hirdetés

Részletek a királynő naplóiból: az uralkodó egyértelműen kutyamániás volt

Hangai Lilla

2023. március 23 - Képek: Getty Images Hungary

A kutyák fontos szerepet töltöttek be a viktoriánus kori uralkodócsalád életében, de legfőképp Viktória királynő mindennapjaiban. A kutyatenyésztés is a keze alatt kezdett szárnyalni és szerencsére remekül sikerült dokumentálnia ezt az időszakot. Feltehetően ez az intenzív rajongás tinédzserkori elszigeteltségéből fakadt, amikor is a nehézségekben felbecsülhetetlen támasza volt a kedves és édes Dash, a kis Cavalier King Charles spániel, akit még anyja kapott Sir John Stanleytől.

hirdetés

Sokan úgy nyilatkoznának Viktória királynő a kutya nevű faj iránt táplált érzelmeiről, hogy azok már a megszállottsághoz voltak hasonlatosak. Rengeteget írt róluk a naplóiban is, melyekből néhány részletet mutatunk most. Tarts velünk!

Viktória királynő, Beatrix hercegnő, Artúr brit királyi herceg és egy jack russell terrier

Egyes politikusok is felhasználták rajongását

Mielőtt Dash 1840 végén távozott az örök vadászmezőkre, még élvezhette Albert herceg agarának, Eos-nak a társaságát is, akiről Viktória így írt 1839 október 12-én: „Olyan gyengéd és olyan okos; adja a mancsát; hatalmas magasságba képes ugrani, villáról is eszik.” A kutyus egy vadászbalesetben majdnem életét vesztette, így sokáig nagy volt a szomorúság a családban. Szerencsére a blöki nemcsak ügyes és jólnevelt volt, de küzdeni is tudott. Erről ebben a naplóbejegyzésben szerezhetünk tanúbizonyságot: „Öröm látni a kedves Eos-t újra ilyen jó állapotban, amint Cairnach-kel játszik és futkorászik.”

Ám bármilyen népszerű is volt Cairnach és Dash, úgy tűnik, hogy skye terrierje volt a legkedveltebb: „Elbűvölt az új kutyuskám, akit Islay-nek neveztem el. Olyan szelíd, jó természetű, barátságos és vicces, mert olyan elragadóan könyörög.” Islay-t az elismert festő és szobrász, Sir Edwin Henry Landseer 2 művében is megörökítette, amelyek a Windsor Castlen in Modern Times és a Dignity and Impudence névre hallgatnak.

Másoknak is hamar feltűnt, hogy a királynő szívéhez nem a hasán, hanem a kutyáin keresztül vezetett az út. A korai viktoriánus miniszterelnök, Lord Melbourne úgy igyekezett megkedveltetni magát a királynővel, hogy: „Simogatta, simogatta és meg is csókolta Islay-t, aki felállt a térdei között, és úgy tűnt, nagyon kedveli őt.” (1839. március 30.) Ha egy politikusnak akkoriban csak ennyi ármánykodásra volt szüksége a feljebb jutáshoz, az nem tűnik túlzottan problematikusnak. Persze csak viccelünk…

Sir Henry Edwin Landseer – Eos, A Favorite Greyhounf of Prince Albert

Az öregember és a bernáthegyik különös esete

1841 augusztusában Windsorban bernáthegyi kölykök születtek: „Lenyűgöző kis teremtmények, mint a medvék.” Ekkor azonban a királynőnek még fogalma sem volt róla, hogy 1899 áprilisában milyen örök életre szóló találkozásban lesz része 2 ilyen fenséges állattal. Majdnem 80 évesen, nyitott hintón utazott egy svájci nyaralás alatt, amikor az útjukba került egy szegény, öreg férfi, aki 2 nagy bernáthegyi által húzott szekeret vezetett. Az egyik legkorábbi brit bulvárlapnak tartott hetilap az Illustrated Police News így számolt be az esetről: „Miután az idős férfi kalapot emelt a királynőnek, fölélénkítette csapatát, és lépést tartott a királyi kocsival a Montboron hegy tetejére. Aztán egy kurjantással lerohant a szemközti lejtőn, így a királyi lovak reménytelenül lemaradtak. A domb lábánál, kalappal a kezében várt, majd kapott egy kis jutalmat, mielőtt hazaindult volna kutyáival.”

Nem tudott kicsiben gondolkodni: Viktória királynő szerint a sok kutya az elég kutya

A név szerint említett állatok egyértelműen a kedvencei voltak, de naplóiból kiderül az is, hogy rendszeresen látogatta az udvar területén a kenneleket. 1841 augusztusában például nemcsak a bernáthegyi kölykökről, de Pepperről, a skót terrier kölyökről is írt, valamint egy fiatal „szarvaskutyáról„, akit nemrégiben kapott. És persze Albert herceg 7 beagle-jéről sem feledkezett meg.

Érdekes látni, hogy később már talán neki is túl sok volt a jóból, ugyanis a felügyelete alatt 1844 januárjában meg kellett szabadulni néhány „feleslegestől”, köztük beagle-öktől és skót terrierektől is. Ebből arra következtethetünk, hogy a kennelben lévők közül néhány kutyának csak a vadászathoz kapcsolódó funkcionális szerepe volt.

Sir Henry Edwin Landseer – King Charles Spaniels

Az 1850-es évektől kezdve egyre több kutyáról olvashatunk név szerinti bejegyzéseket, valamint számos olyan fajtát is említett, amelyek almot termeltek. Ilyenek voltak például a mopszok, tacskók, skót juhászkutyák, „szarvaskutyák”, valamint „olasz kölykök” ( valószínűleg pomerániai törespicc) és „kínai kutyák” (valószínűleg pekingi palotakutya). A közép-viktoriánus időszak 2 kiemelkedő kutyusa volt Sharp (1866-1879) és Noble (1871-1887), akiket emlékműveiken – előbbi Windsorban, utóbbi pedig Balmoralban – „hűségesként” és „kedvenc skót juhászkutyaként” voltak titulálva.

Marco, a spicc, aki úgy járt-kelt az udvarban, mintha az övé lett volna

Frank Carpenter újságíró 1894-ben a St. Nicholas: An Illustrated Magazine for Young Folks című kiadványban érzékletes leírást adott a windsori kennelekről:

„A világ legkiválóbb kutyái közül néhányat Viktória, Anglia királynője birtokol. Őfelsége különösen szereti az állatokat, és minden kutyafajtát szeret, a legnagyobb bernáthegyitől kezdve az apró, kabátzsebbe rejthető Cavalier King Charles spánielig. Van egy ember a windsori kastélyban, aki nem tesz mást, csak a kutyákra vigyáz. A királyi kennelek kőből vannak, az udvarok piros-kék csempével vannak kirakva, és a fülkéket, amelyekben a kiskutyák alszanak, forró vízzel melegítik. Náluk van a legfrissebb és legtisztább szalma, amelyen fekhetnek.

Ezekben a kennelekben 55 kutya van, és szinte mindegyikük ismeri a királynőt. Gyakran meglátogatja őket, amíg a kastélyban tartózkodik, és gondosan ügyel az egészségükre és kényelmükre. A windsori kastély kutyáinak napi rutinja van. Edzésük és sportolásuk céljából minden nap egy bizonyos időpontban kijönnek, és lehetőségük van a számos pályájukon, ami a kennelekkel össze van kötve, kiszáguldani a zöld pázsitra. Ezen a pázsiton esernyőszerű dolgok is vannak, ahol ha akarnak, árnyékban fekhetnek. Némelyikben medencék is vannak, ahol a kutyák fürödhetnek. Ha úsztak, kijönnek, és megrázzák magukat, mintha közönséges sárga kutyák lennének, nem pedig királyi kölykök.

A királynőnek megvannak a kedvencei a kutyák között, és némelyikük féltékeny lesz a másokra fordított figyelmességre. Marco az egyik, akit a legjobban szeret. Azt mondják, ez a legjobb spicc Angliában, számos díjat nyert. Marco egy gesztenyebarna eb, bundája cserszínű vöröses. Alig 5,4 kg súlyú, ragyogóbb szeme, gyorsabb mozgása és élesebb ugatása van, mint bármely más kutyának a kennelben. Még csak 3 éves, de úgy hordja a farkát a hátán, mintha az egész intézmény tulajdonosa volna.

A királynő juhászkutyái nagyon szépek, sok közülük fehér. Ezek közül az egyiket Snowballnak, a másikat Lilynek hívják. Egy másik kiskutya, a királynő különleges kedvence 3,5 kg-ot nyom, nem többet, mint a legkisebb baba. A királynő pomerániai törpespicce Gina, aki a világ egyik leghíresebb kutyája. Gina Olaszországból érkezett, és számos díjat nyert az angliai kutyakiállításokon. Gina nagyon jó kutya, olyan csendben ült, mint egy egér, miközben nem sokkal ezelőtt a fényképe készült.

A kennel többi kutyája között számos mopsz, és egy x-lábú kis japán mopsz is található, amelyet a néhai Lady Brassey, az előkelő utazó ajándékozott a királynőnek. Vannak ezekben a híres kennelekben nagy német tacskók és kis skye terrierek is. Egyszóval mindenféle gyönyörű kutya, amit csak el lehet képzelni. A királynő maga nevezi el az összeset, és a kennelek közelében van egy kis temető is, ahová ezeket a háziállatokat eltemetik, amikor elpusztulnak.”

Az udvartartás kényelmétől távol

Mindeközben a háborús kutyák valódi harcokat vívtak a csatatéren. A Skót Gárda Jack ezredese megmentette gazdája életét az almai csatában a krími háború alatt. Visszatérve Britanniába, maga a királynő tüntette ki Viktória-kereszttel. Talán még lenyűgözőbb, hogy egy Bobbie nevű keverék túlélte az 1880-as maiwandi csatában a pusztító mészárlást. Később a londoni 66. Berkshire Ezred élén ügetett, ahol őt is bemutatták Viktóriának.

Nem kevésbé voltak hasznosak a 19. század végén tevékenykedő vasúti kutyák. A Help nevű skót juhászkutya és még több száz másik eb engedélyt kapott arra, hogy vonatokon és állomásokon jótékonysági adományokat gyűjtsenek. Viktória ezek közül a blökik közül többért is rajongott. 1899. május 15-én, miután indiai szolgája, Abdul Karim kisegítette a Paddington állomáson a hintóból, kifejezetten az ír terrierért, Timért küldetett, aki arany szuverént kapott a dobozát.

Viktória királynő és Sharp

Ezt az eseményt követően valamivel több mint 20 hónappal később, Turi nevű pomerániai törpespicce a királynő ágyán üldögélve kísérte őt utolsó földi útján a fény felé.

agár beagle bernáthegyi brit uralkodó család cavalier king charles spániel edwin landseer igaz történet kennel kutyatartás mopsz Nagy-Britannia pomerániai törpespicc skót terrier tacskó Viktória királynő viktoriánus anglia

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink