hirdetés

Így lett a félelmetes pitbullból bújós öleb: ezért ne utánozd a videón látottakat

Szénási Szimonetta

2023. július 29 - Képek: Getty Images Hungary

A pitbulloktól sokan tartanak, a fajtát számos tévhit övezi, ezzel mintegy megbélyegezve ezeket a kutyákat. Az alábbi felvétel sokat eloszlat közülük, ám mégis óva intünk, hogy hasonló helyzetben így cselekedj!

hirdetés

Mind a pitbullokat, mind azok gazdáit megkülönböztetett státusz jellemzi, és nem feltétlenül pozitív értelemben (kivételt képeznek a fajtához értők, illetve az értük rajongó egyének.) Ennek a stigmának az alapja sok olyan téves információ, ami a pitbullokról él a köztudatban. Egy időben roppant népszerűek voltak, sőt talán még ma is a „divatkutyák” közé sorolhatjuk őket. Amikor pedig egy kutyafajta hírnévre tesz szert, annak a sorsa szinte kivétel nélkül a túltenyésztés, az illegális szaporítás, és az, hogy olyan emberek is megvásárolják, akik egyáltalán nem értenek hozzá, és nem is alkalmasak a tartására. Van, aki erre rádöbbenve – jobb esetben, és nem a saját bőrén megtanulva –, úgy dönt, mégsem kell nekik az állat. Valószínűleg erre a sorsa jutott az a pitbull is, aki az alábbi video felvételein szerepel.

A pitbull népszerű fajta.

Soványan, félve várta, mi lesz vele

Az angol nyelvű videón a Stray Rescue nevű szervezet egyik állatmentője egy gazdátlan, szemlátomást rossz állapotban levő, alultáplált pitbullt próbál befogni. A kutya fél, ezért próbál menekülni, és addig hátrál, míg el nem ér a telek végére. A házfal és a kerítés közé szorulva várja, mi fog történni vele. Hiába lehet borzasztóan éhes, kezdetben még a finom falatok sem hatnak rá: csak lesi a számára ismeretlen – vagy ki tudja, mit jelképező embert –, s igyekszik egérutat nyerni.

Szerencsére idővel rádöbben, hogy a kétlábú csak segíteni szeretne rajta, és az ételt is meg meri kóstolni. Ez meghozza a várva várt áttörést, és az állatvédő végül magával tudja vinni a pitbullt. A videó végén már az látható, micsoda virgonc, életvidám karakter húzódott meg a bizalmatlanság mögött. Öröm nézni!

Szerencsére nem támadt

Hasonló helyzetben azonban nem szerencsés így közelíteni egy kutya felé. Hozzáértés és kellő tapasztalat híján balul is elsülhet a jótett: sok kutya félelmében agresszív lesz, és önvédelemből akár támadhat is. (Hangsúlyozzuk, hogy ez nemcsak a pitbullok, de bármilyen kutyafajta, még egy csivava vagy yorkshire terrier esetében is megesik!)

Ha elhanyagolt, bántalmazott, kóbor vagy s segítségre szoruló állatot látsz, akkor a legjobb, ha értesíted az illetékes szerveket. A rendőrség, a helyi jegyző és az állatvédő szervezetekhez is fordulhatsz.

Természetesen ha akut a helyzet – például elgázolta a kutyát egy autó, vagy súlyosan-életveszélyesen megsérült –, akkor tegyél meg mindent a lehetőségeidhez mérten, a saját épségedet szem előtt tartva. Sose rohanj ki az útra, és ne kockáztasd, hogy az állat esetleg megharapjon. Légy óvatos! Ilyen esetekben a legtöbb állatorvosi rendelő is kedvezményes áron látja el a sérültet.

Sok kutya félelemből támad, legyen bármilyen fajta!

Tájékozódj!

Végezetül pedig: ha szeretnél valós információkat szerezni a pitbullokról és az amerikai staffordshire terrierről, akkor hallgasd meg podcastadásunkat, amelyben Kressalek Ágnes, az XXL Pitbull Kennel tulajdonosa és Vasszi Zoltán, Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület vezetője, küllembíró,  a Tiger Tattoo’s Amerikai Staffordshire Terrier Kennel tulajdonosa oszlattak el minden valótlanságot a fajtákról.

agresszív a kutya állatmentés árva kutya életmentés fél a kutya félős kutyás tévhitek pitbull

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!