Értünk dolgozó kutyák: Így jöttünk rá, hogyan képezzük ki őket kínzás nélkül
László Enikő
2021. szeptember 7
László Enikő
2021. szeptember 7
Az ember már évezredek óta alkalmaz kutyákat különféle munkákra. Legyen az állatai, portája őrzése, háborúkban való részvétel vagy valamilyen fogyatékossággal élő személy segítése. Hogyan, milyen képzési módszerekkel tanították meg annak idején az emberek az ebeknek, hogy milyen feladatot kell ellátniuk?
A kutyák képzése jelentősen változott az évezredek során. Ahhoz, hogy a különbségeket fel lehessen tárni, először meg kell ismerni az egyes feladatok ellátására kiképzett kutyák munkájának kialakulását. Egy amerikai kutatás részletesen foglalkozott a témával. A tanulmány célja, hogy egyesítse a tudósok és a kiképzők eredményeit annak érdekében, hogy a munkakutyák számára minél jobb kiképzést tudjanak biztosítani a jövőben. A kutatás a különféle munkakörök létrejöttét vizsgálta először, majd összehasonlította a mai képzési filozófiákkal. Cikkünkben most előbbit vesszük sorra.
A kutyákat különféle munkakörökre képezik ki, beleértve a segítségnyújtást, a védelmet és a felderítési munkát. A 20. század fordulóján sok kutyás munkafeladatot fejlesztettek ki, és a képzési gyakorlatok filozófiái nagyrészt trénerről trénerre szálltak. Ezzel párhuzamosan az elmúlt 20 évben rengeteg pszichológiai kutatás vizsgálta az állatok viselkedését, különösen a kutyák tanulási folyamatainak kérdését. Ennek a területnek azonban a kutatók szerint csak kevés gyakorlati hatása volt a mai munkakutya-kiképzésre.
A kutyák régóta munkatársaink is. Együttműködnek az emberekkel, hogy számtalan munkát elvégezzenek a hasznukra. Pásztorként, őrző-védőként, mobilitási asszisztensként, terápiás segítőként, bűnüldöző szervként szolgáltak és szolgálnak jelenleg is, és sok más egyéb munkában is segítenek.
A legkorábbi beszámolók szerint a kutyák a vadászati és pásztorkodási munkákban segítették először az embert, legalább 9000 évvel ezelőtt. Emellett a háborúkban is szerepük volt már az ókorban.
Az elmúlt 100 évben a munkakutyák képzésének gyakorlata, valamint az állatok viselkedésének és képzésének tudománya egyaránt jelentős előrelépést hozott. Hagyományosan azonban az állatképzés gyakorlata és tudománya külön területeken fejlődött ki, kevés „keresztbeszélgetéssel” vagy együttműködési erőfeszítéssel mindkét terület egyidejű előmozdítása érdekében.
Bár a „dolgozó kutya” kifejezés magában foglalja a funkcionális tevékenységek széles skáláját végző ebeket, a kutatás három elsődleges típusú munkakutyára korlátozódik, amelyek jelenleg a munkakutyák többségét tükrözik: őrző-védő kutyák, felderítő kutyák és segítőkutyák.
A munkakutyák vadászatra, pásztorkodásra és a háborús szerepekre való felhasználása az ókori görög időkből származik. A formális képzési kézikönyvek és eljárások azonban csak a 20. században jelentek meg, bár a kutyakiképzésről szóló korai értekezések már régen rendelkezésre álltak. Az ókori Görögországban a kutyák háborúban betöltött szerepe vita tárgyát képezi, akár képzett résztvevőként, akár egyszerűen háborúba állítva. De jelenlegi feladataik közül is többet végeztek már akkor: őrt álltak, nyomokat követtek, védelmeztek és felderítettek. Vitathatatlanul az egyik legkorábbi és legbefolyásosabb képzési kézikönyv az őrző-védő kutyák modernebb használatához Konrad Most ezredes 1910-ben megjelent és 2014-ben újranyomott Dogs Training: A Manual című könyve. Ez a szöveg a mai napig a katonai és rendészeti kutyakiképzés alapjául szolgál sok helyen.
Habár az ezredes könyvében szereplő fenyítési módszerek, elképzelések mindenképpen elavultak, filozófiája igen nagy hatással volt a kutyakiképzés területére. Most ezredes és Oscar Pfungst a 20. század elején összefogtak, hogy lefolytassák a kutyák nyomkövetési képességeinek egyik legátfogóbb értékelését. Most ezredes gyakorló-tudós volt, kiterjedt kísérleti teszteket végzett a kutyák nyomkövetési képességein. Egy szerkezet segítségével az ember mozgására emlékeztető cipőnyomokat és cipzáras vonalrendszereket hagyott a földön. A kísérletek során rájöttek, hogy a kutyák nemcsak emberek, hanem az általuk használt tárgyak nyomát is képesek követni. Ez a megállapítás arra engedett következtetni, hogy a kutyák összetett inger „képet” követnek. Ebben pedig szerepet játszik a környezet, annak szaga, illetve a vizuális ingerek is.
A felderítő kutyák (kábítószerek és robbanóanyagok) kiképzése viszonylag modernebb jelenség. Efféle ebek először a II. világháborúban jelentek meg. Érdekes, hogy a kényszer-alapú képzési eljárásokkal ellentétben ezt a munkát befolyásolta a fejlődő szemlélet (behaviorizmus). A képzésre jelentős hatással bírt a korabeli állati viselkedéskutatás, ugyanis ekkor a pozitív megerősítést részesítették előnyben a megfélemlítésre, fenyítésre alapuló technikákkal szemben.
A segítőkutya egy átfogó kifejezés, ami egy olyan kutyára utal, aki kifejezetten arra lett kiképezve, hogy támogassa, segítse az embert. Ezzel lehetővé téve, hogy az adott személy önállóbban éljen a tanult parancsok végrehajtásával, miközben valószínűleg pszichoszociális előnyökben is része lesz.
Kezdetben a legtöbb segítőkutya vakvezető eb volt. Az elmúlt 45 évben szerepük jelentősen kibővült. Kiképeztek például hallássegítő kutyákat, akiket siketek vagy nagyothallók számára treníroztak. Az ebek figyelmeztetik kezelőjüket környezetük legfontosabb hangjaira. A személyi segítőkutyák, jellemzően egy fizikai fogyatékossággal élő személlyel élnek, és olyan feladatokat látnak el, amik a gazda számára nehézkesek vagy akár lehetetlenek (pl. ajtók nyitása vagy leejtett tárgyak felvétele).
A látássérült gazdáik kalauzaként szolgáló kutyák ábrázolása évszázadokra vezethető vissza, az első hivatalos kiképző iskola 1916-ban nyílt meg Németországban. Valamivel több mint egy évtizeddel később a The Seeing Eye lett az első vakvezető kutya iskola, amelyet az Egyesült Államokban hoztak létre. Kezdeti vezetőedzője, Eliot „Jack” Humphrey erőfeszítéseinek köszönhetően korai tenyésztési és képzési programja is kiemelkedően jól dokumentált. A program úttörő képzési struktúrájának, idővonalának és filozófiájának számos eleme a mai napig fellelhető a vakvezető és segítőkutya-kiképző iskolákban.
A kiképzés nagy része nyilvános helyeken történik, ami mindig bizonyos mértékű kiszámíthatatlanságot jelent a kutya számára. Ez a négylábú tanoncoknak rendkívül fontos, hiszen így korán hozzászoknak a környezeti ingerekhez. A programnak köszönhető az is, hogy a leendő vakvezető kölykök egy-egy önkéntes családban nevelkednek, akik felelősek az eb alapvető engedelmességéért és a korai szocializációjáért. Ezt a modellt még mindig alkalmazzák, a szervezet különböző szintű felügyelete mellett, amíg a leendő segítő kutyák el nem érik a serdülőkort. Később, a szakmai képzés során a kutyákat megtanítják a jövőbeli munkájukhoz szükséges készségekre, amelyek egy több hetes közös képzésben zárulnak, miután végleges gazdájukoz kerülnek.
Képzési filozófiája részeként, és az akkori rendőrségi kutyakiképzéssel ellentétben Humphrey kevésbé volt kíváncsi a kötelező engedelmesség tanítására. Inkább abba fektetett energiát, hogy lehetővé tegye a kutyáknak, hogy saját döntéseiket hozzák meg, még akkor is, ha ez egy parancs megszegését jelentette. A képzési módszereket tekintve ez a gondolkodásmód a testi fenyítés hiányát jelentette, valamint nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy a kutya és kezelője kapcsolatot alakítson ki, amelyben a megfelelő testbeszéd és a hangnemek segítenek. Továbbá Humphrey úgy érezte, hogy a kiképző feladata, hogy alkalmazkodjon egy adott kutya preferenciáihoz. Mivel a program megközelítése különbözött az akkori szokásos dogmáktól, megkövetelték oktatóiktól, hogy szinte elölről kezdjék a tanulást, és elvégezzenek egy intenzív tanfolyamot. Ez a stratégia azóta a segítő kutyákkal foglalkozó szervezetek fémjelzésévé vált. A mai napig sok vakvezető kutya kiképző iskola előzetes tapasztalattól függetlenül megköveteli oktatóitól, hogy 3-4 éves speciális képzésen vegyenek részt.
(Képek: Getty Images Hungary, Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola, Jóvári Krisztina)
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek