A túlságos ragaszkodás nem túl jó dolog! Márton Attila különvélemény

Kellemes látvány, amikor egy kutya rezzenéstelen ámulattal csodálja a gazdit. Ennél már csak az jobb érzés, amikor az együttlét minden pillanatában a heves érzelemkitörések alapján azt érezzük, hogy kutyánk mennyire szeret minket, mennyire boldog attól, hogy mellettünk lehet.

Vannak távolságtartó kutyák, akiket könnyen nevezünk antiszociálisnak, olykor introvertáltnak. És vannak olyanok is, akiket le se tudunk vakarni magunkról, ott vannak mindig a nyomunkban és nehezen tudják elviselni a szeretett gazdi távollétét. Ki ne szeretné egy olyan négylábúval megosztani az életét, aki megállás nélkül, a nap minden pillanatában azt fejezi ki: nem tudok élni nélküled? De nem biztos, hogy pont ez az az attitűd, amire valójában szükség lenne.

Szeretsz?

Az általános normák mellett mindenkinek megvan a saját véleménye arról, hogyan és miből lehet megtudni azt, hogy a fontos másiknak. Egy ölelés, egy gyengéd simogatás, egy odafigyelésről tanúskodó cselekedet képes kimutatni a másik felé, hogy szeretjük. Általában a legnagyobb jelentőséget a kimondott szavaknak tulajdonítjuk. Ha bizonytalanok vagyunk magunkban vagy a kapcsolat minőségében, ezeket a megerősítéseket szeretjük igen gyakran megkapni.

A kutyánk viszont nem beszél, legalábbis nem úgy kommunikál, mint ahogy ezt mi tesszük embertársainkkal. Az ő esetükben a másik iránti elköteleződést leginkább a testbeszéd és a komplexebb viselkedés fejezi ki, amely úgyszintén változatos és különféle intenzitású lehet.

Vannak kutyák, amelyek nem éreztetik állandó jelleggel, hogy mennyire is fontos nekik az ember, aki megosztja velük az otthonát. És ott van a másik véglet, aki folyton a gazdin csüng és nagyon nehezen viseli a hiányát. Mondhatnánk, hogy azért, mert mennyire szereti és ragaszkodik hozzá. De az esetek nagy részében itt kóros ragaszkodásról, de inkább függésről van szó. És igazából a szeretetnek – függően persze, hogy ezt hogyan definiáljuk – ehhez a viselkedéshez semmi köze.

Önállóság

A kutyák az emberhez való kötődésük során, normális és egészséges helyzetben, képesek megőrizni saját személyiségüket. Képesek harmóniában élni a kétlábúakkal, keresni a társaságukat, közös tevékenységben jól érezni magukat. De ettől még megmaradnak önállónak. Nem kerülnek például egy olyan mentális állapotba, ahol a szeretett gazda távollététől bepánikolnak és komoly viselkedésproblémákat produkálnak.

Kérdezhetnénk, hogy miért is baj az, hogy ha egy kutya túlságosan ragaszkodó? Kezdjük ott, hogy ezt az esetek többségében nem is ragaszkodásnak kéne nevezni. Amikor a gazdi jelenléte egy abnormális, felfokozott érzelmi állapotot okoz, illetve a távolléte úgyszintén természetellenes stresszhelyzetet jelent a kutyának, az hosszútávon abszolút nem jó. Idővel ki fog hatni a kutya egészségére és számos további viselkedésprobléma melegágyává válik.

A szeparációs szorongás például évek óta egyre jobban terjedő probléma és nagyon sok kutyát érint. De emellett számos olyan nem kívánt viselkedés van, amely kapcsolódik a kóros ragaszkodáshoz és megnehezíti a kutyával való együttélést, még ha kezdetben nem is úgy néz ki, hogy ez akkora baj.

Kóros bizonytalanság

Furcsán hangozhat, de egy visszafogott, magának való kutya az esetek többségében valószínűleg jóval kiegyensúlyozottabb és boldogabb, mint egy folyamatosan a gazdi közelségéért és figyelméért ugráló, sikítozó eb.

Ha egy kutya nem képes a gazdi nélkül létezni, az nem azt jelenti, hogy eszeveszett módon szereti. Hanem leginkább azt, hogy önmagában bizonytalan vagy rosszul szocializált. Vagy ezek keveréke. A hátterében állhat a korai elválasztás az alomtól, a nem megfelelő szocializáció, az elkényeztetés, a félrenevelés, a határok meghúzásának elmulasztása és a különlétre való nevelés hiánya.

A következmények pedig sokfélék lehetnek. Kezdve az említett szeparációs szorongással és az azzal járó mindenféle kellemetlenséggel, egészen odáig, hogy a kutya a gazdáján kívül mást nem tűr meg, és például egy kórházi kezelés miatti távollét alatt szinte lehetetlenné válik, hogy bárki is a gondját viselje.

A kutyák ki tudják mutatni a ragaszkodásukat, kötődésüket. De ne keverjük össze a halmozottan bizonytalan, sérült és folytonos külső megerősítésre szoruló kutya viselkedésével.

Érthető persze, hogy ha a kutyánk állandóan rajtunk lóg, nem képes kezelni a hiányunkat, az jól eshet. Úgy érezhetjük, hogy folyamatos visszajelzést kapunk arról, hogy mennyire nélkülözhetetlenek és fontosak vagyunk, mennyire szeret minket. De itt nem erről van szó, hanem arról, hogy a kutyánk komoly viselkedésproblémával küzd, amitől ő maga is szenved. Úgyhogy ne örüljünk annak, ha a kutyánk kórosan ragaszkodik hozzánk.