hirdetés

8 elképesztő kutyás sztori: félmillió forintot fizetett a gazdi, hogy megtudja, kedvence nem süket, csak nem törődik a behívással

Hangai Lilla

2023. január 1 - Képek: Getty Images Hungary

Néha még a legtapasztaltabb kutyatartóval is előfordul, hogy a bolygók állásának vagy az orvul támadó pániknak köszönhetően azonnal az állatorvoshoz rohan, ahol kiderül, hogy az aggasztó jelenség mögött valami banális vagy éppen nevetséges indok húzódik. Ma összegyűjtöttünk néhány olyan történetet, amely utólag mosolygásra adhat okot. Ugyanakkor elég valószínű hogy azok a gazdik, akik átélték ezeket a szituációkat, nem nevetnek. És nem csak a számla végösszege miatt.

hirdetés

Nem célunk pálcát törni senki feje fölött, de abban azért bízunk, hogy a mi olvasóink tudják, bizony a kutyáknak is van mellbimbójuk. Tarts velünk, mindjárt mutatjuk, mire céloztunk!

1. A jutifalatért szó szerint bármit

Mi mindig ilyenkor döbbenünk rá, hogy négylábú barátaink még annál is intelligensebbek, mint azt gondoljuk. Megtanulhatnánk már a leckét végre…

Egy kezdő gazdi arról számolt be, hogy a 12 hetes kiskutyája húgyúti fertőzésre utaló jeleket mutatott, ugyanis rendszeresen a pelus fölé guggolt, de nem pisilt. Szinte érezzük a bőrünk alatt a felgyülemlő feszültséget, amikor szembesült azzal, hogy a legközelebbi orvos, ahol sürgősségi ellátást kaphat kedvence, 2 órás autóútra van. Egy álmatlan éjszakával és körülbelül 140 000 Ft-nak megfelelő dollárral később kiderült, hogy a blöki csak a jutalomfalatokra hajtott, hiszen akárhányszor a pelusra pisilt, mindig kapott egyet. Nem lenne meglepő, ha a gazdira egyszerre tör a sírás és a nevetés a diagnózis után.

2. Hallotta, de hidegen hagyta

Ennek a bulldognak a gazdija 480 000 Ft-nak megfelelő dollárt költött el teljes körű hallásvizsgálatra, csak hogy kiderüljön, kutyájának a hallása kifogástalan, egyszerűen csak nem törődik a behívással. Rajongunk a kutyákért, de ezek után valószínűleg egy hétig zokogtunk volna a nappali padlóján magzatpózban.

3. A szeretet tényleg határtalan

Ha a blöki köhög, az évszaktól függetlenül aggasztó lehet. Az pedig egy gazdi számára maga a megvalósult rémálom, ha a röntgen és a vérvétel sem mutat ki semmit. Még szerencse, hogy az állatorvosok nemcsak tapasztaltak, de elég fifikásak is, így viszonylag hamar kiderítették, mi állhat ennek a különös esetnek a hátterében.

Megkérték a gazdit, hogy ő maga is köhögjön. A kutyus azonnal reagált, ő is köhögött. Megismételték még a tesztet néhányszor, hogy biztosak lehessenek benne, az eb nem volt beteg, egyszerűen csak szimpátiaköhögött.

4. Kényes eset

Az egyik kutyatartó 900 dollárt, azaz körülbelül 370 000 Ft-ot hagyott ott az állatorvosnál, mert azt hitte, hogy kutyusának az egyik legérzékenyebb testrészén, azaz a fenekén kialakult valami csúnya fertőzés. Öröm az ürömben, hogy a kiskedvenc teljesen egészséges volt, egyszerűen csak rágóba ült. Ebből kiindulva mi a továbbiakban maradunk a mentolos cukorkánál.

5. A mellbimbókérdés

Ennek a tulajdonosnak az első útja azért vezetett az állatorvoshoz, mert furcsa, szemölcsszerű kinövéseket talált kedvence hasán. Vajon a gazdi vagy az állatorvos arca árult el mélyebb döbbenetet, amikor kiderült, hogy a kis bibircsókok a kutyus mellbimbói?! Arról nincs információnk, hogy ez a látogatás mennyit kóstált, de talán jobb is, ha ezt az adatot homály fedi.

6. A letargia senkit sem kímél

Amikor ez a család hazaérkezett a hegyekben töltött vakációról, a kutyus elutasította az ételt és a vizet is. Minden gazdi tisztában van azzal, hogy ebből nagyon hamar nagyon nagy gond lehet, így nem késlekedtek és azonnal állatorvoshoz vitték az ebet. Miután minden vizsgálatot elvégeztek és mind negatív lett, a doki közölte az aggódó tulajdonosokkal, hogy a kutyust maga alá gyűrte a depresszió, amiért véget ért a nyaralás. Hazudnánk, ha azt mondanánk, nem éreztünk már ilyet. Minden egyes alkalommal.

7. Ha a figyelem a lételeme

Amikor sántítani kezd az eb, a gazdi előtt lepöröghet az egész élete. Gyulladás vagy sérülés? Egyik sem jobb a másiknál, és még az is lehet, hogy műtétre lesz szükség. Amikor rendszeresen előfordul ez a sántítás és az orvos sosem talál semmi rendellenességet, az már nem csak az aggodalom miatt borítja ki teljesen a gazdit. Szerencsére ennél a kutyusnál még a teljes anyagi csőd előtt kiderült, hogy rájött, a sántítás miatt kiemelt figyelmet kap, ami olyannyira jólesett neki, hogy nem tudott ellenállni ennek az ártatlan kis cselnek.

8. Ami a szívén, az a száján

Ez a kutyus minden alkalommal hányt, amikor a gazdijával meglátogatták nővérének a családját, ahol a háztartásban voltak kisgyerekek is. Nem csoda, hogy a tulajdonos mindenképpen tudni szerette volna, mi állhat a probléma hátterében. 280 000 Ft-tal később kiderült, hogy a négylábú egyszerűen csak undorodik a gyerekektől. Igen, olyannyira, hogy hányt tőlük. Ilyen esetekben hálát adunk az égnek, hogy a blökik nem tudnak beszélni.

állatorvos állatorvosi költségek állatorvosi vizsgálat állatorvosi vizsgálatok beteg a kutya depressziós a kutya felelős állattartás felelős kutyatartás felelősség figyelem felhívás gazdi gazdi szereti a kutyát gazdiviselkedés ideális gazdi jutalomfalat krónikus hányás kutya érzései kutya hányás osztatlan figyelem szimpátia sántítás szobatisztaság vicc vicces kutyás történet

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink