Ez lehet az oka a népszerű kutyafajta pusztulásának

A többgenerációs golden retriever gazdák állítják: kedvencük egyre rövidebb ideig él. Mi állhat az élettartam csökkenésének hátterében?

A golden retriever igazi családi kedvenc. Kedves arcának, gyönyörű bundájának és szelíd viselkedésének köszönhetően az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb kutyafajtájává vált. Ám míg a fajta fénykorában megélte az akár 16-17 évet, addig mára az egyedek aggasztóan magas számban pusztulnak el igen fiatalon – a legtöbben daganatos megbetegedésben. Egy 20 éven át tartó kutatás, amely az Észak-Amerikában élő kutyák kor-, méret- és fajtaspecifikus halálozási okait vizsgálta, azt találta, hogy a golden retrieverek minden más fajtánál gyakrabban lesznek daganatosak.

Tenyésztés és genetika

A kutyatenyésztés eredetileg az arisztokrácia körében volt divatos: a legfelső társadalmi osztályok bemutatókon gyűltek össze, hogy értékeljék egymás kutyáinak kinézetét, képességeit és viselkedését. Később kennel klubok jöttek létre, ahol fajtastandard szabályokban fogalmazták meg az elvárásaikat.

A golden retrieverek esetében az egyik meghatározott jellemző a gyönyörű bunda volt (ami a vadászó elit által viselt ruhákhoz tökéletesen passzolt). Az első ilyen szőrzettel rendelkező kiskutya születése Dudley Coutts Marjoribanks, első tweedmouth-i báró nevéhez fűződik, aki Belle nevű, vöröses színű spánieljét pároztatta egy hosszú, sárga szőrű keverékkutyával. A kiskutyákat más arisztokratáknak ajándékozta, akik folytatták az új golden retrieverek vonalával való kísérletezést. Volt, akit egy ír szetterrel párosítottak – a kölyköket pedig saját nagynénjeikkel, nagybácsijaikkal és unokatestvéreivel szaporítottak tovább. Az Egyesült Államokba került példányok is egymással párosodtak. Ez a folyamat biztosította, hogy a születendő kiskutyák mindegyike ugyanazokkal a megkülönböztető jegyekkel jöjjön a világra.

A vérvonal követése azonban veszélyeket rejt. Minden élőlény hordoz olyan géneket, amelyek káros mutációkat tartalmaznak, és amelyeket tovább örökítenek az utódoknak. A leszármazott viszont ugyanabból a génből örököl egy működő másolatot a másik szülőtől; ez a működő gén átveszi az irányítást, így a mutáció sosem mutatkozik meg.

Ám amikor két szoros rokoni kapcsolatban álló egyed párosodik, nagyobb az esélye annak, hogy a mutáció mindkét szülőnél jelen van, vagyis nincs működő gén, ami a helyébe léphetne. Amikor olyan kutyákat párosítanak, amelyek hasonló kívánatos tulajdonságokkal rendelkeznek, a genetika még bonyolultabbá válik. Néhány gén egymáshoz kapcsolódik, bár teljesen különböző rendszereket szabályoznak. Egy szögletes fej, nagy barna szemek vagy hosszú arany szőr kapcsolódhat olyan génhez, amely a sejtnövekedés valamely aspektusát szabályozza. Ha két olyan kutya párosodik, amely ugyanazzal a fizikai tulajdonsággal rendelkezik, akkor mindegyik ugyanazt a káros mutációt is továbbíthatja ebben a folyamatban.

Belterjesség

Amikor a tudósok a belterjességet tanulmányozzák, egy statisztikai mutatót, az úgynevezett belterjességi együtthatót használják. Ez méri annak a valószínűségét, hogy ugyanaz a variáns egy adott gén esetében – például egy génnél, amely hajlamosít a rákra – mindkét szülőtől öröklődjön. A testvérek belterjességi együtthatója 25%, de emberek esetében már a 3-5% is egészségtelennek számít. Tanulmányok szerint a golden retrievereknél ez az érték átlagosan kb. 8% körül van, ami nem túl biztató. Amikor egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálta a belterjesség hatását a kutyák élettartamára, megállapították, hogy azok az állatok, akiknek a szülei azonos másolatokkal rendelkező géneket örökítettek, átlagosan rövidebb ideig éltek, mint azok, akik szüleinek génállománya kevésbé fedte egymást.

A kutyák élettartamát csökkentő genetikai mutációk elterjedése igen gyorsan megtörténhet. Egy átlagos fajtatiszta tenyészkan több mint 100 kölyköt fog nemzeni. Ez a szám pedig sokkal magasabb is lehet, például egy díjnyertes példány esetében. Így alakulhatott ki a „népszerű apa effektus”: egy kívánatos tulajdonságokkal rendelkező állatot folyamatosan pároztatnak. A golden retrievereknél igen nagy a népszerű apák aránya.

Ha viszonylag kis számú apától származik rengeteg utód, a hibás gének továbbadásának lehetősége is megnövekszik. Ez a mechanizmus magyarázatot adhat arra, miért pusztul el egyre több retriever daganatos megbetegedés következtében.

Kutatás a válaszok után

2012-ben, több mint 3000 egyed részvételével indult el a Golden Retriever Lifetime Study (GRLS). Minden évben a résztvevő kutyák tulajdonosai kérdőívet töltenek ki, amely kitér az állat egészségére ható minden lehetséges tényezőre. Emellett az állatorvosok különféle mintákat gyűjtenek és küldenek laboratóriumi vizsgálatra. És természetesen a tanulmány rögzíti, hogy mennyi ideig élnek a háziállatok.

A tanulmányban részt vevő kutyák kétharmada még mindig a kutatás lelkes résztvevője, 804-en azonban már elpusztultak. Túlnyomó többségük, 600 egyed rákban. Az állatorvosok és a tanulmányon dolgozó tudósok remélik, hogy minél több adatot összegyűjtve a résztvevőkről sikerül felfedezniük a rák és korai halálozás kockázati tényezőit.

A Kaliforniai Egyetem professzora, Robert Rebhun jelenleg is folyó kutatásában szintén erre keresi a választ. 300 golden retriever DNS-ét vizsgálta meg: az állatok fele 14 év feletti, a másik fele még 12 éves kora előtt elpusztult. Előzetes eredményei azt sugallják, hogy van egy olyan DNS szakasz, amely a hosszú élettartamhoz társítható. Ennek a szakasznak három különböző gén változata van: az egyik változat hosszabb élettartammal társul, a másik rövidebbel. Azok a kutyák, akiknek mindkét szülője a „rossz” változatot örökítetté tovább, haltak meg nagyobb valószínűséggel fiatalabb korban. Azok a kutyák, akiknek két „jó” változata volt, nagyobb eséllyel élték meg a tinédzser kort.

Mivel egyik kutatás sem ért még a végéhez, a konkrét válaszok váratnak magukra. A tudósok ugyanakkor remélik, hogy a golden retrieverek élettartamával kapcsolatos új felfedezések és adatok egészségesebb irányba terelhetik a kutyatenyésztést.