hirdetés

Gyerekeket mentő kutyák: az idősödő jack russell terrier két pitbullal vette fel a harcot

László Enikő

2021. október 21

A kutyáknak különösen sok jótett írható fel a listájára, de kiváltképp szívmelengető, amikor gyermekekért kockáztatják saját életüket. A következőkben erre mutatunk néhány példát.

hirdetés

Bátor négylábú barátaink számos alkalommal bizonyították már hősiességüket, vakmerőségüket. Ha kell, mérges kígyókkal, túlerőben lévő, agresszív fajtársaikkal veszik fel a harcot, vagy a tűztől óvják meg az embereket. Ezek a kutyák életüket kockáztatták veszélyben lévő gyermekekért.

George, a bátor jack russell terrier

Az új-zélandi, szívproblémákkal küzdő George talán a leghősiesebb jack russell terrier a történelemben. Eleinte későbbi gazdája szomszédaival élt, ám azok a férfinak adták a kutyát, amikor elköltöztek. Alan Gay ekkor még nem is sejtette, mekkora bátorság lakozik a kis terrierben. 2007 áprilisában azonban rádöbbent. Öt gyermek sétált az utcán, amikor rájuk rontott két pitbull. A kilenc éves George egy percig sem tétlenkedett, azonnal a gyerekek segítségére sietett. A legidősebb fiú elmondta, hogy a terrier először ugatni kezdte a megvadult állatokat, majd rájuk támadt, amikor a fiú négy éves öccsére rontottak. A pitbullok azonban ezután már a jack russellt kezdték harapni a fején és a hátán. A gyerekek sírva rohantak segítségért, a felnőttek pedig kimentették George-ot a kutyák karmaiból. A hős terrier azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy el kellett altatni. Az állatorvos azt mondta, ilyen rossz állapotban lévő ebet még sosem látott.

George hagyatéka

A környéken abban az időben már többször is előfordult, hogy agresszív kutyák támadtak gyerekekre. George esete után a városi tanács úgy döntött, ivartalanítja a szabadon kószáló, erőszakos ebeket, és zéró toleranciát vezetett be az önsétáltató kutyák ellen. A mikochippel nem rendelkező, elvadult állatokat pedig elaltatták. Ha gazdájuk jelentkezett értük, súlyos összeg fejében kiválthatta az ebet, szigorú feltételek mellett.

De természetesen magát a hőst sem feledték el. A Royal New Zealand Society for the Prevention of Cruelty to Animals nevű szervezet kitünetést adott az ebnek, amit eddig az esetig sosem kapott meg civil, nem szolgálati kutya. Nem sokkal később pedig szobrot is állítottak a hős terriernek. 2009-ben George PDSA medált is kapott hihetetlenül bátor tettéért.

A kutya, aki testével védte a lángoktól a csecsemőt

2016 augusztásban súlyos tragédia rázta meg Marylandet. A tűzoltókat egy égő házhoz hívták, ahol egy csecsemő tartózkodott. Amikor a szakemberek bementek a házba, megtalálták Polót, alatta pedig a 8 hónapos csecsemőt. A kutya saját testével védelmezte a gyereket a lángoktól. Polo nem élte túl, de halála nem történt hiába: a kislány csupán az oldalán szerzett égési sérüléseket, ezen kívül más baja nem esett.

Akik egy kígyóval is szembeszállnak

Egy Haus nevű, floridai németjuhász egy hét éves kislányt mentett meg egy mérges kígyótól. A gyémánt csörgőkígyó legalább háromszor marta meg a nem sokkal ezelőtt örökbefogadott kutyát, akinél a méreg vesekárosodást okozott. A gyermek édesanyja szerint Haus megmentette kislánya életét: amikor meglátta, hogy a hüllő felé közeledik, elé vetette magát. Mindketten szerencsésen túlélték az esetet.

Egy másik esetben az 1 éves Booker West 2007 nyarán fürdetőkádjában pancsolt nagyszüleinél, amikor hirtelen egy csörgőkígyó nézett vele farkasszemet. Ekkor lépett közbe Zoey, a csivava. A nagypapa elmondása szerint a kutya unokája és a kígyó közé vetette magát, így ő kapta a kislánynak célzott marást. A nagyszülők azonnal az állatorvoshoz rohantak a hős csivavával, aki még időben megkapta az ellenmérget, így túlélte a balesetet.

Kutyák, akik anyaként gondoskodtak magukra hagyott csecsemőkről

2014-ben egy China nevű németjuhász keverék mutatta meg a világnak, hogy az anyai ösztönök a kutyákban is rendkívül erősek. Az eb ugyanis egy hideg téli éjszakán egy argentin mezőn bukkant rá a tinédzserkorú anyja által hátrahagyott, síró csecsemőre. China a babát saját vackába vitte, ahol kölykeit nevelte. Másnap reggel a kutya gazdája bukkant az új jövevényre: megtalálta gyereket a többi kiskutya között, ahol China melegítette őket. Az orvosok szerint a csecsemő nem élte volna túl, ha a kutya nem siet segítségére. A hős eb Shining World Hero Award kitüntetést kapott különleges tettéért, és a helyiek elhalmozták ajándékokkal.

Korábban, 2005-ben Kenyában is történt egy ehhez hasonló eset. Egy Mkombozi (Megmentő) nevű kóbor kutya éppen élelmet keresett, amikor egy csecsemőre bukkant az erdőben. Az újszülöttet egy forgalmas úton, szögesdrótos kerítéseken át vitte vackába, ahol kölykeit hozta korábban világra. A kicsik azonban elpusztultak, így sokan úgy vélik, a kutya ezért akart gondoskodni a csecsemőről, akit sérülésektől mentesen szállított ideiglenes otthonába. Kenyai állatvédők befogadták Mkombozit, és az Angelnek elnevezett gyermek is szerető családra talált később.

Vakvezető kutya mentett életet

2013 szeptemberében egy brit vakvezető kutya bizonyította hősiességét. Jet gazdája, a látássérült Jessica egy parkolóházban sétált babakocsiban lévő fiával és természetesen vakvezető kutyájával. Egy autó azonban nagy sebességgel feléjük tartott, és a labrador egy másodpercig sem tétlenkedett. Kiszabadult Jessica kezéből, és odébb lökte a babakocsit. Habár a jármű elütötte a nőt, a kisfiú csak apró sérülést szenvedett Jetnek köszönhetően. Jessica rendkívül hálás kedvencének és igazán büszke rá.

Killian megérezte, ki a rossz ember

Killian, a labrador és németjuhász keverék mindig is egy nyugodt, barátságos kutya volt, aki családtagokkal és idegenekkel egyaránt kedvesen viselkedett. Ez azonban megváltozott, amikor 2013 tavaszán családja felfogadott egy bébiszittert 7 hónapos csecsemőjük mellé. Az eb látszólag nem szimpatizált a nővel. Folyamatosan morgott rá, és mindig a baba és a bébiszitter közé állt. A szülők is furcsállták a szokatlan viselkedést, ezért kamerákat szereltek fel a házban. Megdöbbentek, amikor látták, hogy a nő megüti, rázza és kiabál a gyerekkel. Killian még időben megmentette a kisfiút, mielőtt komolyabb sérülés érte volna. A hős négylábú ezután terápiás kutyának tanult, hogy különleges képességeivel másokon is segíthessen.

(Képek: Getty Images Hungary)

gyerek és kutya gyerekeket mentő kutyák hős kutya hős kutyák kutya kígyó kutya tűz

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink