hirdetés

A drótszőrű magyar vizsla 10 éves korában visszavonul, de nem végleg. Új feladatát már el is kezdte. Egyenruhás gazdái összegezték az együtt töltött évtizedet.

hirdetés

Kabos 2013-ban, nyolchetesen került Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mentőkutyás Szolgálat szolgálatvezetőjéhez, Leczki Sarolta tűzoltó főtörzszászlóshoz.

Kabos mindig komolyan veszi a feladatát.

Kimagasló képességű vizsla

Kiképzése során hamar kiderült, hogy egy roppant okos, kimagaslóan tehetséges jószággal van dolguk. A drótos vizsla orra tévedhetetlenül jelzett, ha égésgyorsító anyagot, például benzint szimatolt. Mint kollégái írják, tévedhetetlen volt.

Tíz évig kimagaslóan teljesített, most pedig eljött a pihenés ideje, így Kabos nyugdíjba vonult. Ám nem búcsúzik végleg a szervezettől, hiszen mostantól az Igazgatóság toborzási tevékenységében vesz részt új társa oldalán. A jelek szerint pedig élvezi is új feladatkörét.

Kócos is, vörös is, ördög is

Ahogy viccesen írják a Katasztrófavédelem közösségi oldalán, Kabos a brit tudósok szerint is a legkócosabb budapesti tűzoltó. Emellett előszeretettel emlegetik, mint torzonborz vörös ördög. A vizsla fizimiskáját elnézve valóban zabolázhatatlan a frizurája, ami szerintünk roppant jól áll neki!

Búcsúvideó a torzonborz vörös ördögnek:

Kampányok arca is volt

Kabos számos feladata mellett szerepelt a Katasztrófavédelem kampányfilmjében is, amelyben a forró autóban hagyott állatokat fenyegető veszélyekre hívták fel a gazdák figyelmét. Kabos ebben is profi volt!

Most Gyufán a sor

Kabos a szintén kiemelkedően tehetséges Szikra utódja volt, őt pedig Gyufa, a szintén drótszőrű magyar vizsla követi, aki már több mint két éve készül arra, hogy átvegye az elsőszámú négylábú tűzvizsgáló szerepét.

Gyufa még a tanulóévek elején.

Mint korábban írtunk róla, ezek a magasan képzett ebek nagy segítséget jelentenek egymásnak a tanulási folyamat során. Ahogy a 2017-ben elhunyt Szikra, úgy Kabos is aktívan részt vett Gyufa kiképzésében.

Kabos és Gyufa Leczki Sarolta tűzoltó főtörzszászlóssal.

A tűzvizsgáló kutyák valóban profik, és mindössze egyetlen csepp benzin elegendő, hogy finom orrukkal nyomra bukkanjanak.

drótszőrű magyar vizsla tűzoltó tűzoltó kutya tűzvizsgáló kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!