hirdetés

Valóban mindig éhes a kutyád vagy csak kunyerál? A nem megfelelő táp és betegség is lehet a háttérben

László Enikő, 2021. szeptember 28

Néhány kedvenc egyszerűen haspók, és imádja a plusz finom falatokat. Ennek veszélyes velejárója az elhízás. De az is lehet, hogy kutyád valóban éhes, ezért kuncsorog mindig ételért. Ennek hátterében azonban komoly egészségügyi problémák állhatnak.

hirdetés

A túletetés elkerülése rendkívül fontos a kutyák esetében is. Ugyanis az elhízás náluk sem csupán esztétikai probléma, hanem jelentősen rontja az életminőséget, rövidíti az élethosszt. Míg a nagyobb testű kedvencek esetében a túlsúly átlagosan öt hónappal, a kisebb testű egyedeknél körülbelül két és fél évvel csökkenti az élettartamot. Utóbbiak esetében az is közrejátszik, hogy gyakran kevesebbet is mozognak, mert gazdáik hajlamosak azt gondolni, hogy az apró termet együtt jár a kevesebb aktivitás igényével is. Ez azonban nem így van, minden kutyának szüksége van valamennyi mozgásra napi szinten.

Kunyerálás

A könyörgő kutyaszemeknek könnyű bedőlni, azonban kedvenced érdeke is, hogy ne kapjon plusz falatokat. Ha pedig kap, és téged nem zavar ez a viselkedés, annyival csökkentsd vacsoráját, amennyi extra finomságot kapott a nap során. Így elkerülhető az elhízás, az ezzel járó mozgásszervi, emésztési, vagy ízületi problémák, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, illetve a magas vérnyomás is.

De a folytonos kunyerálás nem feltétlen egy rossz berögződés, ugyanis előfordulhat, hogy valamilyen betegség miatt kedvenced valóban éhes.

Férgesség

A fonálférgek, illetve galandférgek leggyakrabban a kölyökkutyákban élősködnek. Ennek ellenére felnőtt ebekben is megjelenhetnek, ezért is fontos a rendszeres féreghajtás. A paraziták elvonják a kutya szervezete számára szükséges tápanyagokat, ezáltal az állat folyamatosan éhes lesz. A férgek akár az eb halálát is okozhatják, ha nem lépnek fel ellenük időben.

Galandféreg.

Cukorbetegség

A diabétesz az inzulin hiánya miatt alakul ki vagy azért, mert a szervezet nem reagál rá megfelelő módon. Étkezés után az emésztőrendszer nem tudja kellőképpen lebontani a szükséges tápanyagokat, többek között a glükózt. Ha az állat szervezete nem termel inzulint, vagy nem tudja megfelelően hasznosítani azt, a vérben lévő glükóz (azaz szőlőcukor) nem tud eljutni a sejtekhez, ezáltal az inzulinhatás csökken. Éppen ezért kell pótolni, hiszen a glükóz a vizelettel együtt kiürül a szervezetből anélkül, hogy azt hasznosítani tudná előtte. A cukorbetegség tünete lehet a nagymértékű súlycsökkenés, de a jelentősen megnövekedett étvágy is. Emellett tipikus szimptóma az aceton szagú lehelet, illetve a gyakori vízivás is.

Cushing-kór

A Cushing-szindróma egy viszonylag kevésbé ismert betegség, ami ritkán végződik halállal, ám jelentős mértékben rontja az eb életminőségét. Egy endokrin, azaz hormonális betegség, aminek eredményeként a szervezet rendellenesen nagy mennyiségben termel kortikoszteroid hormonokat. Ezt pedig a túlzottan aktív mellékvese okozza. Jellemző tünete a hasi zsírfelhalmozódás, szőrhullás, megnövekedett vízfogyasztás és étvágy.

Hasnyálmirigy-gyulladás

A hasnyálmirigy gyulladása leggyakrabban az elhízott, túletetett kedvenceknél alakul ki. A túl zsíros ételek, a helytelen táplálkozás által jön létre. Számos betegség kiválthatja, például a fent említett Cushing-kór, a cukorbetegség, vesebetegségek, pajzsmirigyproblémák és hormonális gondok is. Eleinte a tünetek felfúvódás, láz, nehézlégzés, hányás, hasmenés formájában mutatkoznak meg. Súlyosabb esetben azonban fokozott vízivás, megnövekedett étvágy, megváltozott széklet is kialakulhat az emésztési problémát követően.

Daganat

A kutyáknál fellépő hirtelen megnövekedett étvágy baljós jel lehet. Ha kedvenced annak ellenére hízik, hogy keveset eszik, illetve sokat mozog, előfordulhat, hogy rákos megbetegedés áll a háttérben.

Rossz minőségű táp

A folytonos éhségérzetet azonban nemcsak betegség, hanem az is okozhatja, hogy kutyádat nem megfelelő táppal eteted. A rossz minőségű eledelek ugyanis nem tartalmaznak annyi tápanyagot, vitamint, amire kedvencednek szüksége lenne. Bár csábítónak tűnhet kedvező áruk, valójában sokszor a többszörösét kell adni belőlük, mint egy minőségi tápból. Vásárláskor mindig böngészd át az összetevők listáját, és figyelj arra, hogy az eledel elegendő fehérjét, rostot tartalmazzon és kevés zsírt, valamint felesleges adalékanyagot, ízfokozót.

(Képek: Getty Images Hungary)

hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon