hirdetés

Vajon milyen egy vakvezető kutya élete? Kövesd őket kölyökkoruktól a nyugdíjig!

László Enikő, 2021. október 15 - Forrás: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Hány szakasza van egy vakvezető kutya életének? Minden kutya saját pályát fut be, hiszen máshol, más embernek segít. Ezért a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány azt az öt életszakaszt mutatja be, ami általában a legtöbb vakvezetőre jellemző.

hirdetés

Október a látás hónapja, ezért a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szeretne minél többet mesélni ezekről a hűséges segítőtársakról.

Marton Mónika és Calgary. /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

I. életszakasz: minden itt kezdődik el – kiskutyák születnek

Marton Mónikának szép emlékei vannak a 2021 áprilisában született kiskutyákról. Az alapítvány egyik anyakutyájának, Calgarynak Móni ad otthont, vele és családjával él egy kertes házban. Móni természetesen gondját viseli akkor is, amikor kölykei születnek.

Móni vegyes érzelmekkel vett búcsút a 8 hetes kölyköktől a nyár elején, hiszen ez a két hónap mindig nagyon sűrű, és a sok öröm mellett vannak nehézségek is. A kölykök születésekor az egész család izgatott, az alapítvány egyik szakembere velük van, segít az anyakutyának, de ez mindenképpen 1-2 stresszes napot jelent. Aztán – majdnem – minden elsimul.

Móni szereti, amikor nyílik a kiskutyák szeme és füle, elindulnak, kezdenek ráébredni a világra. A nehézségek közé tartozik a sok takarítás, és az állandó figyelem fenntartása. A gondjaira bízott kölykök 4 hetes koruktól kijárnak a füves udvarra, ahol egész nap mocorognak, játszanak, és igyekeznek mindent kipróbálni, még azt is, amit nem igazán kellene, mert a testi épségük kerülhet veszélybe. A nevelőgazdinak ezért szinte mindig ott a füle és a szeme a kicsiken, akkor is, ha fáradt. Ehhez az önkéntes munkához is nagy szív kell. Nem csoda, hogy nem esett baja egyik kópénak sem.

Calgary kölyke. /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Voltak kis kedvenceink, akiktől nehezebb volt megválni. A búcsúzás után jött a nagy üresség, a csend, amiben volt szomorúság és megkönnyebbülés. A lényeg, hogy elindítottuk őket az úton, ami ahhoz vezet, hogy egy látássérült ember szeme világa legyenek” – mondta Marton Mónika.

Móni kapcsolatban van a kölyöknevelőkkel, mindent tud a kicsikről, és amikor ideje engedi, eljön a kölyöktalálkozókra is. Sőt, miután Calgarynak sok ideje van és könnyen tanul, jó, ha szellemi kihívások érik, ezért iskolapadba ült vele: terápiás kutyának képezte ki, hogy más módon is segíteni tudjanak az embereknek.
„Egy bölcsődében gyakoroljuk a terápiás munkát, és az a cél, hogy hamarosan fejlesztő pedagógus, pszichológus munkáját segítsük Calgaryval” – mondta Móni.

II. életszakasz: a kölyöknevelés során mindketten sokat tanulnak

Hogyan lesz egy kiskutyából engedelmes felnőtt? Milyen szokásokat alakít ki élete első évében? És vajon hogyan tud egy gazda következetes maradni, miközben egy cuki apróság aranyozza be a mindennapjait? A kérdésekre a válaszok abban rejlenek, hogy mennyire összetett egy kölyöknevelő feladata. Elekes József abszolút kezdő kutyásként vágott bele ebbe a nagyon szép és kihívásokkal teli feladatba.

Elekes József és Topáz. /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Bevallom, korábban féltem a nagytestű kutyáktól, és ezért is gondoltam arra, hogy kicsit terápiás jelleggel érdemes lenne belevágni egy ilyen munkába. Fogalmazhatok úgy is, hogy a sors hozta így, mert az egyik barátom volt Proton, egy másik baráthegyis kölyök nevelője. Tehát mondjuk egy évvel ezelőtt derült ki számomra, hogy ez az egész egyáltalán létezik. Nagyon izgalmas, ahogyan alakulnak bennem az érzések. Most már el sem tudnám képzelni az életem kutya nélkül. Csodálatos azt látni, hogy Topáznak az az életfeladata, hogy vakvezető kutya legyen és egy látássérült ember életének minden mozzanatát segítse” – mesélte József, aki ma már a tömegközlekedéstől kezdve a boltba járáson át a munkavégzésig mindenben együtt van Topázzal, az októberben hét hónapos labradorral.

