Kutyák mosogatnak és mosdatják a gyerekeket az ősi törzseknél: így élhettünk régen mi is?

Az archaikus társadalmakban élők együttélése a kutyákkal nagymértékben hasonlít a domesztikáció kezdetekor való kutya-ember együttéléséhez. A következőkben az önellátó törzsek és ebeik kapcsolatába nyújtunk egy kis betekintést.

A háziasítás során több mint tízezer évvel ezelőtt az emberek a kutyákat elsősorban vadászatra és őrzésre használták. Emellett akkor is jól jött egy bundás társ jelenléte, amikor az időjárás hidegebbre fordult. Gyakran ezért a mai kutyák őseivel aludtak az emberek. Az is közismert, hogy az ebek az emberek maradékait is eltakarították, ami egészségügyi szempontból is rendkívül hasznos volt, hiszen a fel nem használt hús nem romlott meg a táborok környékén. A mai archaikus társadalmak kutyatartási szokásai nagyon hasonlítanak a korai kutya-ember kapcsolathoz.

A turkana törzs kutyái

A Kenyában élő turkana törzs sokak számára azért lett ismert, mert náluk kimagaslóan nagy a galandféreg-fertőzöttség. Ezek a belső paraziták főként az állat vékonybelében fordulhatnak elő. Azok a kutyák, akik a szabadban élnek, jobban kitettek az élősködőknek. A paraziták az emberre is veszélyesek: főként a gyengébb immunrendszerű személyek, gyermekek és bizonyos alapbetegséggel rendelkezők tartoznak a veszélyeztetett kategóriába. A betegség azonban rendszeres féreghajtással megelőzhető.

Azonban a turkana törzsnek elegendő vize és élelme sincsen, nemhogy féreghajtója kutyái számára. Éppen ezért az is előfordul, hogy a gyökerek és vadgyümölcsök mellett az ebeket is elfogyasztják. De a kutyáknak más szerepe is van. Víz hiányában ők felelősek a mosogatásért, és sokszor az emberek tisztán tartásáért. Ők nyalják ki a főző- és tálalóedényeket, de a gyerekeket is lenyalják hányás vagy ürítés után, illetve elfogyasztják a nők menstruációs vérét. Ennek következtében pedig rendkívül egyszerűen átadják parazitáikat a legyengült embereknek vagy csecsemőknek.

Mire használják a törzsek a kutyákat?

Nagyjából pontosan arra használják az önellátó törzsek az ebeket, mint őseink néhány ezer évvel ezelőtt: vadászatra és védelemre. A yanomami indiánok egy rendkívül elszigetelt társadalmi csoportot alkotnak. Számukra a kutyákkal való együttélés életbevágó. Egyrészt ők riasztják a törzs tagjait, amikor egy ragadozó ólálkodik a közelükben. Másrészt a vadászatok alkalmával is segédkeznek elejteni a zsákmányt, amiért cserébe természetesen ők is kapnak az állat húsából.

A törzs rendkívül fontos szerepet tulajdonít kutyáinak. Sokszor fontosabbnak tartják őket, mint egy második gyermeket. Mondhatni, szinte őket is gyerekeiknek tekintik az anyák, hiszen elterjedt szokás, hogy őket is szoptatják. Ezáltal már kölyökkorukban rendkívül szoros kötelék alakul ki a törzs tagjai és az ebek között. A kisgyerekek pedig szinte testvéreikként tekintenek a kutyákra, amikor pedig felnőttek, hasonlóan kifestik őket, ahogy saját magukat is.

Milyen kutyáik vannak?

Természetesen az elszigetelt törzsek nem fajtatiszta kutyákat tartanak. Ezek az ebek leginkább a pária kutyákra hasonlítanak. Jellemzően közepes termetűek, rövid szőrűek, barnás-vöröses színűek, fülük pedig általában felálló. Ezek az ebek a pária kutyákkal ellentétben azonban (ha vadászatra használják őket) jó kondícióban vannak, hiszen csak így képesek segédkezni a zsákmány elejtésében.

Az afrikai népeknél gyakran találkozhatunk agarakkal is. Ezeket az ebeket elsősorban vadászatra használják és igen értékesnek tartják. Marokkó délnyugati részén a berberek (Északnyugat-Afrika népcsoportjainak összefoglaló neve) kőfalakkal elkerített területeken tartják az arab agárként is ismert sloughit. Így a turisták ritkán találkozhatnak velük. A Maliban őshonos agár, az azawakh pedig a világ egyik legdrágább és legritkább kutyafajtája, akit szintén nagy becsben tartanak őshazájában.

(A cikkhez segítséget nyújtott Miklósi Ádám: A kutya című könyve, illetve Czéher György: Az ember farkasai – Archaikus kutyák és kutyázási stratégiák nyomában című előadása.)

(Képek: Getty Images Hungary)