hirdetés

Süti, aki megváltoztatta az életemet: ennyire meghatározó, ha gyerekként kutyával nősz fel

László Enikő, 2021. november 9

Ez a cikk kicsit más lesz, mint a többi anyagunk, jóval személyesebb. Arra szeretnék rávilágítani benne, hogy mennyire meghatározó egy ember életében, ha gyermekként kutyával nő fel.

hirdetés

Amióta az eszemet tudom, rajongok a kutyákért. Egészen kicsi koromtól kezdve szinte megszállottan gyűjtöttem mindent, ami kutyás. Újságokat, amikből egy hatalmas gyűjteményem volt, posztereket, még a szórólapokról is kivagdostam minden egyes kutyát, hiszen az nem végezheti a kukában. Könyveket, fajtastandardokat, lexikonokat tartottam a polcomon, öt évesen kutyás könyvből tanultam meg olvasni is. Füzetekbe ragasztgattam a kutyák képeit, és rövid fajtaleírásokat írtam melléjük. Folyton kutyás rendezvényekre, agility, flyball, frizbi, dog dancing bemutatókra jártunk, ahol a szüleim néha frászt kaptak attól, hogy nálam jóval nagyobb kutyákhoz mentem oda egy kis simogatásra. Minden vágyam volt egy kutya, miután szeretett pulink, Pali hosszú évek után az örök vadászmezőkre költözött.

Pákó, Vámosi-Nagy Nóra kutyája a kutyabemutatók sztárja volt a 2000-es évek elején. /Fotó: László Enikő

Milyen kutyát válasszunk?

A helyzet azonban úgy adódott, hogy először három cicánk lett, akiket csak bedobtak hozzánk a kerítésen, így egyelőre a kutya-téma tárgytalan volt. De nem adtam fel, akármennyire is szerettem a macskákat, nekem bizony kellett egy kutya. Kellő győzködés után azonban megszületett a döntés: kaphatok egy kedvencet. Na, de milyet? Anyukám mindenképp kicsit akart, akit könnyű lefürdetni, ha a kertben összesározná magát. Emellett fontos szempont volt az is, hogy ne hullajtsa a szőrét túlságosan, mivel sokat lenne a házban (akkor arra még senki sem gondolt, hogy az ágyban is). Először a westie-re esett a választás, ám sokat kellett várni a megfelelő alomra. Én pedig rendkívül türelmetlen voltam, és annyira izgatott, hogy végre lehet kutyám, hogy egy örökkévalóságnak tűntek a hónapok. Így végül a yorkshire terrier mellett döntöttünk. Korábban a családban csak pulik voltak, így éles váltás volt egy kis yorkie, akiről akkor még nem is sejtettük, mekkora egyéniség.

Bogáncs a frizurában… /Fotó: László Enikő

Süti, a család új tagja

Nem sokkal később Vácra indultunk, hogy családunk új tagját, Vác Csillaga Ginót elhozzuk. Ő volt az alomból az utolsó kiskutya, aki nővérével játszott megérkezésünkkor. Az impozáns, tenyésztésre szánt tesót szinte terrorban tartotta a kis ördög, folyton húzta ki a masnit a hajából, kergette a kanapé mögé. Kissé megszeppentem, nem számítottam ilyen energikus rosszcsontra. Nem sokkal később kocsiba pattantunk, és már hazafelé is tartottunk a Sütire keresztelt rosszasággal. A házba érve rögtön rohanni kezdett, egyáltalán nem zavarta, hogy elszakadt régi otthonától. Meg se lehetett állítani, így inkább jobbnak láttam az ágyamról figyelni az őrjöngést. De hamarosan oda is felpattant, amit nem is képzeltem volna egy ilyen kicsi kutyától.

Fotó: László Enikő

Örök barátság

A kezdeti megszeppenés hamar elillant részemről, és Süti nagyon a szívemhez nőtt. Ő lett a legjobb barátom és mindenkinek büszkén meséltem róla alapos részletességgel. Mindig elmondtam, hogy ő egy yorkshire terrier, Vác Csillaga Gino, de mi csak Sütinek hívjuk, 2004. február 10-én született, november 22-én van a névnapja, acélkék-cserbarna (véletlen sem szürke vagy ezüst, esetleg simán barna) színe van és hosszú szőre. Legjobb barátja Mao, a cicánk és a szomszéd foxi, Pöpec. Újra és újra elolvastam törzskönyvét és az oltási könyvét. Nagyon büszke voltam rá, és végre a gyakorlatban is hasznosíthattam a kutyákról szerzett tudásomat. Így hát rátettem a pórázt, és uccu! Na, de ő meg sem mozdult. Ilyen nem volt a könyvekben, nem tudtam, mitévő legyek.

