A félelem korszakról minden gazdinak tudnia kell! Mutatjuk, hogy miért

Furcsa lehet, főleg egy friss gazdinak, hogy az addig magabiztos és kíváncsi kutyusa hirtelen, látszólag minden apróságtól megijed. Ilyenkor úgy érezheti az ember, hogy valamit biztosan ő rontott el, és így egy életre ilyen félős lesz kedvence. Aggodalomra azonban semmi ok, ez egy természetes része a kutyák fejlődésének.

A félelem vagy félelmi korszak fontos része a kutya fejlődésének és szocializációjának még akkor is, ha utóbbi lehetetlennek tűnik az „új”, ijedős kiskutyával. Jellemzően két ilyen periódus van, az első 8-11 hetes kor körül, a második 6-14 hónapos kor körül, a kamaszkorban következik be. Átlagosan néhány hétig tartanak ezek a kritikus időszakok, és mind a kutyának, mind a gazdinak jelentős érzelmi megterhelést jelenthetnek. 

Az első félelem korszak

Az első félelmi korszak tehát jellemzően abban az időszakban mutatkozik meg, amikor a kölyökkutyák jövendőbeli gazdijaikhoz kerülnek. Már maga a költözés is sok újdonsággal jár a kiskutya számára, ha pedig még egy kis félelemmel is meg van fűszerezve, akkor könnyen megterhelővé válhat, ha a lelkes gazdik egyszerre mindent szeretnének megmutatni neki. Egy kölyökkutyát következetesen kell bevezetni a világba, és nem szabad hirtelen túlterhelni. (Ez egyébként nem csak kölykökre vonatkozik!) Fontos, hogy szocializáljuk, tehát kitegyük a környezeti ingereknek, de mindezt egy biztonságos távolságból fokozatosan, megadva a kutyusnak a lehetőséget, hogy ő fedezze fel a környezetét saját tempójában.

A második félelem korszak

Ez az időszak jellemzően kellemetlen meglepetésként éri a gazdikat. Sokszor elfelejtjük, hogy a fejlődés még folytatódik azután is, hogy felnőttessé válik kutyánk külleme. Mire elérkezik ebbe a korba (6-14 hónap) az eb, addigra a legtöbb gazdi már megtanította neki az együttélés fontosabb szabályait, illetve az engedelmességi alapokat. Ám ebben a korszakban úgy tűnhet, hogy minden munka hiába volt. A változás hirtelen mutatkozhat meg, gazdiként úgy érezhetjük, hogy egyik nap kutyusunk még magabiztosan jött mellettünk az utcán, másnap pedig megijed a járókelőktől, a biciklitől, az autók zajától. Aggodalmasnak tűnik, szorong, mintha nem is lenne önmaga. Ilyenkor jellemzően az új emberektől, kutyáktól és ingerektől fél kedvencünk, de megtörténhet, hogy a már ismert dolgok is megijesztik. Ugyan kellemetlen ez az időszak, gazdiként fontos, hogy megértőek és türelmesek legyünk, illetve, hogy ne essünk pánikba. Az első számú feladatunk a félelmi korszakban az lesz, hogy átvezessük rajta kutyánkat, és ha kell, visszamenjünk az alapokhoz.

Ezekre mindenképpen figyeljünk

A félelmi korszakokban szerzett tapasztalatok kihathatnak a jövőre. Hiszen ezeknek az időszakoknak többek közt az a szerepe, hogy a kutya megtanulja mi biztonságos és mitől kell távol maradnia. Ezért nagyon fontos, hogyan állunk hozzá ezekhez a kritikus periódusokhoz. Sajnos gyakori hiba például, hogy ahelyett, hogy megadnánk a teret és az időt a félős kutyánknak, közelebb visszük a félelem tárgyához, mondván, hogyha látja, hogy nem bánt, akkor biztos, hogy megtanulja, hogy nem kell tőle félni. Ez azonban sajnos nem így működik. A gazdi ilyenkor csak jót akar a kutyájának, de a legtöbb ebnek ez a megközelítés nem segít túllépni a félelmen. Ám az is igaz, hogy elszigetelni sem szabad a világtól. Lényeges, hogy a kutyának legyen lehetősége választani: megközelíti-e a félelem tárgyát vagy még komfortosabb, ha egy egészséges távolságot tart tőle. Erre valóban időt és energiát kell szánnia a gazdinak!

Lépésről lépésre egyre magabiztosabban

Lassan építsük vissza kutyánk magabiztosságát úgy, hogy megadjuk neki a lehetőséget a fejlődésre, tanulásra. Így segíthetünk neki:

• Ha megijed valamitől, akkor engedjük neki, hogy elmozduljon, eltávolodjon az ingertől. Ha emberekről van szó, akkor udvariasan kérjük meg a másik felet, hogy legyen türelmes és engedje, hogy a kutya magától közelítse meg, ha egyáltalán meg szeretné közelíteni. 
• Jutalmazzuk és dicsérjük ha ránk, vagy a félelem tárgyára néz.
• Gazdaként segítő szerepünk van a folyamatban, vagyis lehetőségeket adunk kedvencünknek. Ennek ellenére ne mi vezessük azt, hogy milyen ütemben ismerkedjen meg az új ingerrel. Hagyjuk, hogy olyan közel menjen, amennyire neki még nem ijesztő. Ne próbáljuk közelebb húzni vagy közelebb vezetni a félelem tárgyához. Ehelyett jutalmazzuk a kíváncsiságot, vagyis amikor magától a dolog felé mozdul, megközelíti, esetleg megszagolja.
• Ne várjuk el tőle, hogy rögtön kényelmesen érezze magát az ijesztő dolog társaságában. A szocializációs alkalmak legyenek rövidek és pozitív felhangúak.
• Legyünk konzisztensek. Gyakoroljunk sokszor keveset kontrollálva a környezetet, hogy biztonságosnak ítélhesse meg kedvencünk az addig félelmet keltő tárgyat.

Nem egyszerű a félelmi korszakot navigálni, mert nem lehetünk biztosak abban, hogy éppen mi fog ijedtséget kiváltani. Emiatt még egyszer hangsúlyoznánk, hogy legyünk türelmesek és megértőek. A lényeg nem az, hogy minél gyorsabban túlessünk ezen a kényelmetlen és megterhelő perióduson, hanem az, hogy kedvencünk megtanulja, hogyan kezelheti az esetlegesen félelmet keltő helyzeteket. Ha nem sikerült feloldani a félelmet ebben az időszakban, akkor kérhetjük szakember segítségét is.