethez szállította. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a több, mint öt éven éven keresztül fennálló, kétoldali gennyes és szemölcsös külső hallójárat-gyulladást az egykori tulajdonos egyáltalán nem kezeltette, melynek következtében daganat alakult ki a kutyus fülén. A fájdalom miatt enni is képtelenné váló négylábúval annak ellenére nem törődtek gazdái, hogy láthatóan alultáplálttá vált.

 

A később, az állatmentők által elvégzett állatorvosi vizsgálat során kiderült, érzékszerve menthetetlenül roncsolódott.

 

Miután megműtötték, a külső hallójáratoknak, illetve a bal fülnek a fülkagylóval együttes eltávolítása is szükségessé vált .

A hallójárat gyulladás folyamatos, változó erősségű, de az átlagosnál nagyobb fájdalommal járt számára éveken át és kezelés hiányában a kutya betegsége maradandó fogyatékosságot és hallássérülést eredményezett. Kiderült, hogy a két vádlott a felelős teljes mértékben az állat szenvedéseiért.

Felfüggesztett börtön lett az állatkínzás ára

A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a két férfit próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, rendelje el a pártfogó felügyeletüket, és külön magatartási szabályként írja elő a számukra az állatvédő egyesület által kifizetett, 310.000 forintnyi orvosi költségek megfizetését fele-fele arányban. A járási ügyészség indítványt tett a kutya elkobzására is, illetve arra, hogy a bíróság kötelezze a terhelteket a nyomozás során felmerült, 250.000 forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.

2022 óta sokkal szigorúbban büntetik hazánkban is az állatkínzást

Hazánkban bűncselekmény az állatkínzás, melyet az állatok védelmétől szóló, ide kattintva olvasható állatvédelmi törvény szabályoz.

2022 január elsejét követően egy törvénymódosításnak köszönhetően 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetőek az állatkínzók. A törvénymódosítás az  állatkínzás tényállásában új minősített esetek létrehozásával megteremti a szigorúbb büntetőjogi fellépés lehetőségét, melynek köszönhetően a hatóságok sokkal szigorúbban tudnak fellépni a szaporítókkal és az állatkínzókkal szemben.

 

állatkínzás állatkínzás börtönbüntetés állatorvos állatvédelem betegség elhanyagolt kutya francia bulldog gazda és kutya utcakutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!