A szánhúzó kutyák lebilincselő genetikai fejlődése: nem kereszteződtek a farkasokkal az elmúlt 9500 évben, ellentétben más fajtákkal

A grönlandi szánhúzó kutyák vastag bundájú, kunkori farkú ebek, amelyek a zord sarkvidéki tundrában őshonosak, és egy új tanulmány szerint, amely mélyrehatóan vizsgálta genetikai történetüket, valószínűleg a legrégebbi fajták egyike. A különféle huskykat és malamutokat magába foglaló családfa szánhúzó ága körülbelül 9500 évvel ezelőtt szakadt el a többi kutyától, szemben az olyan fajtákkal, mint a labradoodle, amelyet csak 1989-ben ismertek el.

A tanulmány szerint a szánhúzó kutyák elképesztő hatékonyan és gyorsan alkalmazkodtak a zord életmódjukhoz; például a magas zsírtartalmú étrendet úgy képesek hasznosítani, ahogyan egyetlen más fajta sem. A jelenlegi kutatások szerint ezek az ebek valószínűleg az eurázsiai farkasokból fejlődtek ki, de hogy ez az átalakulás pontosan mikor és hol történt, az továbbra is nagy rejtély. A szánhúzó kutyák genetikájának és a világban elfoglalt helyüknek jobb megértése érdekében a tudósok a szibériai Zhokhov régészeti lelőhelyről származó kutya genomját szekvenálták. Arra számítottak, hogy valamilyen formában a háziasított kutya előhírnökére bukkannak, ehelyett a mai szánhúzók ősére leltek. Ez pedig csak egyet jelent; mégpedig, hogy a kutyáknak valószínűleg korábban kellett elkülönülniük, mint azt eddig gondoltuk.

A bálnazsírhoz hibátlanul alkalmazkodva

Az elemzés, amely az ősi és a modern kutyaszános kutyák génjeit más fajták génjeivel hasonlította össze, mindenféle lenyűgöző és egyedi adatot tárt fel. A sarkvidéki élethez alkalmazkodva például ezek a kutyák rendkívül hatékonyan tartják fent magukat a magas zsírtartalmú étrendben. Egy átlagos kutyának ártalmas lehet egy ilyen diéta; magas fehérjetartalmú eleségre van szükségük.

„Az egyik legnagyobb különbség a barnamedve és a jegesmedve között az, hogy a jegesmedvének sajátos genetikai adaptációja jött létre ahhoz, hogy sok zsírt ehessen. És szinte pontosan ugyanazt a megoldást látjuk a szánhúzó kutyáknál is.” – mondta el a National Geographic-nak a kutatás vezető szerzője, Mikkel-Holger Sinding, paleogenetikus és Ph.D. hallgató a Koppenhágai Egyetemen.

Ez logikus, hiszen az Északi-sarkvidék inuit és thule népei, valamint munkakutyáik évezredek óta élnek a zsírban gazdag tengeri emlősök, például fókák és bálnák nyújtotta tápanyagokon.

A farkas és a kutya hibridjeit az őslakosok valamilyen rejtélyes oknál fogva nem tenyésztették tovább

A tudósok összehasonlították a Zhokhov kutya DNS-ét egy még ősibb fajtával, egy szibériai pleisztocén farkassal, amely körülbelül 33 000 évvel ezelőtt élt. A modern farkasok és háziasított kutyák genomjaival együtt a csapat feltárta, hogy figyelemreméltó módon a szánhúzó kutyák az elmúlt 9500 évben nem keveredtek szürke farkasokkal, ellentétben más fajtákkal.

Ez különösen furcsa, tekintve, hogy az őslakos népek dokumentálták a kutya-farkas párosítását. Az a tény, hogy a farkasgenetika nyomai nem mutatkoznak meg a grönlandi szánhúzó kutyák genomjában, arra utal, hogy a hibridek vagy nem sikerültek túl jól, vagy valami más oka volt annak, hogy az emberek nem tenyésztették tovább őket.

A kutatás arra is fényt derített, hogy a szánhúzó kutyák genomja a hideg környezethez kapcsolódó mutációkat tartalmaz, például alacsony oxigéntartalmú körülmények között futnak és húznak szánokat.

Egy másik mutáció lehetővé teszi ezeknek az ebeknek, hogy nagymértékben szabályozzák a saját testhőmérsékletüket. Ez nemcsak a hidegben való túléléshez, hanem a megerőltetés utáni lehűléshez is szükséges. Ez a „technika” feltűnően hasonlít a gyapjas mamut genetikai mutációjához.

Ezek a tulajdonságok a mai napig jelen vannak a szánhúzókban, és nem szabad őket figyelmen kívül hagynunk

Érdekes módon a fentebb említett genetikai mutációk még mindig jelen vannak a mai kutyákban is, ami hasznos útmutatást adhat a szánhúzót tartó gazdik számára.

„Minden földrajzi és evolúciós kapcsolaton kívül, amely a tanulmányban felszínre került, nagyon fontos felismernünk az összefüggést a jelenlegi házi kedvenceink gondozásával kapcsolatban is.” – emelte ki Elaine Ostrander, a National Institutes of Health genetikusa, aki a kutya genomját tanulmányozza, de nem vett részt a kutatásban.

Például az állatok génjei alapján Mikkel-Holger Sinding azt tanácsolja a szánhúzó tulajdonosoknak, hogy kerüljék a keményítő- és szénhidráttartalmú étrendet, és adjanak egyszerűen a kutyáknak magas fehérje- és zsírtartamú eleséget. A másik fontos dolog, amit fel kell ismerni, hogy ezek az ebek mozgásra és munkára fejlődtek ki, a vérükben van a magas szintű aktivitás iránti vágy; egész nap a lakásban ülve, feladatok nélkül nem biztosítunk nekik ideális környezetet.

A tulajdonosoknak érdemes az éghajlatot is figyelembe venni, mielőtt fajtát választanak. A szánhúzó kutyák könnyen túlmelegednek és letargikussá válhatnak forró vagy párás környezetben