hirdetés

60 tacskó gyűlt össze, hogy megmentsék halálra ítélt társukat: így sikerült az akció

Szénási Szimonetta

2023. április 2 - Képek: Getty Images Hungary

Elképesztő látványt nyújthatott a 60 virslikutya, akik igazán nemes célból gyűltek össze. A jótékonysági akció minden képzeletet felülmúlt.

hirdetés

Még olvasni is megrázó arról, amikor egy beteg vagy súlyosan sérült állatot el kell altatni. Főleg akkor szörnyű ezzel a lehetőséggel szembesülni, ha a megfelelő összeg előteremtésével lenne mód segíteni a bajbajutott jószágon. Így történt ez Cornwallban is, ahol egy egykori szaporításhoz használt kutyának csak nagyon költséges műtétek jelenthettek menekülést. Ám az állatvédők, a jólelkű gazdák egy nagy csoportja, hűséges négylábúik kíséretében minden követ megmozgattak, hogy a kis tacsi megkapja az esélyt az életre. Így került sor a 60 tacskó találkozására.

A tacskók igen sokfélék lehetnek.

Levált retina és bénulás

Az RSPCA nevű állatvédő szervezet munkatársai központjukban várták azokat a segíteni akaró gazdákat, aki hajlandóak pénzt áldozni egy súlyosan kihasznált, magára hagyott fiatal tenyészkutyának, név szerint Whiskeynek.

Whiskey egy állatorvostól került a menhely gondozásába, miután gazdái lemondtak róla. A fiatalként jellemzett tacskó nagyon rossz állapotban volt: levált a retinája, rohadtak a fogai, és a hátsó lábai sem funkcionáltak rendesen. Mindezeket mihamarabb műteni kellett. Ám a szervezet önerőből nem tudta fedezni a beavatkozások tetemes költségeit. Ekkor döntöttek úgy, hogy adománygyűjtést szerveznek, remélve, hogy minél többen csatlakoznak a felhíváshoz.

Az alábbi képen látható, milyen állapotban volt Whiskey:

Jótékonyság a köbön

A rendezvény napján izgatottan várták az önkénteseket, ám maguk sem gondolták volna, hogy ennyien érkeznek majd: mintegy 60 tacskó és gazdáik gyűltek össze az ominózus vasárnapon, maximális támogatásukról biztosítva sokat szenvedett fajtatársukat. Mint a jelenlevők beszámoltak róla, a kutyák is nagyon örültek egymásnak.

Végül a lelkes és jólelkű támogatóknak hála 5000 font gyűlt össze. Pont ötször annyi, amennyit célul tűztek ki az állatvédők, akik elmondhatatlanul örültek ennek a hírnek, hiszen így biztosítva volt a kiskutya számára minden szükséges orvosi ellátás fedezete.

Ugrásszerű javulás

A gondozók rövidesen jó hírekről számolhattak be Whiskey kapcsán. Mint Sammy Howard, az RSPCA egyik munkatársa elmondta, a tacskó ugrásszerűen elkezdte leküzdeni az egészségügyi problémáit, köszönhetően a gyors beavatkozásoknak. Ez pedig nem történhetett volna meg a nagyszámú tacskógazda önzetlen segítsége nélkül, akik ismét bizonyították, hogy a kutyások igazán összetartó közösséget alkotnak. Ez pedig példaértékű!

adomány adományozás állatvédők elhagyott kutya fogak betegsége jótékonyság mentett kutya szembetegség szembetegségek tacskó tacskóbénulás tenyésztő és szaporító

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!