hirdetés

Hogyan élj együtt több kutyával? A napi rutin kialakítása nagyon fontos

László Enikő

2020. november 9

Több kutyával együtt élni rengeteg boldogságot és vidám pillanatot jelent. Ám ennek egyik árnyoldala az, hogy fokozott figyelmet is igényelnek, mert előfordulhatnak közöttük konfliktusok. A napi rutin kialakításával megszűnik a káosz, és békés harmónia tölti meg a mindennapokat.

hirdetés

Nagyon szerencsés helyzetben van az a gazda, aki több kutyával él együtt, és otthonában mindig teljes béke honol. Ez nem feltétlenül van így minden háztartásban. Annak ellenére is kialakulhatnak kisebb-nagyobb összetűzések az ebek között, hogy látszólag jó barátságban vannak egymással, helyesen lettek összeszoktatva. Csakúgy, mint a testvérek, ők is hadakozhatnak néha. De ilyenkor mindig a gazdának, azaz a falkavezérnek kell rendet tennie.

Problémák forrása

Egy több kutyás háztartásban néhány tevékenység vitát indíthat az ebek között. Ilyen lehet például az etetés vagy az alvás. Mindegyik négylábú a gazda szíve csücske akar lenni, és az is. A kutyák ösztöneikből fakadóan kialakítanak maguk között egy rangsort és az embernek ebbe nem szabad beleszólnia. Ez a felállás jól látható, hiszen a farkasok között is mindig a legegészségesebb, legerősebb, legjobb kondícióban lévő példány az alfa. Itt azonban elsősorban neked kell annak lenni, az ebek csak utánad következnek.

A túlzott dominancia és mások elnyomása nem kívánt viselkedés, amit tudatosítanod kell kutyáidban is. A következő pontokat érdemes kipróbálnod, ha úgy érzed, valamelyik kedvencedet túlságosan elnyomja a másik.

Etetés

Előfordulhat, hogy az alacsonyabb rangsorú négylábút nem engedik enni a többiek, elveszik előle az ételt. Ezt a leghatásosabban úgy küszöbölheted ki, ha külön szobában eteted meg őket vagy valamilyen módon elszeparálod az ebeket. A másik opció, ha megtanítod kedvenceidnek a Hagyd! vagy Ereszd! parancsszót, és alkalmazod, amikor a másik táljából próbálnak elcsenni néhány falatot.

Mindenki a saját táljából egyen.

Ajtó előtt toporgás

Gyakori jelenség egy több kutyás háztartásban, hogy amikor a gazda engedné ki őket az udvarra, az ebek az ajtó előtt toporognak, hogy ők mehessenek ki először. Ez akár agresszióba is torkollhat, ezért fontos megtanítani a Várj! vagy a Marad! vezényszót. Amíg ennek az elsajátításán dolgozol, alkalmazhatsz babarácsot a kutyák távoltartására, és szépen sorjában engedheted ki őket. Ha már jól megy a parancs teljesítése, fokozatosan egyre több kutyát ereszthetsz ki egyszerre.

Nyugodt üdvözlés

Konfliktust szülhet az ebek között a gazdi hazaérkezése is. Mindegyikőjük az első szeretne lenni, akit üdvözölnek, ezért egymás hegyén-hátán tolakodnak, taposnak, olykor akár meg is haraphatják a másikat. Ha ezt tapasztalod, úgy menj haza, hogy nem szólalsz meg vagy simogatsz meg egy állatot sem mindaddig, amíg le nem nyugszanak. Ezután jöhet a vakargatás és a nyugodt, nem túl izgatott köszönés. Fontos, hogy ne tápláld izgalmukat azzal, hogy magas hangon üdvözlöd és babusgatod őket, ahogy belépsz az ajtón.

Elfajuló játék

Amikor több magas energiaszintű eb játszik, előfordulhat, hogy eldurvul a dolog. Ilyen esetben nem szabad sem kiabálni, sem büntetni őket. Figyelemmel kell kísérni a folyamatot. Ha azt látod, hogy már túlságosan belelendültek, felpörögtek, tereld el a figyelmüket és válaszd szét őket. Fontos, hogy nyugodtan viselkedj, mintha semmi különös nem történne. Néhány perc után újra összeeresztheted őket és folytatódhat a hancúrozás addig, amíg nem durvul el. Idővel megtanulják jobban kontrollálni saját energiájukat.

Alvás

Ha számodra és kutyáid számára megfelelő, alhatsz együtt velük, egészen addig, amíg ez nem szül közöttük konfliktust. Ne kivételezz egyikükkel sem azáltal, hogy az egyiket engeded, a másikat pedig nem. Mindenkinek legyen meg a saját fekhelye, ahol álomra hajthatja fejét. Lefekvés előbb kísérd őket oda, és kapjanak jutalmat. A külön alvásra való megtanításhoz nagy türelemre és következetességre van szükség.

Egy több kutyás háztartásban elengedhetetlen az ebek alapvető tréningezése. Muszáj ismerniük néhány vezényszót annak érdekében, hogy biztonságos és nyugodt hétköznapjaitok legyenek. A rutin nekik és neked is jót tesz, hiszen egyikőtöknek sem kell feleslegesen stresszelnie. Ez nem azt jelenti, hogy túlságosan kontrollálnod kellene minden percüket, csupán azt, hogy vannak szabályok, amiket a saját érdekükben be kell tartaniuk. Ezáltal pedig szeretetteljes és harmonikus lesz az együttélés.

(Képek: Getty Images Hungary)

kutya verekedés ellen kutyák együtt tartása kutyák összeszoktatása nevelés összeszoktatás több kutya tartása

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!