Mondhatni „rákapott az ízére” és ahogy fogalmaz, megérintette ez a kiskutya, akiről szívesen beszél barátainak és bárkinek, mindenhol és bárhol. De azt érzi, hogy ez is a dolga, hogy egyfajta tanító-nevelő jelleggel beszéljen a vakvezető kutyák feladatáról, küldetéséről és fontosságáról.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„A házunk körülbelül 200 méterre van az óvodától, és amikor reggel 7 óra körül először lemegyünk, pont akkor érkeznek a babák is a szüleikkel. Topáz ilyenkor kiül a fűre és ott várja óriási lelkesedéssel az ovisokat. Már messziről kiszúrják a kutyát és kiabálnak neki a maguk kedves módján. Topáz pedig odamegy a gyerekekhez, szó szerint csúszik a földön és egy mozdulattal a hátára dobja magát. Imádják egymást. Nem lehet megállni, hogy az ember ne mosolyodjon el. De nemcsak nézni jó őket, mert az ovisok is tanulnak a kutyákról, de fordítva is igaz: Topáz is gyakorolja a protokollt, hogy üljön le, ne ugráljon, ne tegyen hirtelen mozdulatokat” – idézi fel Elekes József, utalva arra a következetességre is, ami kölyöknevelőként kiemelten fontos, főként a szokások kialakítása kapcsán.

Apropó szokások: ahogy azt megfogalmazza, esetükben az a szokás, amit nem kell megmagyarázni, hanem úgy csináljuk és kész. Többek között például, hogy a kutya ne ugráljon, megálljon a zebra előtt, ne kéregessen ételt az asztalnál, szépen sétáljon, behívható legyen, és még sokáig sorolhatnánk.

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola egyik tanonca. / Fotó: Jóvári Krisztina

III. életszakasz: ezért fontos, hogy a gazda passzoljon a kutyához és nem fordítva

Nyíriné Kovács Máriának gyerekkori álma volt, hogy vakvezető kutyákat képezzen ki, ezért a kezdetektől szívesen olvasott a témáról tanulmányokat, cikkeket, szakkönyveket. Már közel harminc éve dolgozik kiképzőként, és ma is szívesen gondol vissza a kezdetekre.

„Amikor 1992-ben jelentkeztem egy másik vakvezető kutya iskolába, ott számos szakmát érintő kérdéssel találkoztam, amelyekre pont a korábbi érdeklődő kutatásaim miatt tudtam válaszolni. Akkoriban nem volt még különösebb oktatás erre vonatkozóan, az emberek egymást tanítgatták, de sokat segítettek a gyakorlati tapasztalatok. Az oktatóim már akkor valamit láttak bennem, ezért rám bíztak három kutyát, és egy tapasztalt kiképző segítségével tettem a dolgom. Az évek hosszú során finomodott mind a módszer, mind a technika. Kezdetben „kemény vonalas” német juhászokkal dolgoztam, csak elvétve volt dolgunk egy-egy labradorral. Pedig minél érzékenyebb és finomabb egy kutya, annál alkalmasabb vakvezető kutyának. Ez a tendencia ma is jól látszik” – emlékszik vissza Nyíriné Kovács Mária, aki ma a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány egyik legtapasztaltabb kiképzője, ahová 2011-ben érkezett, és ahol, saját bevallása szerint rengeteget tanult.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Kutyakiképzőként nemes és komplex feladatot lát el. Ráadásul talán kicsit „fordítva”, mint ahogy azt sokan gondolnák. A legjobb tudása szerint kiképez egy kutyát, majd ezután választják ki a hozzá illő gazdát és nem fordítva.

„Én ismerem a legjobban a kutyát, az erősségeit és az esetleges gyengeségeit, majd ehhez keresek olyan gazdát, akinek az adott kutya a lehető legtöbbet tud majd segíteni, aki fontos, hogy passzoljon a négylábú segítőjéhez többek között személyiség, tempó, stílus, életvitel tekintetében. Ha megtaláltam a megfelelő embert, akinek át tudom adni a kutyát, akkor kezdődhet csak az átadó tanfolyam. Az eb csak szépen, fokozatosan válik le rólam és kezd el kapcsolódni a gazdájához. Ilyenkor azt érzem, hogy megérkezett a kutya a számára tökéletes helyre. A négylábú segítő is vágyik arra, hogy egyetlen gazdája legyen, mert ez óriási boldogság neki. Látszik, ahogy egyre erősebben elkezd kötődni. Kiképzőként egy varázslat, ahogy látom ezt a csodálatos kötődési folyamatot, miközben kutya és gazdája elkezdenek összekapcsolódni” – mondja Mária, aki nem munkaként, hanem hivatásként tekint a feladatára.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

IV. életszakasz: A mindennapok biztonságérzete elképzelhetetlen lenne kutya nélkül

Csúzda Zsolt két évet várt Nátánra, de visszagondolva úgy érzi, hogy a várakozás minden pillanata megérte. Elképesztő a harmónia kettőjük között. Talán lassan Nátán is leteszi a jogi szakvizsgát, hogy jobban tudja ügyvédként dolgozó gazdáját segíteni a tárgyalóteremben?

„Gyerekkorom óta gyengén látok, de azért sokáig képes voltam saját magam közlekedni és élni az életem. Három éve azonban volt egy szürkehályog műtétem, ami nem sikerült túl jól. Ekkor döntöttem úgy, hogy beadom az igénylést egy vakvezető kutyára. Eljött az a pont, hogy nem mertem elindulni sehová, mert nem éreztem magam biztonságban. Attól rettegtem, hogy valamit »benézek«. A fehér botnak azonban a gondolatától is irtóztam, nekem túlságosan a vakság szimbóluma. Én viszont szeretném közel úgy élni az életemet, mint egy látó ember” – mondta Zsolt.

„Elgondolkodtam és számba vettem a lehetőségeimet, és így jutottam el egy négylábú segítőtárs gondolatáig. Már gyerekként is volt kutyánk, mindig szerettem az állatokat, megvolt velük a kapcsolatom és számomra hozzátartoznak a család életéhez. Így nem éreztem többé kérdésnek: ez a legjobb döntés. Ráadásul, ha az utcán megy egy fehér botos és egy vakvezető kutyás ember, akkor is azt látjuk, hogy az utóbbi tényleg szárnyal. Egy hasonlattal élve, az előbbi szerintem olyan, mint egy személyvonat, utóbbi pedig egy intercity. És tudom, hogy a segítőtársam vigyáz rám, ami miatt óriásit nőtt a biztonságérzetem. Plusz nem feledkeztem meg a hétéves gyerekemről sem, akiért felelősséggel tartozom” – magyarázta az érzéseit Csúzda Zsolt, aki látássérültként mindig megpróbálja kihozni az életből a legjobbat.

Nátán és Zsolt ma már együtt járnak a földhivatalba és a bíróságra is, hogy közösen gyakorolják az ügyvédi hivatást. Nátán a tárgyalásokon is állandó vendég, ráadásul az a „magyarázó” típusú kutya, aki néha bele-beleszól az ügyvitel menetébe. Közben a napi útvonalakat is ügyesen memorizálta, Zsoltnak ma már mondania sem kell neki, hogy merre menjenek.

Zsolt és családja. /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Az ügyfeleim is imádják. Nátánnak van egy saját szőnyege az irodában, és békésen ott fekszik, ha valaki érkezik hozzám. Viszont nagyon rafinált: néha felkel és úgy tesz, mintha csak körbenézne, de közben mindenkitől lop egy kis simogatást. A munkán kívül is rengeteg szeretet ad, miközben segít egészségesebben is élni. Sokszor megyünk sétálni, és most azon gondolkodom, hogy újra elkezdünk együtt futni. Tavasszal már néhányszor kipróbáltuk, és alkalmanként akár hat kilométert is lefutottunk együtt, amit nagyon élveztünk. Én azt gondolom, hogy vele még jobban ki tudom használni a mindennapok ajándékait, képes vagyok kihozni az életből a maximumot” – zárta gondolatait Zsolt.

V. életszakasz: Nico, a boldog nyugdíjas

Vakvezető kutyánk gazdája sajnos elhunyt, ezért tettünk közzé 2020 áprilisában egy gazdikereső felhívást. Örültünk annak, hogy pár nap múlva megtaláltuk a nyugdíjba vonult Nico számára azt a szerető családot, amellyel azóta együtt él.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Másfél év múltán most megkérdeztük, hogy minden úgy alakult-e, ahogy azt Nico érkezésekor eltervezték.
„Az első napokban érthető módon visszafogottabb volt az új otthonában. 2-3 hét múlva már örült, mosolygott, amikor hazaérkeztünk – mondta a Miskolcon élő Kis András.

A karantén alatt sokat voltak együtt, nagyokat sétáltak. Nico érkezésétől azt remélték, hogy jobban megmozgatja majd a családot, ami így is lett. A korlátozások feloldása után is jó társnak bizonyult, hiszen az elfoglalt szülőknek öröm volt egy ilyen okos, jólnevelt kutyával együtt élni.

Az is a várakozások közé tartozott, hogy a Nico érkezésével a hétéves kislányuk fontos kutyás tapasztalatokat szerez. „Hanna sokat tanult tőle, hogy nem egy plüssállat, érzései vannak, van, ami jólesik neki, van, ami nem. Kitapasztalta a határokat és hamar összecsiszolódtak” – mondta András.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Nicónak október elején volt a tizedik születésnapja, amit ugyanúgy megünnepeltük, mint a többi családtagét. Nico sok dicséretet kap, hogy milyen ügyes, aranyos kutya. Ideje nagy részében pihen, egyre több gondoskodást igényel, kicsit kevesebbet mozog. Elkezdett porcerősítőt kapni, hogy megelőzzék az ízületi kopásokból eredő problémákat. Szeret labdázni, gyakran befekszik családtagjai közé a szőnyegre. Imád a társaság középpontja lenni akkor is, amikor vendégek érkeznek.

„Nico már nem volt fiatal, amikor megismertük, és meg-megfordul a fejemben, hogy érdekes lett volna fiatalabb korában látni, de így is teljes kutya élményt jelent a családnak, mi pedig teljes család élményt adunk neki” – mondta András.

(Képek: Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, Getty Images Hungary, Jóvári Krisztina)

hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon