hirdetés

A tenyészetek nem állatkertek – érvek a kennellátogatás mellett és ellen

Gerhát Petra

2024. január 4 - Képek forrása: Jacks & Bears kennel, Getty Images Hungary

Szinte már evidencia-számba megy, de most is fontosnak tartjuk hangsúlyozni: a felelős kutyatartóvá válás első lépése az, hogy eldöntjük, kitől vásárolunk kutyust magunk mellé.

hirdetés

Ha fajtatiszta kutya minden vágyunk, a fajtajellegekkel bíró, örökbe fogadható ebek mellett a másik lehetőség, ha tenyésztőhöz fordulunk. De honnan tudjuk, hogy a tenyésztők közül ki az, aki valóban megbízható és hozzánk hasonló értékrend alapján nemesíti kutyáit? Ugyan nem ez az első lépés, de egy látogatás során a tenyésztők is megismerhetnek minket, mint leendő gazdikat.

A karácsonyfa nem csak díszlet, a kutyusok a magyar tenyésztőkkel általában egy házban élnek

Nem mindegy, melyik tenyésztőtől vásárolunk, fontos tisztában lennünk azzal, mit tartunk elsődlegesnek

Természetesen nem biztos, hogy az első tenyészet lesz a befutó, hiszen az is fontos, hogy a kutyák fajtatulajdonságai vagy külleme elsődleges-e  számunkra, talán a távolság is mérvadó lehet, és bizony fontos a kémia is – de még így is országszerte több kennelnyi kutyusból válogathatunk fajtától függetlenül. 

A vevő választ?

A legegyszerűbb persze az volna, ha személyesen megcsodálhatnánk minden bolyhos kis apróságot, jó sok időt töltve a közelükben, hogy kiderüljön, melyik kölyök a legszimpatikusabb, melyik viselkedik olyan módon, amit mi egy kutyától remélünk. A tenyésztők jelentős része viszont rendkívül óvatos a potenciális vevőivel, nem lehet csak úgy látogatóba menni hozzájuk egy kis simogatásra. Nem véletlenül. 

Egy személyes látogatás a tenyésztők számára kockázatot is jelent

Bár a szaporítókkal ellentétben a tenyésztő nem csak képes megfelelő körülményeket biztosítani kutyáinak, de tisztában van a fajta jellegzetességeivel, a felmenők tulajdonságaival és mindezt dokumentálja is.  A leggyakoribb esetben saját otthonában vagy otthona mellett él kutyáival. A kutyatenyésztés általában hobbi a mindennapi munka mellett, Magyarországon ritka, amikor valaki képes ebből megélni.

Egy látogatás a tenyésztők számára kockázatot is rejt

Magyarországon az a jellemzőbb, hogy a kutyatenyésztők otthon, a család saját lakhelyén tartják a kutyáikat. Ez a típusú tenyésztési módszer ugyan külföldön is bevett szokás, ám ott a nagyüzem-szerű, hatalmas birtokok – kifejezetten a kutyák és a tenyésztéshez szükséges infrastruktúra számára épített melléképületekkel – sem mennek ritkaságszámba. Kifutók, kennelek, elkülönítők, orvosi helyiségek és állandó személyzet ügyel a kutyákra. 

De nem csak ez az oka annak, hogy a tenyésztők óvatosak a vendégfogadással. A sokszor nem számszerűsíthető, hatalmas eszmei értéket képviselő tenyész egyedek és utódaik egészsége mindenek előtt való. A vendégek, főként ha már van kutyájuk, könnyen a kennel összes tagját megfertőzhetik, elég csak egy kevés, cipő talpára ragadt bacilus hozzá.   Az újszülött, sok esetben korukból és méretükből fakadóan jó pár hétig oltatlan kölyköknek egy korai fertőzés az életükbe is kerülhet. 

A tenyésztett kutyusok szocializációja igencsak sokrétű

 

“A kennel látogatásokat minden esetben megelőzi a kölcsönös tájékozódás, csak ezt követően van értelme időpontot egyeztetni. Amikor valaki telefonon ismeretlenül bejelentkezik, hogy egy óra múlva beugrana hozzánk kutyákat simogatni a gyerekkel, az nem reális felvetés, biztosan nem tudjuk fogadni”

– írja honlapján a berni pásztorkutyákat és Jack Russell terriereket tenyésztő Jacks&Bears kennel tájékoztatója.

Az első hetekben még oltatlan apróságokra a bacilusok kiemelten veszélyesek lehetnek

Sok esetben a felnőtt kutyákat is komoly biztonsági szabályokkal viszik kutyás közegbe a felelős tenyésztők. Van, ahol  az ebeket távozáskor és érkezéskor is megfürdetik, esetleg rövid időre karanténba is kerülnek, ugyanis nagyon fontos, hogy se a saját kenneltársait, se pedig azokat a kutyákat ne fertőzze meg, akikkel találkozik.

Láthatónak és átláthatónak lenni

Bár az ismerkedési szabályok korlátozása a kutyák (és a tenyésztő családja) egészsége és nyugalma szempontjából fontos, szükség van arra, hogy a leendő vevők, a reménybeli gazdik megismerhessék a tenyészetet. Nem csak az ott élő kutyákat és élettörténetüket, hanem azt is, miként bánnak velük, mennyit és milyen módon foglalkoznak velük, mielőtt a családokhoz kerülnek. 

“Számtalan eszközünk van arra, hogy meg tudjuk teremteni tenyésztőként a transzparenciát, nem csak az, ha meglátogatnak minket az érdeklődők. Amikor külföldre adunk el kutyát, a vevő akkor találkozik vele először, amikor eljön érte, de addigra már mindent tud és mi is tudunk róla mindent 

– összegezte Ziegler Gábor kutyatenyésztő Az én kutyám kérdésére, miként tudnak eljutni az érdeklődőhöz. 

Az online felületeken keresztül szerencsére ehhez minden adott, akkor is, ha még nagyon aprók a legkisebb kutyusok. Az internet és a közösségi média olyan segítség a tenyésztők számára, amivel élve tényleg bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a kutyusok mindennapjaiba. Nem csak az esetleges versenyeredményeket ismerhetik meg, de videók és fotók segítségével az egyes példányok viselkedését is szinte testközelből tapasztalhatják. 

A kiállításokon való részvétel, illetve vevői oldalról a kiállítások látogatása is jó alkalmat kínál arra, hogy akár egy kiszemelt fajtával, akár alapvetően a fajtakutyákkal kapcsolatban informálódjunk. A legnevesebb tenyészetek állandó résztvevői a kutyakiállításoknak. 

A jó tenyésztők ráadásul komoly előzetes szűrést alkalmaznak, hiszen nekik sem mindegy, kihez kerülnek majd az apróságok – vagy a kissé nagyobb kutyusok. Ekkor érdemes megejteni a látogatást, mely során nem csak a tenyésztők ismerhetnek meg jobban minket – s persze mi is őket -, hanem az is kiderülhet, hogy a kutyussal működik-e a kémia közöttünk. 

Alaptermészetükből, viselkedésükből és a leendő tulajdonosaik körülményeiből egy megfelelő szakember világosan látja, vajon jó helye lesz-e annak a bizonyos kölyökkutyának jövőbeli otthonában.

 

Ha kíváncsi vagy, melyik fajták és milyen tulajdonságok passzolnak leginkább hozzád és életstílusodhoz, az  ITT található fajtaleírások között böngészve megismerheted a kutyafajtákat A-tól Z-ig. Itt pedig arról olvashatsz, mi alapján érdemes kölyökkutyát választani. 



berni pásztor berni pásztor kiskutya fajta kennel szaporító felismerése tenyésztő törzskönyv

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!