hirdetés

Így ünneplik az állatok világnapját országszerte: színes programok, örökbefogadásra buzdítás és emlékérem kibocsátás

László Enikő

2021. október 4

Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles esemény alkalmából számos állatvédő szervezet, menhely, illetve állatkert színes programokat szervezett, hogy közelebb hozza az emberekhez ezeket a csodálatos élőlényeket.

hirdetés

Az állatok világnapjának ünneplése nem új keletű dolog. Az ötlet 1931-ben, egy firenzei konferencián született meg, az október 4-ei dátum pedig Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének halálának napja. Ő azt hirdette, hogy az embernek minden élőlényt szeretnie kell. Hiszen ők színesebbé, vidámabbá teszik a világot, életben tartanak minket és közülük rengeteg segédkezik nekünk mindennapjainkban. Óvni, védeni kell őket, legyen az egy vadon élő, egy haszonállat vagy egy házi kedvenc.

Így ünnepeltek az Ürömi Állatotthonban

Az Ürömi Állatotthon idén október 4-én ünnepli 50 éves születésnapját. Eleinte csak kutyaiskolaként működött, de a menhely akkori vezetője, Eőry Gyuláné (Csöpi néni) aranykoszorús mesterkiképző, nemzetközi munkabíró már akkor is szívén viselte minden állat sorsát. A kutyák alapítvány formájában történő mentését unokája, Szűcsné M. Adrienn kezdte meg, szlogenje pedig az, hogy „Itt nincs altatás, csak remény”. A Budapesttől mindössze 1 km-re található állatotthon az ország bármelyik menhelye számára példakép lehet. Mindegyik állat maximális szeretetben, odafigyelésben részesül, a bent élő kutyákat pedig alapszintű kiképzésben is részesítik a dolgozók. Az állatok világnapja és az Ürömi Duhajdombi Kutyakiképző Iskola alapításának 50. évfordulója alkalmából színes programokkal várták október 2-án az érdeklődőket.

Rally obedience. /Fotó: László Enikő

A nap gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas volt. A kicsiknek a Pilisborosjenői Önkéntes Tűzoltók nyújtottak élményt, de volt népi játszótér, hüllősimogatás, terápiás uszkárokkal való torna, arcfestés és természetesen kutyás bemutatók is.

Kutyás sportok széles tárháza mutatkozott be: IGP sport, agility, dog dancing, rally obedience, de a rendőrség is tartott bemutatót arról, hogyan dolgoznak négylábú társaik egy-egy éles bevetésen. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatták védőruhában, milyen ha egy őrző-védő kutya „rájuk támad”, illetve ügyességi pályán is megmérettethették magukat saját kedvenceikkel. Az állatok világnapján felszólalt Dr. Vitályos Eszter, az esemény fővédnöke, Dr. Vetter Szilvia, az Állatvédelmi Központ vezetője Dóka Attilával, illetve Dr. Molnár Attila állatorvos tartott előadást az állatok koronavírus fertőzéséről, illetve a kennelköhögésről. Az esemény végén tombolát is húztak, ahol különféle nyereményeket vehettek át a résztvevők.

Kriz Orsolya és Josephine ötszörös dog dancing magyar bajnokok. /Fotó: László Enikő

De nemcsak az Ürömi Állatotthon, hanem számos más menhely is felhívta a figyelmet az örökbefogadás fontosságára, az állatok szeretetére és védelmére. Emellett az állatkertek, vadasparkok, rezervátumok is érdekes programokkal fogadták a látogatókat.

Magyar agár emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank

Az állatok világnapja alkalmából a Magyar Nemzeti Bank a magyar pásztor- és vadászkutyafajtákat bemutató sorozat harmadik tagjaként Magyar agár elnevezéssel 2 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az állatok világnapján, október 4-én– írja az MTI.

„Az emlékérme hátlapján két magyar agár ábrázolása látható, amint vadászat közben füves pusztán hajtják a vadat. »Az ábrázolás jól szemlélteti a fajta térölelő mozgását, az olykor 60 kilométer per óra sebességet is elérő kitartó vágtáját. Az életképet a háttérben a hajszát figyelemmel kísérő lovasagarász alakja egészíti ki« – olvasható a közleményben. Mint azt felidézték, 2004-ben az összes hazai kutyafajtát, köztük a magyar agarat is nemzeti kinccsé nyilvánította az Országgyűlés, 2017-ben pedig a Hungarikumok Gyűjteményébe emelték a magyar agarat másik nyolc őshonos kutyafajtával együtt” – írták.

„A magyar agár a legrégebbi vadászkutyák egyike. Őseink is rendelkeztek agárral, amit vándorlásuk során magukkal hoztak a Kárpát-medencébe is. Itt alakult ki később a mai magyar agár fajtánk, hosszas tenyésztés eredményeként. A magyar agárral eleinte kizárólag vadásztak, később párban versenyzéssel egészült ki a használatuk, majd egyre népszerűbbé vált a pályaversenyeken történő futtatásuk, műnyúl után. A Magyar agár emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében október 4-től egy évig névértéken vásárolható meg a Magyar Pénzverő Zrt. honlapján üzemeltetett webáruházban, illetve a kibocsátást követő első munkanaptól a vállalat érmeboltjában” – számolt be róla az MTI.

(Képek: Getty Images Hungary, László Enikő)

állatmenhely állatmentés állatok világnapja állatvédelem felelős kutyatartás kutyás ünnepek

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink