hirdetés

Für Anikó: „A férjem a falkavezér, én a szépségápolásért felelek”

Ványik Dóra

2023. július 22 - Fotó: Für Anikó

A színésznő családjához hat éve alig egy hét különbséggel érkezett két labrador. Eredetileg egy fekete lány kutyára vágytak, de az élet úgy hozta, hogy Dzsingisz személyében egy zsemleszínű fiú is tartozik a falkájukhoz.

hirdetés

Für Anikó férjének mindig volt kutyája, illetve Anikó is szereti magát négylábú kedvencekkel körülvenni, ha ezt a körülmények megengedik. Az Örkény Színház művésze ugyanis abban hisz, hogy a kutyusnak a kertben a legjobb, ha van helye a szabadban.

Fekete lány helyett egy zsemle fiú

2016-ban költöztek egy Budapest melletti kistelepülésre, így megnyílt a lehetősége, hogy egy kis kedvenc jöjjön a házhoz. Anikó először örökbefogadáson gondolkodott.
„Nagyon jó a kapcsolatom a Vigyél haza! alapítvánnyal, és ezért szerettem volna, ha örökbefogadunk egy kutyust – kezdi Für Anikó. – Azonban akkor még csak 4 éves volt a kisfiunk, és úgy gondoltuk, talán nem szerencsés, ha egy olyan állatot hozunk a házhoz, akinek – saját hibáján kívül -, de történtek olyanok az előéletében, ami miatt esetleg kiszámíthatatlanabb. Így aztán úgy döntöttünk, hogy veszünk egy labradort.

Ahogyan Für Anikó fogalmazott, a Dzsingisz melletti labrador "még" nem az övék

Először egy ismerősük szólt, hogy a közelben születtek kiskutyák, ám akkor már bejelentkeztek egy tenyésztőhöz megnézni az akkor 5 hetes piciket.
„Azzal érkeztünk, hogy egy fekete lányt szeretnénk, aztán megmutatták nekünk az egy szem zsemleszínű fiút és teljesen beleszerettünk. Hárman egyszerre kiáltottunk fel, hogy „ő a miénk!” Egy picit húzott szeme van, ezért kapta tőlünk a Dzsingisz kán nevet. Tehát ő röviden Dzsingisz. Így azzal a boldog tudattal mentünk haza, hogy három hét múlva csatlakozik a családunkhoz. Ám ez mégsem teljesen így alakult.”

Kétségbeesnek, ha nem lehetnek együtt

Két héttel később Anikó meglepő hangokra ért haza a színházból.
„Nyüszítő hangot hallottam bentről, először nem is értettem, hiszen tudtam, hogy Dzsingiszt csak egy hét múlva hozhatjuk el a tenyésztőtől. Kiderült, hogy időközben felhívta a férjemet az ismerősünk, hogy most már meg lehet nézni azokat a kiskutyákat, akiket először ajánlottak. Andrissal odamentek, és azonnal beleszerettek egy fekete kislány kutyába. És úgy gondoltuk, hogy Dzsingisz kán mellé ki más kerülhetne, mint egy keleti boszorkány, Baba Yaga. Így lettünk tehát néhány hét alatt kétkutyás gazdik.

Nem csoda, hogy Babát is magukhoz vették. Hát lehet neki ellenállni?

Dzsingisz és Baba igazi szimbiózisban élnek, mint két jó testvér. Anikó azt mondja, ha véletlenül csak az egyiket viszik el otthonról – például orvoshoz -, a másik teljes letargiába esik arra a fél órára, vagy kétségbeesetten jajveszékel.
„Andrisnak ők nem testvérpótlékok, de tény, hogy általuk megtanulhatja, milyen másokról gondoskodni, odafigyelni valakire. Fontos, hogy azt is tudja, ők nem játékszerek, hanem érző lények.”

A színésznő kutyái inkább cicák

A színésznő szerint egyértelműen a férje a falkavezér, ő viszont a szépségápolásért felel. Mivel az erdő mellett laknak, mindennapos program náluk a séta.
„Arra már rájöttünk, hogy ha mindkettőt elengedjük, nagyon messzire elbóklásznak, így a séta egyik felében Dzsingisz, a másikban Baba van pórázon. Gyakran szóba elegyedünk a környékbeli kutyásokkal, hiszen adott a közös téma. Ha nyaralni megyünk, nem jönnek velünk; a család vagy a kedves szomszédaink ilyenkor gondoskodnak róluk. De azt látni, amikor a kerítés mögött megjelenik a két kis fej, és őrült farokcsóválással várnak minket haza! Mintha évtizedekig lettünk volna távol!”

A színésznő és családja gyakran kirándulnak a két kutyussal

Dzsingizs és Baba kinti kutya, de minden rezdülését érzik a gazdiknak. Ha rossz kedvük van, vagy Andris beteg, azt láthatóan kiszimatolják. Anikó szerint kutyabőrben élő kiscicák – rendkívül szelídek és barátságosak. Nem úgy, mint férje egyik korábbi kutyája, akiről több legenda is kering a családban.
„Axel egy ír szetter volt, és sokkal vérmesebb természettel volt megáldva, mint Dzsingisz és Baba. Egyik alkalommal ellopta a szomszéd egyik tyúkját és büszkén hozta haza. Gyuri persze nagyon leszidta, ám ezt Axel másképp értelmezte. Valószínűleg azt hitte, hogy a tyúk méretével volt a probléma, mert másnap egy sokkal nagyobb példánnyal állított haza…”

labrador labrador kölyök sztárok kutyái

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!