hirdetés

Welsh corgi pembroke fajtaleírás: nemcsak az angol királynő, de a tündérek kutyája is

László Enikő

2021. június 28

Az apró lábú, hosszú testű terelőkutyát II. Erzsébet angol királynő tette igazán népszerűvé. Nem véletlenül szerette meg ennyire a corgikat, hiszen ezek az ebek bárkit képesek levenni a lábukról élénk, szórakoztató természetükkel.

hirdetés

A kétféle corgi közül a pembroke az ismertebb annak ellenére, hogy a cardigan kialakulása jóval régebbre tehető. A két fajta hosszú múltjukhoz képest viszonylag korán, valamivel kevesebb mint száz éve vált külön. Egyesek szerint azonban a két fajtának semmi köze egymáshoz, teljesen különállóak, akik az idők során néha keveredtek. Akárhogy is legyen, megkülönböztetésük a laikusok számára igen nehéz feladat, leginkább farkuk hosszából lehet megállapítani, melyik ebről van szó. A pembroke-ok farka igen rövid, míg a cardigané hosszabb, illetve maga a kutya egy kicsivel nagyobb termetű is. Utóbbi azonban nem mindig szembetűnő.

Eredete

Sok kutyafajtához hasonlóan a welsh corgik eredetéről is csak feltételezések születtek. A kelta legendák az egyik legősibb fajtának tartják a corgikat. A cardigant több forrás is ősinek véli, kialakulását időszámításunk előtt 1200 körülre teszik. A pembroke őseinek tartott kutyákat (vallhundokat) több mint ezer éve vikingek vitték Walesbe, ahol aztán spiccekkel keresztezték őket. Egy 1086-ból származó angol földbirtokkönyvben már említették a fajtát. A pembroke a Pembrokeshire grófság területéről kapta nevét, a corgi elnevezés eredete azonban vitatott.

Egyes források szerint a corgi szó ősi kelta nyelven kutyát jelent. A név később curgira, majd curra rövidült, ami korcsot jelentett. Az 1066-os normann megszállás idején a briteknek megtiltották az arisztokrata fajták (agarak, kopók) tartását. A többi ebet nem tartották olyan értékesnek, így lehetséges a cur szó korcsra utalása. Mások azonban úgy vélik, hogy a corgi walesi nyelven a cor, azaz törpe és a gi, azaz kutya szavak összetételéből származik. Ez a kifejezés a 14. században jelent meg először.

II. Erzsébet és húga, Margit hercegnő corgijukkal.

Még arról sem egyeztek meg a szakemberek, hogy kik lehetnek a corgik ősei. Egyesek szerint a svéd juhászkutyák vagy juhászspiccek. Mások úgy vélik, ez pont fordítva igaz. Megint mások azt mondják, hogy a pembroke változat a keeshonddal és a schipperkével áll rokonságban.

Az viszont egyértelmű, hogy a corgik kiváló terelőkutyák voltak, ezért tartották őket sokan Walesben. Élénk természetüknek és apró termetüknek köszönhetően könnyen cikáztak a marhák között. Ha pedig azok nem hallgattak rájuk, a kutyák belecsíptek csánkjukba. Mivel a corgi kicsi, igen nehéz feladatnak bizonyult a haszonállatok számára egy jól irányzott rúgással viszonozni a kellemetlenséget. Ha szükséges volt, jelzőkutyaként is megállta a helyét. Sokszor gazdája közelében volt, szolgálatra készen, akármilyen feladatot is szánt neki az ember.

II. Erzsébet és kutyái.

A tündérek kutyái

A welsh corgikhoz egy érdekes legenda is fűződik. Eszerint a tündérek, varázslattal bíró lények a corgik hátán indultak csatába, és az apró lábú kutyák húzták a kocsijaikat, szekereiket is. A hátukon lévő nyereg nyoma pedig még ma is megtalálható néhány eb bundáján, akiknek különleges, sötét mintázat látható szőrzetén.

Ahogyan azt sokan tudják, a pembroke welsh corgikat II. Erzsébet angol királynő tette népszerűvé. Olyannyira, hogy az utóbbi időben már nem csak az Egyesült Királyságban, hanem világszerte kedvelt családtaggá váltak ezek a kutyák. Hazájukban azonban furcsamód sajnos egyre ritkábbak. Tenyésztésük igen nehéz, fáradságos feladat, hazánkba az első kiváló vérvonalú kutyák csak 2005-ben kerültek.

Fajtastandard

A juhász- és pásztorkutyák közé sorolandó welsh corgi pembroke egy erős testfelépítésű, hosszú testű, alacsony kutya. Fejét sokszor a rókáéhoz hasonlítják, koponyája széles, a fülek között lapos, pofája elvékonyodó. Orrtükre fekete, fülei közepesen nagyok, felfelé állóak és hegyesek. Szemei szintén közepesen nagyok, mogyorószínűek. Nyaka hosszú, izmos. Háta egyenes, mellkasa mély és széles. Végtagjai rövidek, erőteljes csontozatúak. Mancsai oválisak, két középső ujjai hosszabbak, mint a többi. Farka rövid, olykor a kölykök farok nélkül születnek. Szőrzete közepesen hosszú, sűrű és viszonylag kemény tapintású. Színe lehet egyszínű vörös, rőt, fekete vagy cser. A fehér foltok gyakran megjelennek a lábakon, mellkason, olykor a fejen is. Testtömege nemtől függően 9-12 kg, marmagassága 25-30 cm. Várható élettartama 11-15 év.

Jelleme

A szívós, élénk és erős corgi valószínűleg egy hatalmas kutyának képzeli magát (pedig a világ legkisebb pásztorkutyája) – legalábbis viselkedése erre utal. Egyáltalán nem öleb, ne tévesszen meg mérete! A tündérek kutyájaként is emlegetett corgi eleven, éber és öntudatos kedvenc. Kíváncsi természet, mindig szereti tudni, mi történik környezetében. Amennyire eleven, annyira türelmes a gyerekekkel, ideális családi kutya. Idegenekkel szemben gyakran bizalmatlan, tartózkodó. Kiemelkedően értelmes, tanulékony, azonban múltjából adódóan hajlamos lehet a boka csipkedésére. Erről kölyökkorban minél előbb le kell szoktatni. A corgik azonban sosem agresszívak, a csipkelődés nem feltétlen ennek a jele, hanem a marhák tereléséből eredeztethető viselkedés. Sokszor említik, hogy házőrzésre is jó, hiszen azonnal jelez, ha bajt észlel.

Magabiztos, bátor eb, nem visszahúzódó. Aktív, virgonc, kissé pimasz fajta, de ez a tulajdonsága nem válik túl sokká az ember számára, hiszen egyben nyugodt és kellemes társ is, akinek jelenléte nem zavaró. Vicces, szórakoztató vele az együttélés, mindig készen áll a bevetésre.

Ideális környezet

A corgi a legtöbb ember számára ideális társ. Rövid lábai ellenére szeret mozogni, de lakásban is jól érzi magát, ha előbb említett igényét rendszeresen kielégítik. Okos, értelmes fajta (a legintelligensebb fajták egyikének tartják), ez megkönnyíti nevelését. Azonban a gazdának következetesnek kell lennie, hiszen a kis eb hamar túljárhat az eszén. Ne tévesszen meg termete, a corgi a kutyás sportokban is remekel. Mivel játékos és gyerekekkel szemben türelmes, jó családi kedvenc válhat belőle.

Ápolás

Szőrének ápolása nem nehéz feladat, könnyű karbantartani bundáját. Vedlése miatt azonban gyakori fésülést igényel. Karmait vágni kell, ha túl hosszúra nőnének, füleit és szemeit pedig rendszeresen tisztítani.

Gyakori egészségügyi problémák

A corgik nagyon szeretnek enni, ezért ügyelni kell arra, mit és mennyit kapnak, különben elhízhatnak, ami rövid lábaiknak rendkívül megterhelő lenne. Az utóbb említett tényező, illetve a hosszú gerinc miatt hajlamosak lehetnek gerinc-, illetve csípőproblémákra. Hosszú testük miatt kerülniük kell a lépcsőzést, hiszen az is gerincbántalmakhoz vezethet. Különböző szembetegségek és epilepszia is előfordulhat náluk. Tenyésztésük igen nehéz és fáradságos feladat. A szakértelem nélkül pároztatott kutyáknak komoly problémáik (például csigolyahiány) lehetnek. Mindig felelős, megbízható tenyésztőtől vásárolj!

(Felhasznált források: Szinák János – Veress István: A világ kutyái II., Dr. Király Klára: Versek, legendák és bölcsességek Kutyabarátoknak, David Alderton: Kutyák, Dr. Sárkány Pál: Nemzetközi Kutya-enciklopédia, Paul McGreevy: Kutyák, Szinák János – Veress István: Kutyakalauz, Sarah Whitehead – Beverly Cuddy: Kutyák, A Kutya Magazin 2021. január-februári száma)

(Képek: Getty Images Hungary)

corgi kistestű kutya pásztorkutya terelőkutya welsh corgi pembroke

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink