hirdetés

Állati barátságok az állatok világnapja alkalmából

Molnár Enikő

2023. október 4 - Képek: Getty Images Hungary

Október 4-e az állatok világnapja, aminek alkalmából középpontba kerül az állatok védelme, tisztelete és szeretete.

hirdetés

Egy állatbarát az év minden napján tisztelettel bánik a környezetében lévő élőlényekkel, de nem árt, ha van egy kinevezett nap, amikor az állatok és az ő jóllétük van középpontban. Ugyan nagy hangsúlyt fektetünk a felelős állattartás népszerűsítésére, és házi kedvenceink tiszteletére, az állatok világnapja nem csak a ház körüli egyedekre vonatkozik. Éppen ezért, hogy az otthon és a vadon élővilágáról is megemlékezzünk, hoztunk néhány szívmelengető példát arra, hogy a kutyák nem csak az emberek életében tölthetnek be fontos szerepet, hanem más állatfajokkal is képesek barátságot kötni.

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

olvasható a WWF (World Wildlife Fund) honlapján

Egy kis történelem

Senkit nem szeretnénk untatni részletekbe menően arról, hogy hogyan értünk el arra a pontra, hogy lassan 100 éve ünnepeljük az állatok világnapját. De az ünneppel kapcsolatban érdemes egy ember nevét ismerni, és az nem feltétlenül Assisi Szent Ferenc.

Igaz, hogy az állatok világnapját Assisi Szent Ferenc halála napjának évfordulóján tartják  világszerte, és ennek megvan az oka. A szent már a 13. században támogatója és szószólója volt a szeretetnek. Úgy gondolta, hogy minden, ami körülvesz minket megérdemli a szeretetet. Többek közt az állatok és a természet védőszentje, így nem véletlen, hogy hozzá köthető a kinevezett dátum. A legenda szerint egyébként nem csak, hogy az állatok szeretetét hirdette, képes volt beszélni is velük.

Az állatok világnapja 1931-ben lett hivatalosan is elfogadva, egy Florence-i kongresszus keretein belül, ahol a világ állatvédő szervezetei vettek részt. Ezt viszont évek odaadó munkája előzte meg egy állatvédelmi aktivista és író részéről. Az úriembert úgy hívták, hogy Heinrich Zimmermann. Az első, nem hivatalos állatok világnapját 1925-ben szervezte meg, akkor még márciusi dátummal. Október 4-re 1929-től kezdve helyezte át. Minden évben fáradhatatlanul szervezte ezeket az eseményeket, emellett felszólalt az állatkínzás ellen. Ha ez még nem lenne elég, egy magazin, nevezetesen az „Ember és állat” is az ő nevéhez fűződik, ami az állatok jóllétét helyezte a középpontba. Valahogy nem meglepő, hogy kiharcolta az állatok világnapjának hitelesítését.

Meglepő barátságok

Sokszor nagyon „egydimenziósan” tekintünk az állatvilágra: vannak a ragadozók és a prédák. Pont. De nem mindig ennyire egyszerű a helyzet, és van, hogy éppen úgy állnak össze a csillagok, hogy különleges barátságok születnek.

Kate és Pippin története

Courtenay városától nem messze, Kanadában él Isobel Springett, közel a természethez. Olyannyira, hogy egy nyári napon meghallotta egy szarvasgida keserves sírását. Az anyuka nem volt a közelben, Isobel mégis várt, hogy visszatérjen. Figyelte a környéket, és figyelt a gidára is a távolból, nehogy baja essen. Amikor már úgy érezte, hogy az anyuka biztosan nem tér vissza, magához vette a kicsit, és elnevezte Pippinnek. Lágyszívű német dogja, Kate azonnal magához vette a gidát, és nevelgette, vigyázott rá. Különleges kapcsolat alakult ki köztük, az elején leginkább az anyuka szerepét töltötte be az eb. Isobel nem fogta be Pippint, meghagyta neki a lehetőséget, hogy amikor úgy érzi, hogy készen áll kilépni a nagyvilágba, csatlakozzon a többi szarvashoz, akik a környéken élnek.

Ez a pillanat kéthetes korában érkezett el. De nem szakadt el teljesen a Katetől és Isobeltől… a választott családját naponta meglátogatta, és gyakran órákon keresztül ottmaradt. Néha játszottak, néha pedig csak közösen pihentek a lágyszívű óriással, akit a szarvas méretben lassan, de biztosan beért. Az anya-lánya kapcsolatból fokozatosan barátokká váltak. Isobel megfigyelte, hogy idő közben sajátos játékformát alakítottak ki, egyfajta kompromisszumot a kutyák és a szarvasok játékstílusa között.

Barátságuk 6 éven keresztül tartott. Sajnos Kate idő közben megöregedett, és 12 éves korában (ami méretéhez képest egyébként egy gyönyörű kor) hátra hagyta ezt a világot. Isobel szorgosan dokumentálta a közös pillanataikat, és a történetükről készült egy gyerekkönyv is, tele a párosról készült képekkel. Így tehát Kate és Pippin nem mindennapi barátsága örökké megmarad.

Penny és Roo barátsága

Penny És Roo barátsága olyan 10 évvel ezelőtt kezdődött, és egészen Penny távozásáig tartott. Roo egy nem mindennapi csivava: egy feltételezett születési rendelleneség miatt nincs meg a mellső két lába. Mentett kutyus, az utcán találták egy téli hónapban, egészen kölyökként. Elvitték egy állatorvoshoz, ahol az egyik dolgozó, Alicia Williams beleszeretett a csöppségbe, és magához fogadta. Ekkor kezdődött a közös kalandja Pennyvel. Mindkettőjüknek két lába volt, de míg Roonál ez egy rendellenesség miatt következett be, Pennynek ez teljesen természetes, hiszen egy selyemtyúk. A selyemcsirkék puha, szőrszerű tollazatukról ismertek. Pennyt is mentették, egy olyan létesítményből, ahol állatokon teszteltek. A két jövevény között mindössze fél év különbség volt, és hamar egymásra hangolódtak.

Minden nap elkísérték Aliciát a munkahelyére, ahol mindenki tárt karokkal fogadta őket. Együtt utaztak, együtt ettek, együtt fürödtek. Roo szerencsés helyzetben volt, mert a rendelőben találkozott néhány támogatóval, így kaphatott egy személyre szabott kerekesszéket. Így sokkal jobban és többet tud mozogni, nem utolsó sorban pedig így a gerincének is pihentetőbb. Penny annyira biztonságban érezte magát Roo mellett, hogy legtöbbször a kutyaágyba tojta a tojásait. Sajnos 2018-ban hátra kellett hagynia szeretteit, de előtte még felnevelt egy kiscsibét, Pippát, aki azóta betölti a selyemcsirke méretű űrt Roo és gazdája szívében.

Ezek a nem mindennapi barátságok csak kedves példák arra, hogy milyen mély kapcsolatot tudnak kialakítani egymással különböző fajok egyedei. Legtöbbször a játék során találják meg a közös hangot, mint a jegesmedvék és a huskyk, vagy éppen a gepárdok és az érzelmi támogatást nyújtó kutyabarátaik. Vagy a kapcsolatot az anyai ösztönök vezérlik, mint a kapibaránál (akit egyébként Cheesecakenek (sajttortának) hívnak), aki kölyökkutyákat nevel. De nem csak kutyás példákkal találkozhatunk. Mesélhetnénk még az rinocéroszok és a bárányok életmentő barátságáról, vagy éppen a mély, testvéri jellegű kapcsolatról, ami a rossz sorsot megélő medve, oroszlán és tigris között alakult ki. Az állatok sokkal összetettebbek, mint azt sokan gondolják. Ami pedig a házi kedvenceinket illeti, az állatok világnapja alkalmából kedveskedjünk nekik egy kis extra játékkal, jutalomfalattal és szeretettel.

állatok világnapja barátság csivava különös kutya barátság német dog selyemtyúk szarvas

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!