Kedvenc szülinapi ajándékom. /Fotó: László Enikő

De hamar feltaláltam magam, és nem sokkal később már a kertben masíroztunk pórázon fel-alá. Ezután jöhetett az ül parancs, majd a marad és a fekszik. Bár utóbbit nem mindig volt hajlandó teljesíteni, néhány kézjelet is megtanult, amire aztán igazán büszke voltam. Labdázni nem szeretett, de imádta ha a rágókájával a szájában hajkurásszuk. Akármennyire is morgott, sosem gondolta komolyan, sosem harapott meg, mindig el lehetett venni tőle az aktuális játékát. Sokszor hagytam „nyerni” ezekben a játékokban, eleinte ez igen furcsa érzés volt, de úgy gondoltam, érte bármit. Sokszor csak ültem, és néztem őt. Azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa, hogy ő egy élőlény, nem beszél, de mégis családunk tagja, és nagyon szeretjük.

Karácsonyi díszben. /Fotó: László Enikő

Süti az évek során mit sem vesztett kezdeti harciasságából. Semmit sem vett észre abból, hogy csupán egy 5 kilós yorkshire terrier. Egyszer több méteres lécekkel a szájában szambázott a kertben, amiben aztán megtaláltuk éppen hulló tejfogait. Számtalan rosszaságot csinált kölyökként, kipakolta a fiókokat, kiszedte az elemet a távirányítóból, szétcincálta a függöny alját vagy apa drága öltönyét. De szerencsére ezeket kinőtte, és minden neveletlensége ellenére mégis jólnevelt kutya volt. És mindenki így szerette őt. Kutyaiskolába is járt, ahol a jutalomfalat-tagadás volt a kedvenc feladata. Mivel ő volt a legkisebb, mindig ő ment át először a földön „felejtett” finomságon. Sosem ette fel, de az utána következő hatalmas kutyákat megugatta, hogy az az övé! Yorkie-hoz képest igen szívós is volt, előfordult, hogy a nagy kertben  szinte csak rohangált egész nap, mint a mérgezett egér. Imádta a sétákat is, mindig ugyanazokat a kiálló fűszálakat vagy táblákat kellett megjelölni.

Fotó: László Enikő

Persze eleinte tilos volt a kutyának az ágyban lenni, de ezt szüleim hamar elvetették. Senki sem tartotta magát ehhez a szokáshoz, és Süti gyakran bóbiskolt az egyik vagy másik ágyban, ám estére mindig fekhelyére vonult illedelmesen. Éjszakánként, ha kimentem a szobámból nyitva hagytam az ajtót, és mire visszamentem, mindig ott feküdt az ágy közepén. Természetesen szépen köréfontam magam, a világért sem zavartam volna meg.

Így ment ez hosszú éveken át. Gyermekkori rajongásom tinédzserkoromra sem csappant meg a kutyák, főleg nem Süti iránt. Tanulás közben is hasznos segéd volt, bevett szokásunk volt, hogy amíg a tételeket bújtam, hanyatt vetette magát, én pedig a kihúzó kupakját mancsára húztam. Számomra ez rettentő szórakoztató látvány volt (tökéletesen illeszkedett) és ő sem bánta, hiszen aludt közben.

Fotó: László Enikő

Süti egészen egyetemi éveimig velem volt. 12 évesen, 2016. november 9-én tragikus hirtelenséggel hunyt el. Ennek részletezése pedig nem méltó hozzá. Elvesztése a mai napig ugyanannyira fáj, mint akkor. Az egyetlen, ami vigasztal, hogy tudom, nélküle nem az lennék ma, aki.

Süti miatt váltam azzá, aki ma vagyok

A kutyák szeretete bennem van, amióta csak az eszemet tudom. Mindig mondtam szüleimnek, hogy kutyász leszek, ha nagy leszek. Pontosan senki sem tudta, hogy az mi, de én az akartam lenni. Viszont, ha nem lett volna ilyen nagyszerű kutyám, mint Süti, lehet nem egy kutyás honlap vezető szerkesztője, újságírója lennék. Úgy-ahogy, mégis csak kutyász lettem. Ő tartotta fenn bennem az évek során ezt az érdeklődést, soha nem múló rajongást, a kutyák csodálatát, az állatok tiszteletét. Annyi mindent tanultam tőle, ami nélkül sokkal szegényebb lennék. A kutyák határtalan szeretetét, hűségét, önálló egyéniségét. Ezt nem tudják leírni a könyvek, ezt át kell élni. Szerintem minden gyereknek kutyával kellene felnőnie. Köszönöm drága kiskutyám!

Kedvenc napozóhelyén. /Fotó: László Enikő

November 9-e Süti halálának évfordulója, kicsi teste pedig házunk kertjében nyugszik, hozzá méltó sírral. Mikor jelenlegi, örökbefogadott yorkie-nk, Lola került hozzánk, odament a sírhoz, és csak állt, nézte. Sütit senki sem tudja pótolni, de Lola érkezése úgy gondolom, mindenki lelkének jót tett, és ő is egy csodálatos barát, akit teljes szívünkből szeretünk.

(Képek: László Enikő)

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon