hirdetés

Ezt nevezzük felelősségnek! Színdarab készült a kutyatartásról

Vermes Nikolett

2023. augusztus 26 - Fotó: GettyImages

színdarab

Alig két óra alatt írták meg a szövegkönyvét annak az előadásnak, amely az örökbefogadásra ösztönzi a családokat. A kutyabarát színház előadását magunk is megnéztük.

hirdetés

Igaz, csak interneten, hiszen egy vándor darabról van szó. A Ripacsok társulat bemutatóját május 27-én tartották, és azóta több alkalommal is elvitték a közönség elé. Míg azok számára is kedveztek, akik nem tudnak elmenni színházba, így a Hurrá! Lesz egy kiskutyám című előadást elérhetővé tették az interneten.

A színdarab célja, hogy közérthetően beszéljen az örökbefogadásról

A színdarab a kutyákról szól, és nem a kutyásokról

A történet cselekménye szerint egy kislány bejelenti a szülei előtt, hogy kutyát szeretne. De az apa megtiltja számára. Mindenféle felnőttes érveket sorol. Például, hogy úgysem lesz idő a kutyára, úgyis unalmassá válik, úgyis nehéz lesz kezelni, és még hosszan sorolhatjuk. Csakhogy a kislány lelkesedését nem veszi el az apai szigor, így újra és újra nekirugaszkodik, hogy meggyőzze szüleit. Végül az apáé lesz az utolsó szó, és a kislány már kezdi elhinni, hogy szüleinek igaza van: valóban képtelen lenne gondoskodni egy kutyáról. Ekkor egy varázsló érkezik a lányhoz, hogy elmondja a kislánynak, igenis alkalmas rá, hogy gazdi legyen. Persze előbb próbára teszi. A történet folytatásáról többet nem árulhatunk el, de azt még érdemes megjegyezni, hogy végül egy valódi kutya is megjelenik a színpadon. Ettől olyan különleges az előadás.

Menhelyi kutyák a színészek

A társulat egy céllal alkotta meg a drámát, hogy a közönséget örökbefogadásra bátorítsa. A leányfalui színész közösség a Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület számára gyűjt adományt a jegyeladások után, miközben a kutyatartásról szóló előadásban az állatvédők által megmentett kutyusokat is bemutatja a színpadon.

Minden darab végén egy másik menhelyi eb látható.

Ezzel szeretnék kimozdítani a telephelyen sínylődő kutyákat, és biztatni az embereket, hogy legyenek elfogadóbbak a kirekesztett állatokkal szemben. Hogy a művészek számára is fontos előadásról van szó, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a forgatókönyvíró egy nap alatt megírta a teljes szöveget. Igazság szerint Kövesi Péter író két óra leforgása alatt gondolta ki az egész történetet, amit a rendező, Póka Éva vitt színpadra.

A kételkedőknek ajánlják

Az alkotók kifejezetten azok számára ajánlják ezt az előadást, akiknek még nincs kutyájuk, de fontolóra vették az állattartást. A 40 perces színdarab választ ad rá, hogy miért érdemes befogadni egy négylábút a családba. Ám nem meggyőzésről van szó,

az előadás érinti a kutyatartással kapcsolatos legnehezebb feladatokat is.

Egyetlen apró részletet sem hagytak ki. Elgondolkodtató kérdések és igaz kijelentések váltják egymást, hogy a nézőnek szegezzék a kérdést: készen állsz rá, hogy legyen egy kutyád?

állatok örökbefogadása felelős állattartás kutya előadás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!