Nem jött be a gyógyszeres trükk: párnát csinált a pulykás szendvicsekből az átverhetetlen eb
Szénási Szimonetta, 2023. március 2 - Képek: YouTube
A gazdik egyik nagy kihívása kedvencük gyógyszerezése. Sok kutya ugyanis a tabletta szagára is elfintorítja az orrát, rosszabb esetben pedig már a láttára elmenekül. Az alábbi kórházban mindent megtettek, hogy beadják ápoltjuknak a pirulákat, ám a szemfüles jószágot nem tudták becsapni.
A kaliforniai székhelyű Alicia Pet Care Center (APCC) nevű állatkórház munkatársai mindent megtesznek a gondjaikra bízott kedvencekért. Így voltak azzal a Bandit nevű kutyával is, aki a világért sem volt hajlandó bevenni a gyógyszereit az egyhetes bent tartózkodása során. Hiába próbálkoztak jobbnál jobb cselekkel, a négylábú megmakacsolta magát, sőt fricskát nyomott a gondozók orra alá.
Pulykás szendvics személyre szabva
Miután az ápolók minden próbálkozása kudarcba fulladt, felhívták Bandit gazdáit, hátha együtt kitalálnak valamit. Ők azt javasolták, rejtsék a gyógyszert pulykás szendvicsbe.
Az ápolók külön bevásároltak a finomsághoz, ám a kutya köszönte szépen, nem kért az extrával dúsított ennivalóból . Az első sikertelen próbálkozás után az ápolók úgy döntöttek, tovább kísérleteznek. Különböző szendvicsek készültek Bandit számára – pulykás-mogyoróvajas, sima mogyoróvajas, csak pulykás –, ám egyik sem nyerte el az eb tetszését.
Amire a gondozók sem számítottak
Az még nem olyan meglepő, hogy a kutya kiszimatolta a tablettát, és nem fogadta el az ételt, ám az ezt követő gesztussal nemcsak a kórház dolgozóit, de az internetnek hála a világot is megnevettette. Bandit ugyanis fogta a szendvicseket, és az ágyára helyezte. S ez így ment nap mint nap, míg végül egész kupac lett belőle – amire Bandit szépen ráfeküdt, mintha csak egy párna volna.
A próbálkozásról videót is közzétettek a kórház oldalán, amin jól látszik, miként építi szendvicstornyát a kutyus:
@apccvet Laughing, crying, sliving, slaying. Bandit is everything I aspire to be. Please drop comments of times your pets have hilariously refused to take their meds 😂 #apccvet #australianshepherd #aussie #parishilton #animalhospital #veterinarian
♬ original sound - M.M.
Győzött a húsgombóc
A csődött mondott szendvicses akció után az orvosok másként próbálkoztak. Ezúttal egy szaftos húsgombócba rejtették el a gyógyszereket. Ez végre sikerre vezetett, így Bandit kezelése is rendben folytatódhatott, míg végül hazaengedték.
Ennek pedig a kórház dolgozói is nagyon örültek, bár bevallották, hogy nagyon szórakoztatta őket a mókás eb gyűjtögetése. Viccesen meg is jegyezték, hogy a legjobb volna, ha nyitna egy csemegeboltot Bandit pulykás szendvicsei néven.
Hogyan add be kutyád gyógyszereit?
Ha neked is nehézséget okoz kedvenced gyógykezelése, fogadd meg alábbi tanácsainkat.
- Gél állagú gyógyszerek: ezeket a típusú készítményeket a legkönnyebb beadni, hiszen elég csak belenyomni a kutya szájába. Makacsabb jószágok esetében megoldás lehet, ha az állat orrára kened. Onnan biztosan lenyalja.
- Kapszulák: a kapszulák szétszedhetők, a bennük levő port így bele tudod keverni a kutya ételébe. Ám egyes készítményeket tilos szétbontani (a megfelelő hatás elérése miatt), így erről mindenképp egyeztess az állatorvossal!
- Tabletták: ahogy Bandit esete is tanúsítja, ezekkel a gyógyszerekkel gyűlik meg leginkább a gazdik baja. Nagyon ritka, ha egy kutya csak úgy elfogadja és szétrágja a tablettákat, de egy próbát megér. A másik megoldás, ha szintén ételbe rejted, ám ez is kétesélyes: vagy megeszi vagy nem… A harmadik út, ha megfogod az állatot, majd a pofáját szétnyitva belehelyezed a szájába, eztán összezárod az állkapcsát, és megvárod, míg lenyeli. Tedd a nyelvhátra, akkor hamarabb lemegy, és nem fogja kiköpni. Azonban semmiképp se legyél durva kedvenceddel, és arra is ügyelj, nehogy ő harapjon vagy karmoljon meg téged védekezésképpen!
Az alábbi videóban állatorvos mutatja meg a helyes technikát:
Bármilyen orvosságot is adsz az ebnek, fontos, hogy az ne lássa az előkészületeket. Ugyanis ezek a roppant okos jószágok egy pillanat alatt rájönnek, mire készülsz, ami csak megnehezíti a dolgodat.


Europa Event Center
2023. október 28.
A DOGZ konferencia hiánypótló a maga nemében: kiváló lehetőséget teremt arra, hogy kutyás szakemberek, tenyésztők és érdeklődő kutyatartók meghallgathassák egymás véleményét a legfontosabb kérdésekről, aktuális információkat gyűjtsenek és személyes ismeretségekre tegyenek szert. 3 kiemelt témakör, 3 szekcióban, több mint 40 kutyás szakember szereplésével.
Részletek