hirdetés

Karantén kiskutyák: mi a következménye a kutyavásárlási láznak?

Jóvári Krisztina

2021. június 2

A pandémia kezdetén kitört a felvásárlási láz, amely először a tartós élelmiszereket, a maszkot, wc-papírt és kézfertőtlenítőt érintette, majd a karantén alatt következtek a kutyák is.

hirdetés

Néhol ráadásul 30-40%-kal megnőtt a kereslet a négylábú kedvencek iránt, hiszen a bevásárláson és munkába járáson kívül szinte az egyetlen legális kültéri tevékenység a kutyasétáltatás maradt. A tenyésztőknél sokszor már éveket kell várni egy-egy kölyökre és ez tovább erősíti a szaporítók tevékenységét.

Őrült kereslet a kutyákra

Akik korábban nem tartottak kutyát – mert hosszú órákat távol voltak a munkájuk miatt az otthonuktól – hirtelen azt tapasztalták, hogy a munkahely és az iskola is otthon van. Sokak számára ez tartós állapottá vált.
A munkavégzésre számos jótékony hatást gyakorol, ha a gazda a négylábú kedvence jelenlétében végezheti, jelen esetben pedig ez egyszerűbb, hiszen otthon vannak mindketten. Több kutatás is igazolta, hogy az emberek produktívabbak és a munka-magánélet egyensúlya is javul, ha szeretett kutyájukkal együtt dolgoznak.

Ezen kívül a magány ellen is többen döntöttek úgy a pandémiás időszakban, hogy kutyát vásárolnak vagy fogadnak örökbe, hiszen a szociális érintkezés a minimumra csökkent és társaságra vágytak. Azonban egy új kutya a háznál nem feltétlenül jó ötlet azoknak, akik kétségbeestek a karantén okozta bezártságtól.

Mi kéne?

Bérelt és kölcsönzött kutyák?

A kutyák lehetővé tették a sétát a friss levegőn és megengedett „kifogásoknak” számítottak a lakás elhagyására. Amikor a lezárások elkezdődtek, szórakoztató történetek születtek kitömött kutyákat vagy kutyautánzatokat sétáltató emberekről. Manapság már a „kölcsönzött” és a „bérelt” kutya is egy létező fogalom.

Sajnos azonban a legtöbb pandémia alatt vásárolt kiskutya nem fog eleget sétálni és a sok nem tervezett körülmény frusztrált gazdákat, valamint viselkedésproblémás kutyákat eredményez.

A szocializáció hiánya

A legnagyobb gond a lezárások idején vásárolt kutyákkal a szocializáció hiánya, amely kihat a jövőbeli viselkedésükre. Alaphelyzetben is kevés tulajdonos biztosítja a megfelelő szocializációs tréninget új kedvencének, ezt ráadásul a karantén még tovább rontotta.

A Pennsylvaniai Egyetemen létrehoztak egy online kérdőívet, amely a tulajdonosok számára kiértékeli a kutyájuk viselkedését és temperamentumát. Az így alkotott tanulmány rámutat néhány potenciális problémára is a szocializálatlan kiskutyákkal kapcsolatban:

– Néhány kutyát félelemmel tölthetnek el az új helyzetek, amely megnövekedett agresszióhoz vezet ismeretlen kutyákkal és emberekkel szemben.
– Azoknál a kutyáknál, akiket nem hagynak rendszeresen egyedül, szeparációs stressz alakulhat ki. Ez romboló magatartáshoz vezet, ilyen például a házban történő ürítés vagy a bútorok rongálása.
– Jelentős probléma lehet a kutyáktól való megválás is, így szélsőséges esetben a pandémia alatt vásárolt kutyák tölthetik meg a jövőben a menhelyeket.

A felelősség

A kutyatartás nagy felelősség, amit nem lehet csak félvállról venni. A mentális lefárasztás éppen olyan fontos, mint a fizikai. Az ebeknek nemcsak a napi rendszerességű sétára, hanem a szellemi foglalkozásra (tréning, kutyaiskola) és a szocializációra is hatalmas szüksége van. Alkalmazkodnia kell az életünkhöz, napirendünkhöz, ami a lezárásokhoz képest sokat változhat. Csak úgy válasszunk magunk mellé kutyát, ha felelős állattartóként gondoskodunk róla élete végéig, akár járvány van, akár nem.

(Képek: Getty Images Hungary)

karantén kiskutya kiskutya vásárlás kutyasétáltatás karantén idején kutyavásárlás karantén idején új kutya a háznál

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink