„Ezek a kutyák nem a házi kedvenc kategóriába tartoznak”

Dávid Cservenkával, a DC Bandog kennel tulajdonosával készült interjúnk második részében még többet tudhatsz meg erről a kevéssé ismert típusról.

Mennyire örökölték meg a bandogok a pitbull terrierek harciasságát és kutyákkal szembeni
agresszivitását?

D. CS.: A tapasztalataim szerint nincs jelentős eltérés a más, nagy testű, domináns kutyák
viselkedésétől. A felnőttek, különösen a kanok, nem feltétlenül tűrik meg jól az idegen kutyákat,
főként, ha azonos neműekről van szó. Ez a kutyatípus nem az a fajta, akivel kijárunk sétálni a ligetbe, más kutyák által látogatott helyekre nagyon ritkán megyünk. Megvannak azok a zavartalan helyek, ahol mozgatni és edzeni tudjuk őket annak a veszélye nélkül, hogy bármiféle konfliktus kialakulna. A kutyaiskolában, ahol képezzük őket, elsősorban a munka köti le a figyelmüket, amiben nagyon szenvedélyesek, és teljes erőbedobással dolgoznak. Számunkra a teljesítmény a lényeg, ezért a kutyasétáltatásnak sokkal kisebb a szerepe az életünkben, mint egy elsősorban társállatként tartott kutya esetében.

Miben más egy bandog, mint például egy cane corso, akikre egyébként küllemben nagyon
hasonlítanak, vagy egy nápolyi masztiff?

D. CS.: A különbségek már a küllemükben is jelen vannak, mert ezeken a kutyákon sokkal kevesebb a bőrös rész, sokkal feszesebb és szárazabb izmú a kinézetük, amit egyértelműen a pitbullörökség eredményez. Ha futtatom őket a határban vagy a közeli erdős részen, mindegyik simán lefut 10-12 kilométert, de van, amelyik 20 kilométert is gond nélkül megtesz nagy sebességgel. A másik jelentős különbség az én tapasztalataim szerint, hiszen sok cane corsóval találkozom az edzések során, hogy közöttük már nagyon kevés a megfelelően munkaképes példány. Olyan, mintha a túlcivilizálódás során az alapvető őrző-védő ösztön eltűnt, kihalt volna belőlük. Egyfajta elvárás is velük kapcsolatban például a kiállításokon, hogy mindenki hozzányúlhasson a kutyához, mindenkivel legyen semleges, hiszen ki is zárhatják, ha nem így van.

Ezzel szemben, ha ilyen egy kutya, ez nálunk, a dolgozó bandogoknál komoly hibának számít, és az ilyen karakterű kutyákat nem is tenyésztjük tovább. Mi azt várjuk el a kutyáinktól, hogy idegent ne engedjenek a közelükbe egy bizonyos távolságon belülre, és kezeljék bizalmatlanul az idegeneket. Ha a nápolyiról beszélünk, ott még rosszabb a helyzet, hiszen nagyon sok esetében már a mozgás is komoly kihívást jelent a számukra, nemhogy a komoly munka, például melegben. Az angol masztiffoknál, sőt, a bullmasztiffok egy részénél is ezt tapasztaljuk. Az ilyen típusú kutyák közül, mint korábban már említettem, szinte egyedül a presa canariókban látjuk azt az ösztönt, amit keresünk. Közöttük van még nagyon sok jó kutya, sokban hozzák azt a vonalat, amit a régi mastinók: nagy fej, erős csontozat, jó kondíció. Ezért veszik át egyre inkább a nápolyi masztiffok szerepét a keresztezésekben.

Kik a vevőid, melyik az a réteg, aki ilyen kutyákat akar és tart?

D. CS.: Szinte a világ minden tájékán vagy egy réteg, aki az ilyen típusú kutyákat szereti és keresi.
Nálam az Angliából érkező érdeklődők és vevők vannak legtöbben, de szinte minden nyugat-európai országban megtalálhatóak a kutyáim. A német ügyfelek száma jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, olyan mértékben szigorodtak a kutyatartás szabályai és a tiltások köre, hogy gyakorlatilag ott lassan már a német őrző-védő fajták tartása is egyre problematikusabbá, mondhatni komoly kihívássá válik. A legutóbbi német vevőm, aki kifejezetten egy ösztönerős, jól képezhető kutyát keresett, aminek a kiválasztásában segítettem neki, éppen most gondolkodik azon, hogy visszaadja nekem a kutyáját. Attól fél ugyanis, hogy a már 2 éves, felnőtt kutya a végén még megharapja majd a hozzá besurranó tolvajokat, amiért nagyon komoly büntetést kaphat. Így azért nehéz egy házőrző munkakutyát tartani.

Az igazság az, hogy ezek a kutyák nem a házi kedvenc kategóriába tartoznak. Természetesen megértem és elfogadom, ha valaki azt szeretne, és vesz egy családi retrievert vagy más társasági kutyát, de

egy bandog beszerzése előtt nagyon át kell gondolni azt, hogy valakinek tényleg rá van-e szüksége.

Van-e annyi energiája és ideje, amit „bele kell tennie” valakinek egy ilyen kutyába, hogy megfelelően kontrollált és megfelelően felkészített legyen arra a munkára, amire képes. Mi a kutyákat ugyanis képezzük, nem bohóckodunk velük, és arra szoktatjuk őket, hogy bármilyen helyzetben rád figyeljenek, és a te reakcióidból olvassanak. Ha például felemeled a hangodat, a kutya azonnal érzékeli azt, hogy helyzet van, és valamilyen történésre kell számítania. Ha pedig történik valami, akkor azonnal reagálnia kell, és hárítania az esetleges veszélyeket.