hirdetés

Nyalogatja a vendégeket a kutyád? Így szoktasd le róla!

Ferenczi Deborah

2021. szeptember 14

Amikor az eb annyira örül a vendégeknek, hogy elkezdi őket eszeveszett módon nyalogatni, a gazdi kínosan érezheti magát. Az emberek jelentős százaléka ugyanis nem kér az ilyen szeretetnyilvánításból. Éppen ezért érdemes erre odafigyelni, és ehhez mérten megnevelni az állatot.

hirdetés

A nyalogatás egyes szakértők szerint a lelkiállapotból fakad, míg mások biológiai szükségletnek gondolják. Sokan úgy tartják, hogy az adott cselekvés az állat érzelem kifejezésének a jele, mely a kötődést hivatott erősíteni az állat és gazdája között. Azt viszont szükséges megérteni, hogy a barátaink, kollégáink vagy azok, akikkel érintkezik a kutya, egyáltalán nem biztos, hogy örülnek annak, ha az eb indokolatlanul összenyálazza őket.

Nagyon idegesítő tud lenni mások számára, ha a kutya erőszakosan nyalogatja őket

Miért lehet ez zavaró idegenek számára?

Elsősorban higiéniai szempontok miatt nem kedvelik azt, ha a kutya nyalogatja őket. Ez nyilvánvalóan teljesen érthető a helyzetükben. Tiszteletben kell tartani, hogy bár te személy szerint nem tartod problémának ezt, attól függetlenül más annak tarthatja. Lehetséges, hogy túl intimnek tartják ezt a fajta reakciót, vagy akár nem érzik magukat utána tisztának. De az is lehet, hogy csak minden magyarázat nélkül, szimplán nem kedvelik a kutyákat, és ez teljesen rendben van. Meg kell érteni, hogy mások nem állnak olyan szeretetkapcsolatban a kutyáddal, mint te. Így számukra ez lehet irritáló.

Hogyan lehet leszoktatni róla az állatot?

Érdemes megtanítani kutyádat arra, hogy ne nyalogasson mindenkit, inkább legyen távolságtartó az emberekkel. Amennyiben az eb túlzottan sokat nyalogatja akár magát, akár téged, akkor az is elképzelhető, hogy valamiféle viselkedészavar áll a háttérben. Ebben az esetben állatorvos vagy kutyakiképző segítségét érdemes kérni, egy szakember gyorsan meg tudja állapítani, hogy honnan eredeztethető a probléma.

Annak sokszor nem örülnek a szülők, ha a gyereket megnyalja a kutya.

Az mindenesetre biztos, hogy a leszoktatás türelmet igényel és az is elképzelhető, hogy nem érsz el száz százalékos sikert: az ösztönszerűen beléjük kódolt cselekedeteknek nehéz parancsolni. Valamelyest lehet mérsékelni a problémát, ha látványosan elhúzod magad ilyenkor, vagy esetleg rászólsz. A kutya le fogja tudni olvasni a metakommunikációdból, hogy nem örülsz ennek, és egy idő után le fog róla szokni.

( Képek: Getty Images Hungary)

kutya nevelése kutya nyalogat kutya viselkedése kutyanyál nyalogatás viselkedési probléma

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!