hirdetés

Ezek a patkányok taposóaknákat szagolnak ki: miben jobbak, mint a kutyák?

Hangai Lilla

2024. július 6 - Képek: Getty Images Hungary

Az APOPO nevű szervezet 25 éve végzi eltökélt munkáját annak érdekében, hogy felszámolják a taposóaknákat és a tuberkolózist szerte a világon. Természetesen a munka elvégzésére képeztek ki fantasztikus kutyákat, ám igénybe veszik egy kártevőnek titulált állatfaj segítségét is. Afrikai óriáspatkányok (Cricetomys ansorgei) közreműködésével igyekeznek jobb és élhetőbb hellyé tenni a harmadik világ országait, ezáltal a Földünket.

hirdetés

Lássuk máris, hogyan dolgozik egy bombakereső patkány, és milyen előnyei lehetnek egy kutyával szemben.

Tréning közben: 

Miért éppen a patkány?

A patkányok reputációja igen rossz, ám ha vesszük a fáradságot, hamar kiderül, hogy tulajdonképpen elképesztően intelligens, hatékony és kedves állatokról van szó. Azt például tudtad-e, hogy egy teniszpálya méretű területet (10 × 20 m) egy patkány 30 perc alatt képes átvizsgálni? Ez egy embernek egy fémdetektorral akár 4 napba is beletelne.

A tuberkulózis egy fertőző betegség, amely leggyakrabban a tüdőt érinti. A WHO becslései szerint a világ lakosságának egynegyede fertőzött tbc-vel. Míg a gümőkór a legtöbb olyan embernél látens, akiknél soha nem jelentkeznek tünetek, a baktériumok akkor válnak aktívvá, amikor az immunrendszer legyengül. Tünetei fájdalommal járnak, kezelés nélkül szinte biztos, hogy halált okoz. Egy patkány, vagyis ahogy a szervezet nevezi, HeroRAT (HősPATKÁNY) 20 perc alatt 100 köpetmintát tud átvizsgálni. 100 mintát egy tudós mikroszkóppal körülbelül 4 nap alatt képes elemezni.

Ezek az eredmények önmagukért beszélnek. Amikor belefogtak a projektbe, több olyan tényező is volt, amely egyértelműen a patkányok mellett szólt. Rendkívül kifinomult szaglással rendelkeznek; könnyen képezhetők, intelligensek; ahhoz túl könnyűek, hogy beindítsák a taposóaknát; 7-8 évig is élnek; olcsó a tartásuk, szállításuk, etetésük; könnyen elérhetők és beszerezhetők helyileg is; ráadásként pedig a szubszaharai Afrikában őshonosak, ezért ellenállnak a legtöbb trópusi betegségnek.

Így képzik a bombakereső patkányokat

A tenyészpárokat a programban részt vevő, jó teljesítményű patkányokból alakítják ki, de időközönként helyi vadpatkányokat is befognak humánus csapdákkal, és a szervezet nőstényeivel párosítják őket. (A vadakat később szabadon engedik, mielőtt megszoknák a fogságot.) Ezzel biztosítják a genetikai diverzitást. Egy alom általában 1-5 kölyköt tartalmaz, akik 3 hétig zavartalanul cseperednek a mamájuk mellett, mielőtt elkezdődne a kiképzésük. Első lépésként megkezdik a szocializációjukat. A kiképzők magukkal viszik őket mindenhová, hogy tapasztalják meg a hangokat, a zajokat, az illatokat és magát a kiképzőt, valamint a kiképzés helyszínét is.

Ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia 2024-ben

Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.

Ha már magabiztosan mozognak a világban, vagyis átmentek a szocializációs teszten, megkezdődik a klikkeres tréning körülbelül 10 hetes korukban. Itt a fiatal patkányok hallják a kattogásokat, és jutalmat kapnak akkor, ha a hangot sikeresen társítják az étellel. Így később motiváltak lesznek arra, hogy olyan műveleteket hajtsanak végre, mint például a célszag felkutatása. Miután a klikkeres tréning sikerrel zárul, következő lépésként azt kell elsajátítaniuk, hogy tegyenek különbséget a mindennapi szagok és a célszagok között. A patkányokat egy erős célszaggal ismertetik meg, amelynek intenzitása fokozatosan csökken, miközben lépésről lépésre hozzáadják a hamis illatokat. A kiképzés végére a rágcsálók képesek lesznek kiszagolni a robbanószert és a tbc-t is. A teljes képzés körülbelül 1 évet vesz igénybe.

A programban részt vevő, dolgozó állatok természetesen kiváló körülmények között élnek, mindent megkapnak, amire szükségük lehet. Optimális étrendet, rendszeres testmozgást, sok személyes odafigyelést és ütemezett játékidőt biztosítanak számukra, valamint rendszeres állatorvosi ellátásban részesülnek. A szervezet pedig nagyon büszke, hogy egyetlen patkány sem vesztette életét még munka közben; idős korukban, természetes okokból sétálnak át a szivárvány alatt. Amikor úgy érzik, hogy az állat már nem dolgozik olyan lelkesen, nyugdíjazzák őket, és a szervezetnél élhetnek a saját ketrecükben. Ezek után is rendszeresen játszanak és foglalkoznak velük, ellenőrzi őket az állatorvos, és a megszokott jó minőségű eleséget is megkapják.

Mérik a kutyák teljesítményét is: 

A legsikeresebb bombakareső patkány

Ahogy fentebb már említettük, a szervezet bombakereső kutyákat is alkalmaz, leginkább malinois-kat és holland juhászkutyákat. A kutyák és a patkányok egymást kiegészítő szerepet töltenek be a taposóaknák felderítésében. A taposóakna-kereső patkányoknak előzetesen előkészített talajra van szükségük kevés növényzettel, míg kutyák képesek műszaki felmérést végezni a növényzettel sűrűbben benőtt területeken is. Kiképzésük is hasonló módon történik, mint a patkányoké, és az ideje is megközelítőleg ugyanannyi. A kutyák egyetlen felvezetővel dolgoznak karrierjük során ideális esetben, míg a patkányokat szintén 1 vagy maximum 2 emberhez osztják be. Ugyan ezek a rágcsálók is ragaszkodnak valamennyire a legfőbb munkatársukhoz, nagy előnyük, hogy önállóan dolgoznak, és nem változik a hatékonyságuk, ha egy másik személlyel kell együttműködniük a terepmunka során.

Egy HeroRAT átlagos reggele: 

Jelenleg 105 aknakereső patkány dolgozik a szervezetnél, 50 egyed azonosít tuberkolózismintákat, és 34-en állnak képzés alatt. Mindegyikük fantasztikus munkát végez és fog végezni a jövőben, azonban egy állat neve mégiscsak kiemelkedik a többi közül. Magawa 2022-ben tért meg az örök vadászmezőkre. 5 éves szolgálata alatt 71 taposóaknát és 38 fel nem robbant lőszert fedezett fel. Több mint 225 000 négyzetméternyi terület megtisztításában segédkezett. Mindezt úgy, hogy egy átlagos munkanapja egy ilyen patkánynak körülbelül fél óra. Ha észlelik a taposóaknak szagát, azt azzal jelzik, hogy megkaparják a felületet. Amint a patkányok visszatérnek a gazdáikhoz, jutalmul egy banánnal vagy valamilyen finomsággal köszöntik őket. A kutyák ezzel szemben, ha szagot fogtak, leülnek vagy lefekszenek.

Ide kattintva két olyan magyar kutyát ismerhetsz meg, akik háborús övezetben keresnek bombákat.

aknakereső kutya bombakereső kutya patkány patkány és kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!