hirdetés

Terápiás kutyák segítik a szívbeteg gyerekek gyógyulását a budapesti intézetben: Filipa szinte varázserővel bír

Szénási Szimonetta, 2022. november 16 - Képek: Neo Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület/Göblyös Péter Vizslafotózás

Filipa és gazdája, Török Szilvia immár több mint fél éve rendszeres vendégei a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetnek, bearanyozva ezzel a kis betegek kórházi napjait.

hirdetés

Filipa, a végtelenül kedves és nyugodt golden retriever sok éve tevékenykedik terápiás kutyaként. Gazdája, egyben kiképzője, Török Szilvia elmesélte, hogyan alakult a sorsuk, s miként jutottak el addig, hogy ma már számos helyen, köztük a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben, vagy ahogy többen ismerik, a GOKVI-ban tartanak rendszeres foglalkozásokat.

Török Szilvi (balra) Filipával, Kimpián Krisztina pedig Nelsonnal látogatja a szívkórház kis betegeit.

„Szívügyem a GOKVI”

Szilvit erős személyes szál fűzi az intézethez, amit ő maga találóan úgy fogalmazott meg, „szívügye a GOKVI”. Ez a kötődés pedig összefügg azzal is, hogyan került kapcsolatba a segítőkutyákkal és a Neo Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesülettel, aminek ma már oszlopos tagja.

11 éve magam is „vendégeskedtem” a GOKVI-ban, a szívemen lévő lyuk miatt kellett megműteni. Ennek a rendellenességnek semmi nyoma nem volt egészen addig, míg a beavatkozást megelőzően stroke-ot nem kaptam. Épp vezettem hazafelé, mikor éreztem, hogy valami nagy baj van: forgott velem a világ. Szerencsére még félre tudtam állni. Onnan mentő vitt be a kórházba, ahol a sokadik kivizsgálás után kiderült a probléma. Ezután kerültem a GOKVI-ba, ahol meg is operálták a szívemet”

– fedi fel a személyes érintettséget a kiképző.

Ez a műtét nemcsak életmentő volt, de Szilvi karrierjét is meghatározta.
– A lábadozás nagyon nehéz volt, ugyanis az elzáródás az egyensúlyért és a látásért felelős területeket érintette. Egy évbe telt a felépülés, erre az időre haza is kellett költöznöm a szüleimhez. A történtek lelkileg is megviseltek, voltak mélypontjaim a rehabilitációs időszakban. Ekkor került a kezembe egy női magazin, amiben a segítőkutyákról írtak. Ekkor döntöttem el, hogy nekem is kell egy ilyen kutya. Akkor még nem sejtettem, hogy ez mennyire komoly lesz – avat be a „kutyás kezdetekbe” Szilvi. Így került hozzá Kókusz, a border collie.

Kókusz./Fotó: Göblyös Péter Vizslafotózás

A sors különös játéka, hogy az újságban épp arról az akkor nemrégiben alakult egyesületről volt szó, amelynek ma Szilvi és kutyái is a tagjai. Abban, hogy Szilvi „neós” lett, nagy szerepet játszott a férje – ahogy neki köszönheti Filipát is.

A férj szerepe

– A férjemnek is nagyon hálás vagyok, hiszen ő az, aki egyeztette az első találkozót a Neo Magyar Segítőkutya Egyesülettel. Karácsonyi ajándéknak szánta. Ugyanígy ő hozta az életembe Filipát is: megismerkedésünkkor nekem még csak a 1,5 éves Kókusz volt meg, ő pedig egy apró, mindössze 5 hónapos kis golden retrieverrel érkezett. Holott korábban álmomban sem gondoltam arra, hogy valaha goldie-m legyen.

Kókusz, a kirobbanó energia, és Filipa, a megtestesült nyugalom

Miután a már említett találkozó megvalósult a neós csapattal a Hajógyári-szigeten, Szilvi és Kókusz elkezdték az egyesület képzését. A gazdi először csak a border collie-t szánta segítőkutyának, ám időközben kiderült, hogy Filipa erre született: a türelmes, okos golden retriever minden adottsága megvolt, ami ehhez a nemes feladathoz kell. Így végül a Neo Magyar Segítőkutya Egyesület közreműködésével, 1,5 év közös munkával Szilvinek két képzett kutyája lett, ő pedig nemrég habiltiációs kutyakiképzővé is vált.

Filipa.

Az ebek közül Kókusz az, aki inkább a mozgást és az aktív feladatozást szereti, míg Filipa remekül alkalmazkodik a nyugodtabb környezethez, és ügyesen helytáll az olyan nehezebb terepen is, mint amilyen a szívkórház gyermekosztálya.

A GOKVI különleges terep

A szívbeteg gyermekekkel való együttlét maga a kiszámíthatatlanság, mutat rá Szilvi: minden alkalom más, hiszen a kis betegek pár hetente cserélődnek, a műtétek időpontjai, illetve a páciensek állapota pedig teljes mértékben meghatározza, lehet-e egyáltalán kutyás foglalkozást tartani, és ha igen, akkor milyen jellegűt.

A kiképzők sok izgalmas játékkal készülnek.

– Hetente egyszer, kedden vagy csütörtökön szoktunk menni Filipával, felváltva egy kolléganőmmel, Kimpián Krisztinával és az ő szintén golden retrieverével, Nelsonnal általában fél 12-kor, ebéd előtt. Ez az úgymond a legnyugodtabb része a napnak, már a vizitek, vizsgálatok után. Minden alkalom más, és ott, helyben dől el, mit is fogunk aznap csinálni. Ez mindig attól függ, hogy hány kisgyerek van épp az adott kórteremben, ahova megyünk, és az egészségi állapotuk mit enged meg nekik. A legtöbb gyermek ágyhoz van kötve, így csak minimális mozgás engedélyezett a számukra, például felülhetnek, esetenként felállhatnak az ágyból. Vannak járóképes gyerekek is, és az életkor tekintetében is nagyon változatos a csapatunk: az egészen piciktől a tizenévesekig – meséli Szilvi.

Elmondta, hogy a játékok is sokfélék: szokott vinni kirakót, lehet simogatni Filipát, de sétálni és trükközni is szabad a kutyussal. Mint hangsúlyozta, a legfontosabb a barátságos hangulat, és hogy mindenki jól érezze magát.

Ezeknek a kutyás foglalkozásoknak a célja, hogy a gyerekek egy kicsit kizökkenjenek a betegségükből, ami meghatározza a mindennapjaikat. Gyakran már a jelenlétünk is nagy csodálkozást vált ki – »jé, egy kutya a kórházban?!« –, és nem is mindenki szeretné feltétlenül megsimogatni Filipát. Aki viszont igen, annak szabad, sőt játszhat is vele. Fili nagyon sok trükköt tud, ezeket is kipróbálhatják a kicsik. Ezt általában nagyon szokták szeretni”

– avat be a kutyás terápia részleteibe a kiképző.

Kellett egy személy, aki felkarolja a programot

Van egy kulcsszereplő, aki a kezdetektől segített, és a mai napig mindenben segít a kutyásoknak, ő pedig Simóka Nóra gyermekpszichológus, aki az előzetes intézményi egyeztetések után, már minden engedéllyel a zsebében kereste meg Szilviéket, hogy lenne-e kedvük terápiás foglalkozásokat tartani a kórházban kezelt gyerekeknek.

– Nóra rengeteget tett azért, hogy ezek a terápiás alkalmak megvalósulhassanak, de rajta kívül is csupa pozitívat mondhatok a kórházról és a kórház dolgozóiról. Még sosem tapasztaltam ehhez fogható kedvességet és odafigyelést, amint ebben az intézményben, ami nemcsak a betegek felé, de felénk is megnyilvánul. Mindig mosolyogva, örömmel fogadnak minket, megsimogatják Filipát, megállnak velünk beszélgetni. Példaértékű a hozzáállásuk és a működésük – összegzi Szilvi a tapasztalatait.

A gyerekek nagyon örülnek a kutyusoknak.

Simóka Nóra a mai napig szívén viseli a programot, szakemberként bent van minden alkalmon, emellett pedig segít minél többekkel megismertetni a lehetőséget.

Már a dolgozóknak is tartottak csapatépítőt

A pszichológus a szülőkből és orvosokból álló, mintegy 700 tagot számláló Szív-kör Egyesülethez is eljuttatta ezt a remek kezdeményezést, továbbá a közreműködésének hála Filipáék a kórház dolgozóinak is tartanak úgynevezett csapatépítő–lélekmelengető foglalkozásokat, ahol számos fontos információt tudnak átadni az orvosoknak és más kórházi dolgozóknak a kutyás terápiával kapcsolatban.

A felnőtt osztályon szintén örömmel fogadták a négylábú segítőt

A gyermekosztály példaértékű gyakorlata a kórház felnőtt osztályán dolgozók számára is motiváló volt. Ennek köszönhetően ezév novemberétől ott is elindultak a terápiás foglalkozások szintén a Neo egyesület közreműködésével. A közeljövőben pedig tervben van a gyógyítók – orvosok, ápolók – számára szervezett foglalkozás is, szintén a korábbi jó tapasztalatokon alapulva.

A felnőttekhez Kovács-Czirják Helga és koromfekete kutyusa, Mázli járnak. Az alábbi fotó pedig egy csapatépítő alkalmon készült.

Egy nagybeteg álma is teljesült

A közelmúltban Szilvi és négylábúja megható feladatot tudott teljesíteni: egy életmentő műtéten átesett, intenzív osztályon ápolt nagylányt látogattak meg, akinek leghőbb vágya volt, hogy láthassa a kutyusait. Őket helyettesítette Filipa.

A látogatás a beteg állapota miatt nagyon komoly szervezést igényelt, csakis szigorú szabályok és előírások betartásával lehetett rá sort keríteni, a hatása azonban elképesztő volt: a meglepett, boldogan mosolygó lány öröme könnyeket csalt mindenki szemébe.

A négylábúak a foglalkozás idejére elfeledtetik a gyerekekkel, hogy kórházban vannak.

Az „emberi oldal” az oka

A kérdésre, hogy a kiképző miért vállalta el ezt a teljes mértékben karitatív, azaz ingyenesen végzett feladatot, a válasz nem várat sokat magára:

– Az emberi oldaláért. A hétköznapi munkám teljesen másfajta emberi kapcsolatok kiépítésére ad lehetőséget. Itt, a terápiás foglalkozásokon kapom meg azt, amire a szívemnek és a lelkemnek szüksége van. Azt gondolom, így van ezzel minden más szervezet is, hiszen valamennyi ilyen „segítő csoport” önként látogatja a kórházban fekvő gyerekeket – foglalja össze Szilvi röviden, mit ad neki ez a gyönyörű, ám néha nagyon kemény élethelyzetekkel szembeállító feladat, mint a szívbeteg kisgyerekek látogatása.

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon