hirdetés

Kutyák énekeltek a klasszikus zenei koncerten

Molnár Enikő

2023. szeptember 7 - Képek: Getty Images Hungary

Dániában idén is megrendezték a Haydn Fesztivált, ahol a Dán Kamarazenekar kiválóan feldobta a hangulatot.

hirdetés

Idén a koppenhágai Haydn Fesztivál látogatói igazi különlegességnek lehettek szem-és fültanúi. A Dán Kamarazenekar Leopold Mozart Vadászszimfóniáját adta elő, és a megvalósításában segítségükre volt három nem mindennapi zenész: Cookie, Sophus és Sica. A furcsa nevekből kiderülhet, hogy kutyákról van szó. A darab harmadik felvonása ugyanis kutyaugatást igényel, és a karmester, Adam Fischer már régen eldöntötte, hogy ezt nem felvételről fogják biztosítani. Körültekintően kiválasztottak három ebet (a számos jelentkező közül), akiknek a hangja leginkább illeszkedett a darabhoz. A Vadászszimfónia előadására már régóta készültek a négylábúak, gazdáikkal és a zenekarral karöltve, hiszen három hónap munkája van benne abban a néhány jól időzített vonyításban és ugatásban. Nem csak hangot kellett adnia az ebeknek, hanem a darab többi részén csendben is kellett lenniük-ez lehet, hogy még nehezebb feladatnak ígérkezett.

Nem a Dán Kamarazenekar volt az első, aki élő állatok segítségével vitte színpadra a darabot. Kilenc évvel ezelőtt a Pittsburgh Szimfonikus Zenekar 10 kutyával adta elő a Vadászszimfóniát, hasonlóan nagy sikert aratva. Úgy tűnik, a kutyák jelenléte még egy klasszikus zenei koncerten is indokolt lehet.

A Vadászszimfónia

Viszonylag ritkán hallunk Leopold Mozartról, pedig ő is tehetséges zeneszerző volt. A Mozart név pedig nem véletlen egybeesés: az ő fia volt Wolfgang Amadeus Mozart. Johann Georg Leopold Mozart azon kívül, hogy zeneműveket komponált, zenepedagógus és hegedűművész is volt a 18. században. Fennmaradt művei alapján elmondható, hogy fontosnak tartotta a környezet megjelenítését, ezért  (a komolyzenében) kevésbé hagyományos hangokat csempészett alkotásaiba. Parasztesküvő című művébe belekomponált skót dudát, cimbalmot, tekerőlantot, hujjogást, fütyülést, pisztolylövéseket. A Vadászszimfónia pedig vadászkürtök és pisztolylövések hangját tartalmazza, kutyaugatással, sőt, akár még kiabálással is kiegészítve. Ezekkel az apróságokkal igazán életre lehet kelteni egy vadászat hangulatát.

Vadászkürtöt is lehet használni. Másodszor, számos ugató kutyának jelen kellene lennie, a többi előadó pedig kiabáljon együtt, de csak hat ütemen keresztül.

idézik Leopold Mozartot

Az ugatás mesterségének tanítása

A Vadászszimfónia egyik kiemelkedő része a kutyaugatás, és ahhoz, hogy a megfelelő hatást elérjék vele, rengeteg gyakorlásra volt szükség. A gazdiknak számos akadályt meg kellett ugrani: az első az ugatás megtanítása, a második pedig a csend elérése volt. Ezeket mi is meg tudjuk tanítani kedvencünknek, az otthon magányában. Lehet, hogy nem lesz olyan dallamos, mint a koncerten résztvevő három eb éneke, de a legtöbb kutya szereti kiereszteni a hangját. A mi dolgunk már csak az, hogy időben jutalmazzuk.

Bár nem minden kutya hangoskodik, néha el lehet kapni kedvencünket ugatás közben. Ilyenkor dicsérjük és jutalmazzuk a viselkedést. Már az elejétől kezdve hozzá lehet kapcsolni egy vezényszót, legyen az „ugat” vagy „vau”. Igazából az a lényeg, hogy kedvencünk összekösse az ugatást a jutalommal és a bevezetett új szóval. Türelemmel és jó időzítéssel könnyedén ráérezhet kedvencünk arra, hogy mikor ugasson parancsra.

Nem szabad elfeledkezni a fenti előadás másik feléről, ami a csend tökéletes kivitelezése volt. Ha már hibátlanul megy az ugatás, akkor fontos, hogy meg is tudjuk állítani. Ez egyébként a mindennapokban is hasznos készség lehet. Válasszunk egy vezényszót, ez szintén többféle lehet, „csend”, „hallgat”, „csitt” vagy csak „shh”. Az a lényeg, hogy amikor ugat kedvencünk, tisztán és érthetően ki kell ejteni a választott kifejezést, és amint kutyánk csöndben marad, meg kell jutalmazni.

 

csend éneklő kutya klasszikus zene kondicionálás kutya ugat

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink