hirdetés

Portugál vízikutya fajtaleírás: a fáradhatatlan halász, akit hajók közötti küldöncnek és ködjelzőnek is alkalmaztak

László Enikő

2023. április 3 - Képek: Getty Images Hungary

Üzeneteket vitt, visszaterelte a hálóból szökni próbáló halakat, és visszavitte a hajóra a vízbe esett eszközöket. A portugál vízikutya egyedi és nehéz munkát végzett, és ma sem szeret tétlen maradni.

hirdetés

A portugál vízikutya egykor majdnem teljesen kihalt, de manapság már egyre népszerűbb. Például ilyen kutyát választott magának az Obama család is, hiszen a fajta nagyszerű társa lehet egy aktív családnak.

Eredete

A mai portugál vízikutyára emlékeztető első említés egy szerzetes 1297-es írásából származik, aki azt jegyezte fel, hogy látott egy kutyát, aki egy kalózt húzott ki a tengerből. Az ebet úgy jellemezte, hogy fekete, hosszú, durva szőrzete volt a teste első felén, farka pedig bojtos volt.

A fajtát elsősorban azért tenyésztették ki, hogy a halászok segítségére váljon. A munka egészen egyedi és sokrétű volt. A vízbe esett hálókat visszavitte a partra, a menekülni próbáló halakat visszaterelte a hálóba, a hajók között üzeneteket kézbesített és olykor életeket is mentett. Sőt, ha nagy köd volt, a matrózok a kutyák ugatásával jelezték, hol vannak pontosan, hogy ne ütközzenek össze. Munkája tehát igen sokrétű volt, így nem véletlen, hogy olyannyira elterjedt Portugália partjainál.

A modernizálódás miatt azonban a portugál vízikutya munkanélkülivé vált, és a 20. századra a kihalás fenyegette. Az 1930-as években egy tehetős hajós, Vasco Bensaude elhatározta, hogy megmenti a fajtát és tenyészteni kezdte. Kennelének az Algarbiorum nevet adta, leghíresebb kutyáját pedig Leãónak nevezték.

A portugál vízikutya egykor olyan ritka volt, hogy a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Mára már rendeződött a helyzet, és az Amerikai Kennel Klub listájának alapján a 46. legnépszerűbb kutya az USA-ban. Valamelyest ez annak is köszönhető, hogy az egykori amerikai elnök, Barack Obama is ilyen ebekkel élt a Fehér Házban.

Fajtastandard

A portugál vízikutya egy közepes testű munkakutya. Felépítése arányos, izomzata fejlett. Feje jó arányokkal rendelkezik és erős, széles. Koponyája oldalról nézve kissé hosszabb, mint az arcorri rész. Stopja határozott, a szemboltok kiemelkedők. Orrtükre széles, orrnyílásai tágak. Az orr színe általában fekete, a barna egyedeknél azonos a szőr színével. Ajkai vastagok, állkapcsa erős. Szemei közepes nagyságúak, egymástól kissé távol ülnek, kerekek és nem kidülledők. Színük lehet fekete vagy barna.

Fülei szív formájúak, vékonyak és a szemvonalak felett tűzöttek; szorosan a fejhez simulnak. A fülhegyek nem érnek tovább a garatnál. Nyaka egyenes, rövid és izmos. Mellkasa széles és mély; hosszú, ívelt bordákkal. Mara széles, nem kiemelkedő. Háta rövid és feszes. Hasa mérsékelt terjedelmű, könnyed benyomást tesz. Fara jól formált, enyhén lejtős. Farka a tövénél vastag, a hegyéig fokozatosan vékonyodó, a csánkig ér. Figyeléskor karikába hajlik.

Vállai jól irányulók, izmosak. Végtagjai erősek, egyenesek. Mancsai kerekdedek és laposak. Az ujjak nem túl íveltek vagy túl hosszúak, és szőrrel fedett hártya található közöttük. Ez segíti a kutyát az úszásban. A karmok legtöbbször feketék, de ez az eb színének megfelelően változhat.

Szőrzete dús, erős, egyrétegű, tehát aljszőrzet nélküli. Két szőrváltozata van: az egyik hosszabb és kissé hullámos; a másik rövidebb és göndör. Utóbbi tömött, fakó, henger alakú fürtöket képez. Előbbi gyapjas tapintású és fényes. Színe fekete, fehér vagy a barna különböző árnyalatai. A fekete és a barna bundánál a fehér szín elfogadott néhány testtájon, például a nyakon, a fangon, az előmellen, a hason, a farokcsúcson és a végtagok végén. A kanok marmagassága 50-57 cm, a szukáké 43-52 cm. Testsúlyuk 16-25 kg közötti. Várható élettartama 12-14 év.

Jelleme

A portugál vízikutya rendkívül okos, intelligens eb, bár olykor hajlamos makacsságra. Mindenképp fontos számára valamilyen elfoglaltságot találni, hogy lefárassza magát mentálisan és fizikálisan egyaránt. Mivel munkakutya, imád dolgozni, gazdája kedvére tenni. Amennyiben gyakran unatkozik, destruktív viselkedést tanúsíthat, ami esetében legtöbbször a rágásban valósul meg. De olykor hajlamos a felugrálásra is, így erről érdemes már kölyökkorában leszoktatni. Kutyás sportokban remekel, ideális lehet számára az agility, a flyball vagy a dog dancing, de természetesen az úszásban a legtehetségesebb, így a vízi sportokat is érdemes vele kipróbálni.

Amellett, hogy munkamániás, egy szeretetteljes és mókás kedvenc, aki imádja felvidítani gazdáját és garantáltan színt visz a mindennapokba. Más kutyákkal jellemzően jól kijön, de mint minden ebnél, nála is elengedhetetlen a korai szocializáció. Gyerekekkel szemben is kedves, de fontos a kicsiknek megtanítani, hogyan kell bánni egy kutyával. Terápiás kutyának is alkalmazzák.

Ideális környezet

Csak kinti tartásra nem javasolt, de egy nagyobb lakásban is jól érezheti magát, ha naponta (a többszöri séta mellett) minimum 30 perc intenzív mozgást is végez. Éles eszét is muszáj lefárasztani, ha pedig ez megvan, egy kiegyensúlyozott és kedves családi kedvenc válik belőle. Ha nincs lehetősége úszni, kirándulni és futni is elkíséri gazdáját. Aktív családnak való, akár idősebbeknek is, ha nem élnek mozgásszegény életvitelt. Más háziállatokkal jellemzően jól kijön, de fontos a fokozatos, megfelelő összeszoktatás.

Ápolás

A portugál vízikutya szőre hasonló az emberi hajhoz. Sosem áll meg a növésben, így gyakran kell kozmetikázni, és heti 2-3 alkalommal alaposan át kell fésülni. Gyakran titulálják hipoallergén kutyának, mivel szőre nem (vagy csak nagyon csekély mennyiségben) hullik. Azonban fontos tudni, hogy teljes mértékben hipoallergén eb nem létezik; csupán kisebb az esély arra, hogy valaki allergiás lesz rá. Általában kétféle fazonra nyírják bundáját: az egyszerűbb az úgynevezett retriever vágás, ami azt jelenti, hogy a kutya testén mindenhol 2,5 cm-esre vágják a szőrt. A másik, elegánsabb stílus az oroszlán fazon, amikor az uszkárokhoz hasonlóan az eb hátsó felén és a végtagokon rövidre nyírt a szőr. Karmait időnként vágni kell, ha túl hosszúra nőnének. Szemeit és füleit mindig tisztán kell tartani.

Gyakori egészségügyi problémák

Mivel a 20. században a kihalás fenyegette, egy szűk állományból kellett megmenteni a fajtát, ami az egészségére is kihatott. Mára azonban rendeződött a helyzet, a tenyésztők pedig különböző genetikai teszteket végeztetnek el annak érdekében, hogy kutyáik egészségesek legyenek. A portugál vízikutyánál előfordulhat csípőízületi diszplázia, kitágulásos szívizom-elfajulás, progresszív retina atrófia, distichiasis (szemet irritáló szőrszálak miatti betegség), valamint GM1-Gangliosidosis (anyagcsere és lizoszóma tárolási betegség) is.

(Felhasznált irodalom: Szinák János – Veress István: A világ kutyái II., David Alderton: Kutyák, Joan Palmer: Tanácsadó kézikönyv kis testű kutya választásához, Dr. Sárkány Pál: Nemzetközi Kutya-enciklopédia)

közepes testű kutya munkakutya portugál vízikutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink