hirdetés

Samson, a szolgálati kutya játszani sem tudott, míg meg nem ismerkedett Cleoval, a skót lógófülű cicával

Hangai Lilla

2023. január 9 - Képek: Calvin, Samson, Paolo & Cleo Instagram

Lassan kezd elavult nézetté válni, hogy a kutyák és a macskák nem jönnek ki egymással. Mi úgy sejtjük, hogy ennek sokkal nagyobb köze van az egyes állatok személyiségéhez, mint magához a fajtához. Az egyszer biztos, hogy Samson, a golden retriever és Cleo, a skót lógófülű cica között határozottan jól működik a kémia.

hirdetés

A gazdik úgy gondolják, hogy Samson gondoskodó természete indította be kettejük között a barátság kibontakozását. A cicák ugyanis a hiedelmekkel ellentétben szeretik a figyelmet, csak éppen akkor és úgy, amikor ők gondolják. Az empatikus golden retriever pedig tökéletesen érzi, hogy mikor kell ott lennie barátja mellett.

Az menhelyről hazafelé

Bár minden menhelyen élő állatnak az az álma, hogy egy szerető család örökbe fogadja, néha ijesztő lehet a változás, az ismeretlenbe való utazás. Így volt ez a kis Cleoval is. Megszokott helyét elhagyva sírdogált kicsit, ugyanis nem tudta, hogy pontosan mi is következik most.

Samsonnak több sem kellett, azonnal vigasztalni kezdte a kis vöröskét. Sőt, ő maga is aggódott kicsit, átérezte a cica ijedségét, de igyekezett erős maradni és már az első pillanattól kezdve támogatni az új családtagot.

Képzett szolgálati kutyaként más kicsit az élet

Samson képzett orvosi szolgálati kutya, aki gazdiját, Leát segíti egészségügyi problémáival való megküzdésében. Arra képezték ki, hogy előre jelezze, ha a gazdinak rohama lenne. Tudjuk milyenek a kutyák, általában nagyon komolyan veszik a feladataikat. Lea elmondta, hogy ugyan rengeteg időt kap a blöki arra, hogy játsszon és élvezze a kutyaélet minden szépségét, ez sok esetben nem megy neki. A kutyaparkban és a futtatóban is csak azt nézte, ahogy más kutyák játszanak, de nem csatlakozott hozzájuk. Aggódtak is miatta, hogy talán nem olyan boldog, mint amilyen lehetne.

Mióta azonban Cleo is az élete része, úgy látszik, sokkal könnyebben el tudja engedni magát és élvezni az életet. Persze személyiségét még így sem tudja levetkőzni. Ha nem Lea körül sertepertél, hogy őrizze minden mozdulatát, akkor a ház egy napos pontján valahol Cleoval fekszik és ölelgetik, puszilgatják egymást. A gazdik azt is elmondták, hogy ennek a harmonikus kapcsolatnak a titka nemcsak a kedvességben és gondoskodásban rejlik, hanem abban is, hogy Samson sok macskás személyiségjeggyel rendelkezik. Érdekes módon alapvetően mégis nagyon különböző a két szőrös barát, de valahogy azonnal sikerült rájönniük, hogyan egészítsék ki egymást.

A nagy felismerés

Bár a gazdik szinte az első pillanattól látták, hogy Samson nem egy átlagos eb, sokáig nem tudták, hogy pontosan miben tér el a többi négylábútól. Egészen addig, míg egy kirándulás alkalmával egy állatkereskedés kirakatában lévő cica nem keltette fel a figyelmét. Azonnal vidáman, játékosan elkezdett incselkedni a macskával. Lea és férje itt csaptak a homlokukra, hogy Samsonnak semmi problémája nincs más ebekkel, egyszerűen csak jobban vonzódik a macskákhoz, könnyebben azonosul velük.

A dinamikus duó első találkozásuk óta szinte mindent együtt csinál; ha kirándulni mennek, Cleo csak felpattan Samson hátára és onnan hódítja meg a világot.

beteg golden retiriever igaz történet instagram kutya és macska kutya macska barátság kutya macska kommunikáció megható kutyás történetek szolgálati kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink