125 éves a német juhász: így született meg a munkakutyák ásza

Pontosan 125 éve vette meg Max von Stephanitz lovaskapitány a kutyás történelem első hivatalosan bejegyzett németjuhász kutyáját. Mikén vélekedett a fajta létrehozója a németjuhászokról, és miért kezdte el tenyészteni őket? Erre is választ adunk.

Valamikor az 1880-as évek végén, egy szép napos délután egy német lovassági tiszt üldögélt a Rajna partján. Azon ritka időszakok egyike volt éppen, amikor Németország egyetlen más európai országgal sem állt hadban, így a katonatisztek élete is meglehetősen eseménytelenül és unalmasan telt. Ráadásul Max von Stephanitz, a német tiszt, a hivatásáért sem volt igazán oda, a család kérésének megfelelően szegődött katonának, pedig világéletében gazdálkodni szeretett volna, de azon belül is az állatok érdekelték gyermekkora óta.

Mint később többször elmesélte, unalmában egy arra haladó birkanyájat figyelt, amit két juhászkutya terelt a hátul ballagó juhász kézmozdulatainak engedelmeskedve. Stephanitz lenyűgözve bámulta a jelenetet, hiszen eddig nem látott hasonlót. Korábban nem foglalkozott kutyákkal, és háziállatként is összesen agy papagájt mondhatott magáénak.

Katonaként megdöbbenve figyelte a gyakorlótérhez hasonló jelenetet, ahogy az ember parancsára a két juhászkutya szinte óraműpontossággal irányította és terelte a birkákat. Stephanitz állítása szerint ott, azon a délutánon született meg az elhatározás, és kezdődött el valami, aminek a végeredményeként megszületett a nemzetközi kutyás történelem egyik ásza, a német juhászkutya.

Horand, a legelső német juhász

Stephanitz kapitány álma egy olyan juhászkutya volt, amelyik a legideálisabb szolgálati és munkakutyává tehető. Amelyik könnyen és gyorsan tanul, kitartó és atletikus, valamint bármilyen időjárási viszonyok között jól használható. Elképzeléseiben az első pillanattól kezdve az általa létrehozni kívánt fajta munkaképessége jelentette a főszerepet, amiről így írt egykoron:

A tenyésztésbe soha nem szabad bevonni olyan kutyákat, akik nem dolgozó kutyák. Az adott kutya munkára való képezhetőségének bizonyítéka a legfőbb kritérium a tenyésztésbe való bevonásának, ami messze megelőzi a kiállítási eredmények jelentőségét, ami egy rendkívül félrevezető értékmérője az adott kutya tenyésztésre való alkalmasságának… A juhászkutya-tenyésztés egyenlő a munkakutya-tenyésztéssel, és ezt soha nem téveszthetjük szem elől. Abban a pillanatban, ha ez már nem így lesz, mi sem juhászkutyákat tenyésztünk onnantól kezdve.

Max von Stephanitz az elhatározását követően gőzerővel látott neki a fajtaalapító ideális állat megtalálásának. Olyannyira komolyan gondolta a dolgot, hogy 1898-ban a hadseregből is kilépett, és vidéken kezdte el keresni az ideális pásztorkutyát, akire végül éppen 125 évvel ezelőtt, 1899 áprilisában bukkant rá Karlsruhéban egy kutyavásáron.

Ez egy 61 centiméter marmagasságú, sárga-szürke színű dolgozó juhászkutya volt, akit Hektor Linksrheinnek nevezett el frankfurti tenyésztője. Stephanitz őt nevezte át Horand von Grafrathnak, aki az első hivatalosan regisztrált német juhászkutya lett a történelemben.

„Használhatóság és intelligencia”

Von Stephanitz ezt követően alapította meg a Német Juhászkutya Szövetséget (SV) és dolgozta ki az új fajta részletes sztenderdjét. A kapitány jelmondatává a „használhatóság és intelligencia” vált, és az is közismert volt a fajtaalapítóval kapcsolatban, hogy a küllem sokadlagos szempont volt az intelligencia és a munkaképesség mögött. Hozzáállását az új fajtához hűen tükrözik a tőle fennmaradt idézetek, mint „A használhatóság a szépség legtisztább kritériuma” vagy „a lehető legjobb felépítésű kutya is teljes mértékben haszontalan, ha nincs benne igazi késztetés, hogy a maximumot adja ki magából”.

Világsiker

Az új fajta németországi népszerűsége gyorsan nőtt, hiszen Németország háborúra készült, és a hadseregnél és a rendfenntartó erőknél is óriási igény volt szolgálati kutyákra. Az első világháború során a németek által használt kutyák döntő zöme német juhász volt, így szemben más, kevésbé szerencsés fajtákkal Stephanitz kedvenceinek híre éppen a háborús szerepük miatt vált ismertté világszerte. A frontról hazatérő katonák ugyanis magukkal vitték a szinte „emberként gondolkodó és dolgozó”, hihetetlenül intelligens kutyák hírét.

Miután Hollywood is felfedezte magának a német juhászokat, például a francia hadszíntérről Amerikába kerülő Rin Tin Tin személyében, nem volt megállás, a fajta az egész világon a legnépszerűbb 5 kutyafajta közé került, és ezt a helyezését azóta is töretlenül őrzi.

Max von Stephanitz 1936-ban bekövetkezett haláláig felügyelte a német juhászkutyák tenyésztésének irányait és alapelveit. Haláláig ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, amelyet a 30-as évek elején így fogalmazott meg:

Egyet ígérjetek meg nekem, biztosítsátok azt, hogy a juhászkutyáim munkakutyák maradjanak. Ezért a célért küzdöttem egész életemben.

„Egy kutya tenyésztési és a kiállítási értéke két teljesen különböző dolog, aminek nem szabad, hogy köze legyen egymáshoz. Egy kiállítási eredményt soha nem lehet úgy tekinteni, mint ami bármit bizonyít egy kutya tenyésztési értekével kapcsolatban. Egy kiállítási eredmény csak annyit jelent, hogy az adott kutya, fenntartásokkal, talán alkalmas lehet a tenyésztésre”

– zárta gondolatait a fajta atyja.