hirdetés

Addig járt lopni, míg végül örökbe fogadták miatta

Szénási Szimonetta

2024. június 13 - Képek: Getty Images Hungary, Az Én Kutyám

Joggal mondhatjuk, hogy az egyik legszívmelengetőbb történet, amiről hírt adtunk eddig.

hirdetés

Az Index figyelmét is felkeltette az elszánt kóbor négylábú, Sisu története, aki nemhogy egyszer, de folyamatosan visszajárt egy helyi üzletbe, méghozzá lopni. Hogy mit vitt magával a notórius tolvaj? Ez a legaranyosabb az egészben: egy lila plüss egyszarvú volt a kutya kiszemeltje. Minden egyes alkalommal ezt a játékot vitte magával.

Miként a dolgozók elmesélték, a kutya célirányosan rohant be a boltba, pillanatok alatt a plüssnél termett, és már vitte is magával a hőn áhított figurát. Olyan sokszor próbálkozott, hogy elkezdték miatta zárni az ajtókat, és végül az állatmentőket is értesítették – az enyves mancsú eb legnagyobb szerencséjére.

A gazdátlan jószág ugyanis így az utcáról a Duplin County Animal Service nevű menhelyre került. Ám nem egymagával indult útnak: az érte érkező állatmentő megvette neki az olyannyira vágyott unikornist, így a Sisu névre keresztelt jószág minden bizonnyal a legnagyobb örömmel vette birtokba új, de szerencsére csak átmeneti otthonát.

A lila unikornisok varázserővel bírnának?

A kutya ugyanis nem időzött sokat a menhelyen, rövidesen megtörtént vele minden sorstársa álma, és örökbe fogadták. Új, remélhetőleg most már végleges helyére természetesen lila barátja is vele tartott, így koronázva meg a kutya boldogságát.

Ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia 2024-ben

Több ezer kutya és gazdi gyűlt össze a Városligeti Nagyréten 2024. szeptember 7-én. Beszámolónkból azt is megtudhatod, miért lehetnek büszkék magukra a fesztivál látogatói, és milyen őszi veszélyekre hívták fel a figyelmet előadásaikban a szakértők.

A szenvedély okai

Hogy vajon miért pont az egyszarvú keltette fel Sisu érdeklődését, azt nem lehet pontosan tudni. Miként korábban részleteztük már, a kutyák játékok iránti preferenciái sokféleképpen magyarázhatók. A labdázás univerzális örömforrás, amelynek oka az ide-oda cikázó játék prédajellegében keresendő. Másrészt négylábú barátaink jó része feladatorientált, így az, hogy visszavihetik neked az eldobott labdát, elégedettséggel tölti el őket.

A labda igazi jolly joker, a legtöbb kutya bolondul érte / Forrás: Az Én Kutyám

Más ebek, történetünk főhőséhez hasonlóan, a plüssökért vannak oda. Meglehet, hogy kölyökkorukban kaptak valamilyen figurát, és ott alakult ki az eltéphetetlen kötelék a puha játékok iránt. Amire vigyázni kell, hogy ezeket a holmikat nagyon könnyű szétrágni, lenyelve pedig a benne található töltet, illetve a szemek, az orr, és egyéb műanyag részek emésztési gondokat, sőt, bélelzáródást is okozhatnak, míg a torkon megakadva fulladáshoz vezethetnek.

Ugyanezen okokból a labdából is csak olyat válassz, ami kifejezetten kutyáknak készült. A puha, vékony műanyagból készülteket pillanatok alatt szétszedheti az eb. A sípoló játékokra is ugyanez a szabály vonatozik.

Ide kattintva egy népszerű vizes szórakozás veszélyére hívjuk fel a figyelmedet, ami a mostani nagy melegekben már terítéken lehet nálatok is. Alapvetően nem lenne probléma vele, de be kell tartani a szabályokat!

játék kutya örökbefogadás labda plüss

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!