hirdetés

Amikor rátaláltak Jimbára, nem is hasonlított kutyára: rá sem lehet ismerni most, hogy felépült a bőrbetegségéből

Hangai Lilla

2023. március 27 - Képek: Kintamani Campur Instagram

Amikor Jimbára rátaláltak a megmentői Balin, a nyaralásuk alatt, a kutyus egy autó alatt rejtőzött el és rettegett minden mozdulattól, hangtól. A remegő blökit, aki úgy nézett ki, mintha egész testét iszap borítaná, nagy nehézségek árán fogták be.

hirdetés

Őrangyalai azonban egy percre sem adták fel, így megadatott neki az új, boldog élet! És egy nemvárt meglepetést is az útjába sodort a sors.

Amit az állatorvos mondott, az mindenkit sokkolt

A mentés körülbelül 30 percig tartott és egy maratonhoz hasonlított. Annyira félt az ártatlan négylábú, hogy minden megmaradt erejével próbálta megakadályozni a befogását. Az első útjuk az állatorvosi rendelőbe vezetett, ahol az orvos közölte, hogy a kutyus mindössze 1 éves. Annyira rossz állapotban volt szegény, hogy azt gyanították, hogy biztosan nagyon öreg, akár 10 éves is elmúlhatott.

Ahogy a varros sebeket eltávolították róla, megmutatkozott törékeny, kedves kis alakja, és végre látni lehetett, hogy egy fiatal kutyusról van szó. Egy hónappal később, ha bárki látta volna, nem hitte volna el, hogy ugyanazzal a négylábúval áll szemben.

A varázslatos átalakulás

Andreas, aki befogta Jimbát, egy barátját, Avit kérte meg, hogy míg teljesen felépül, vegye dajkaságba a sokat szenvedett kutyust. Visszaemlékezve mesélte Avi a Dodónak, hogy milyen félénk és nyugtalan volt Jimba. De ez mindössze másfél napig tartott. Ennyi kellett neki, hogy realizálja, itt szeretik, biztonságban van és egy csomó nasit is kap. Csak egy kis térre és nyugalomra volt szüksége ahhoz, hogy megnyíljon, és megmutassa, hogy milyen játékos, élénk, ám mégis rendkívül gyengéd kutyus ő.

Imádott összebújni Avival. El sem mozdult mellőle egy percre sem; a legjobban az öléből szerette figyelni a külvilág történéseit. Hiába szenvedett ilyen sokat, ez sem tudta megtörni. Kifogástalan modorával és kedvességével mindenkit azonnal levett a lábáról. Avi szerelembe esett a kutyussal. Így amikor el kellett hagyniuk Balit, hogy visszatérhessenek Ausztráliába, gondoskodniuk kellett Jimba jövőjéről is.

A nehéz búcsú és ami utána következett

Így került Jimba Jackhez és Katie-hez, akiknek már volt egy kutyusa, Charlie, aki szorongással küzdött. A gazdik jó ötletnek tartották, hogy legyen egy barátja, akire akkor is tud támaszkodni, ha ők éppen nincsenek otthon. És akkor megtörtént a csoda!

A két négylábú az első pillanattól kezdve elválaszthatatlan páros lett. Jimba úgy követte Cahrlie-t, mintha az élete múlna rajta, és folytatta kedves szokását is. Nemcsak a gazdik ölébe ült, hanem Charlie-éba is. Olyan közel akart lenni hozzá, amennyire csak kutyailag lehetséges volt.

És ahogy az lenni szokott, persze nem tervezték, hogy örökbe fogadnák a kutyust. Ám a szívnek nem lehet parancsolni, így Jack, Katie, Charlie és Jimba sorsa is megvolt pecsételve. Úgy gondolták, hogy mindannyian megérdemlik a szerető és boldog családot, ahol azok lehetnek, akik csak lenni akarnak. Még a furcsaságaikkal együtt is. Ahogy Katie mondta: ez meg volt írva!

bőrbetegség igaz történet külföld kutya örökbefogadás megható kutyás történetek mentett kutya szorongó kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink