hirdetés

Mi a teendő kutyaharapás esetén? Ekkor kell azonnal mentőt hívni

Szénási Szimonetta

2023. március 28 - Képek: Getty Images Hungary

Egy kutya igen súlyos sérüléseket tud okozni, a harapott seb pedig azonnali ellátást igényel a fertőzésveszély miatt. Nézzük, mi a teendőd!

hirdetés

Sokak rémálma – kutyásoké és nem-kutyásoké egyaránt –, hogy megtámadja őket egy felbőszült eb. A félelem nem alaptalan, hiszen nap mint nap történnek ehhez hasonló tragikus balesetek, amelyek oka a felelőtlen állattartásban keresendő, számonkérni ezeket pedig a jószágukat szélnek eresztő, kóborolni hagyó gazdákon kell(ene), bár sajnos gyakran az állat bűnhődik miatta. Lényeges arról is szót ejteni, hogy gyakorta a védekezőösztön készteti arra a megrettent kutyát, hogy (ellen)támadásba lendüljön. Éppen ezért sosem szabad meggondolatlanul közelíteni egy ismeretlen kutya felé, még barátkozás céljából sem, mind a magunk, mind a saját jószágunk érdekében! Emellett ejtsünk szót arról is, hogy igen sok esetben maga a saját kedvenc okoz sérülést. Minden elővigyázatosság mellett érdemes felkészülni a bajos helyzetekre. Vegyük sorra, mi a teendő kutyaharapás esetén!

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint az állattámadások nagyobb része a házi kedvencként tartott jószágokhoz köthető. Így valamennyi kutyatartónak fel kell készülnie arra az eshetőségre, hogy kisebb-nagyobb sérülést okoz neki négylábúja (ahogy fentebb írtuk, nem feltétlenül agresszióból; a félelem, a fájdalom vagy bármilyen váratlan helyzet kiválthat védekező reakciót.)

Emiatt nagyon fontos, hogy tisztában legyél vele, mi a teendő, ha megharaptak. Reméljük, csak elméletben lesz szükséged erre a tudásra, de ha mégsem, akkor a szakszerű és időben történő ellátással megelőzheted a komolyabb állapotromlást.

Az azonnali teendő

Ahogy erre az NNK is felhívja a figyelmet, harapott sebnél elsődleges feladatod a seb megtisztítása. Ennek menete:

  • Néhány percig tartsd a sebet kézmeleg folyó víz alá (fontos, hogy folyó víz legyen!)
  • Távolítsd el az esetleges szennyező anyagokat (szőrt, földet, fogat, stb.)
  • Ha a sérülés nem vérzik, kezd el környező területet óvatosan nyomni, hogy ezzel megindítsd a vérzést. Ezzel is tisztul a seb.
  • Erősen vérző sebre nyomj sterilt kötszert, hogy csillapítsd a vérzést.
  • Végül töröld szárazra a seb körüli részt, majd kötözd be a sérült területet steril kötszerrel. Ha van a közelben, akkor használhatsz jódtartalmú fertőtlenítőszert. Egyéb készítményt kifejezett orvosi javaslat nélkül ne kenj a sebre!
  • Szükség esetén fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszer is bevehető.

Mikor fordulj orvoshoz?

Mint a tájékoztatóban hangsúlyozzák, harapás esetén az esetleges fertőzések és egyéb szövődmények elkerülése érdekében a legtöbbször orvosi ellátás szükséges. Ez alól csak az olyan sebek kivételek, amikor a bőr rétegeit nem szakította át az állat harapása, így nincs szükség speciális tisztításra.

Tehát ha csak felületi sérülést okozott az eb, akkor elegendő a harapás helyének megtisztítása és szakszerű fertőtlenítése. Minden egyéb esetben keresd fel a területileg illetékes kórház traumatológiai, baleseti vagy sürgősségi ügyeletét.

Amikor azonnal mentő kell

Amennyiben a harapás következtében nagyobb szövetdarab (ujj, fül stb.) szakadt le, azt folyó vízzel öblítsd le, tekerd steril kötszerbe, és egy jéggel teli külön zacskóban tárold. Ugyanis így szerencsés esetben a szövet még visszavarrható. Ilyenkor azonnal hívd a 112-t, és kérd a mentők segítségét!

Erre szükség lehet akkor is, ha a sérülés súlyos. Például több helyen is harapott a kutya, vagy a seb nagyon mély, erősen vérzik, illetve ha az áldozat eszméletét vesztette. Mérd fel a helyzetet, és ha úgy ítéled meg, tárcsázz!

Kép: Országos Mentőszolgálat

Amit feltétlenül kérdezz meg!

Állatharapás esetén az orvosi ellátás szempontjából fontos információk:

Ha nem a saját kutyád harapott meg, nagyon fontos, hogy megtudd, mikor kapott az állat oltást veszettség ellen! Bár hazánkban kötelező a kutyák rendszeres védőoltása, sajnos ez gyakorta nem történik meg. Kérd el a gazdától az eb oltási könyvét, hogy megbizonyosodj róla, valós információt kaptál!

Veszettség

Az NNK tájékoztatója kitér arra az eshetőségre, ha az oltottság nem bizonyítható. Ebben az esetben a kezelés során úgy kell eljárni, mintha az állat veszett lett volna. A harapás tényéről a kezelőorvos értesíti az illetékes kormányhivatalt, ahol az esetet kivizsgálják. Indokolt esetben az állatot megfigyelve eldöntik, szükséges-e veszettség elleni védőoltás.

Fertőzésveszély

A többség tisztában van vele, hogy a vérmérgezés megelőzése végett tetanusz-injekciót szoktak adni. Minden harapott seb esetén szükség van a sérült tetanusz elleni védettségének felülvizsgálatára. Aki nem kapott tetanusz emlékeztető oltást a sérülést megelőző 5 évben, annak mindenképpen szükséges az ismétlőoltást beadni – hangsúlyozza az NNK.

Ám ezen kívül is számos baktérium kerülhet a sebbe a kutya szájából, ehhez pedig még csak betegnek sem kell lennie! Ugyanis az állatok, így a kutyák szájában levő normál flóra jelentősen eltér az emberétől, így egy egészséges jószág harapása is komoly gondokat okozhat. Egy kezeletlenül hagyott seb könnyen elfertőződhet, ami további életveszélyes szövődményeket okozhat.

Két baktérium, a P. multocida és a C. canimorsus megtalálható az egészséges kutya szájflórájában, és harapáskor átkerülhetnek az ember szervezetébe, ahol elsősorban az gyenge immunrendszerű egyéneknél idézhetnek elő súlyos, akár halálos fertőzést.

Főleg a mélyebb harapásokat, valamint a roncsolásokat okozó harapásokat kell nagyon komolyan venni! Ezen felül a már említett csökkent immunrendszerű egyének is jobban ki vannak téve a fertőzéseknek.

Fokozott figyelem

Mindezek miatt a sérülést követően még akkor is fokozottan figyelni kell a területet, ha orvos látta el a sebet. Ha pedig a harapott területen elfertőződésre utaló jeleket veszel észre, vagy az alább felsorolt tüneteket (nem biztos, hogy mind megjelenik!) tapasztalod, azonnal fel kell keresned a kezelőorvosodat, vagy az ügyeletes sebészeti/traumatológiai osztályt!

A seb elfertőződésének jelei az alábbiak lehetnek:

  • vörösség és duzzanat a seb körül
  • érintésre érzékeny terület
  • a seb és környezete melegszik, és egyre fájdalmasabb
  • genny vagy folyadék szivárog a sebből
  • a sérülés körül lévő szövetek érzékenységének elvesztése
  • az ujj vagy a kéz mozgásának akadályozottsága, mozgásképtelensége
  • 38 °C feletti láz
  • légzési nehézségek
  • izomgyengeség vagy remegés
  • hidegrázás vagy izzadás
  • megnagyobbodott nyirokcsomók a seb közelében
  • a sebből induló vörös csík megjelenése (nyirokérgyulladás)

Az elfertőződött seb kezelése

Amennyiben a seb elfertőződik, szükség lehet antibiotikumos kezelésre. Az antibiotikum típusa és a kezelés hossza függ a harapás típusától, súlyosságától és a meglévő egyéb társbetegségektől (autoimmun betegségek, cukorbetegség, kemoterápiás kezelés, stb.) Nagyon súlyos esetekben akár közvetlenül a véráramba adott (intravénás) antibiotikum is indokolttá válhat.

Kell-e varrni a sebet?

Nagy kiterjedésű, mély harapások esetén a seb összevarrása mellett dönthet az orvos. Alapvetően azonban nem varrják össze a harapott sebeket, hogy az esetlegesen bejutó korokozók távozni tudjanak. Ezt segíti a jódtartalmú fertőtlenítőszerek mellett használatos hidrogén-peroxid oldat. A felpezsgő oxigénbuborékok nemcsak mechanikusan tisztítják a sebet, de erős oxidációs képességük miatt hatékonyak a kórokozókkal szemben is. Szükség esetén az orvos az egyenetlen sebszéleken kimetszést végez, ezáltal is segítve a gyógyulást.

agresszív kutya félelemből agresszív kutya fertőzés harap harap a kutya harapás kötelező oltás kutya és ember kutyaharapás kutyám megharapott valakit kutyával ismerkedés megharapott a kutyám mentő seb sérülés veszettség veszettség elleni oltás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!