hirdetés

Hogyan alszik a kutyád? Ezt árulja el a kapcsolatotokról

Szénási Szimonetta

2023. április 5 - Képek: Getty Images Hungary

Szeretnéd tudni, a szíve mélyén miként viszonyul hozzád kedvenced? A tudományos vizsgálatok szerint az alvási szokásai sokat elárulnak róla.

hirdetés

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológiai Tanszékének kutatói érdekes összefüggésre jöttek rá a kutyák alvási szokásai és a gazdával való kapcsolatuk között. Az eredményekről az egyetem honlapján is beszámolnak.

A kutyák és a gazdi kapcsolata olyan, mint az anya-gyermek viszony

Egy felelős, szerető gazda számára elsődleges fontosságú, miként érzi magát kedvence a mindennapokban, és miként viszonyul hozzá mint személyhez. Mint a tudósok is hangsúlyozzák, a kötődés egy fontos viselkedés-szabályozó mechanizmus, amelynek feltétele az adott ember felé mutatott preferencia.

A kutya gazdához való kötődése kivételes jelenség, mert sokban hasonlít az anya-gyermek kapcsolathoz. A gazda biztonságot nyújt a kutyák számára, és menedéket veszélyes helyzetekben, épp úgy, mint az anya a kisgyerek számára. Ha a kutyát az emberi viselkedés modelljeként szeretnénk használni, márpedig szeretnénk, akkor fontos tudni, hogy vajon ez a speciális helyzetekben megnyilvánuló viselkedésbeli hasonlóság tetten érhető-e a mindennapos tevékenységeink szintjén is. Tavaly egy fMRI vizsgálat során felfedeztük, hogy a kutya kötődése befolyásolja azt, mennyire érzi jutalmazónak a gazdája hangját. A mostani eredmény egy újabb fontos hasonlóság az anya-gyermek vonatkozásban”

– beszélt az aktuális eredmények fontosságáról Gácsi Márta, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport kutatója.

Az alvás mint árulkodó viselkedés

Az alvási szokásokra vonatkozó vizsgálatok során arra voltak kíváncsiak, hogy a kutya-gazda kapcsolat milyensége befolyásolja-e, hogyan alszanak az ebek idegen helyen. Ehhez negyvenkét családi kutya kötődési viselkedését mérték fel a pszichológus kutatók által kidolgozott úgynevezett Idegen Helyzet Teszttel. Az állatok alvását pedig egy délutáni szunyókálás során vizsgálták az egyetem alváslaborjában. Ezalatt jelen volt a gazda is.

A négylábúak spontán alvása alatti agyi aktivitását egy teljesen fájdalommentes, elektroencefalográfiás (EEG) módszerrel mérték a kutatók (hasonlóan, mint ahogy embereknél szokás).

Az alvásnak fontos szerepe van olyan folyamatokban, mint a tanulás, az érzelemfeldolgozás vagy az egyedfejlődés. Ha az ember (vagy kutya) alszik, akkor fontos, hogy »jól«, vagyis pihentetően aludjon. Az alvás minősége mérhető például az alvásfázisok közül a mélyalvás hosszával. Izgalmas kérdés azt vizsgálni, hogy a kutya-gazda kötődés hogyan befolyásolja az alvás minőségét, ezáltal hogyan hat a fentebb említett folyamatokra”

– magyarázta Reicher Vivien, az ELTE Etológia Tanszék doktorandusz hallgatója.

Szorosabb kötelék=jobb alvás

Az eredményekből kiderült, hogy a magasabb kötődési pontszámot kapó kutyák több időt töltöttek mélyalvásban, ami a legpihentetőbb alvásfázisnak tekinthető.

Első alkalommal új helyen aludni stresszes lehet. De ez az eredmény azt sugallja, hogy a magasabb kötődési pontszámú kutyák jobban aludtak a gazdáik jelenlétében. Feltehetőleg ezeknek a kutyáknak a gazda nagyobb biztonságot jelentett, így az új helyen jobban el tudtak lazulni, és így egy jót aludni”

– foglalta össze a tapasztalatokat a publikáció első szerzője, Cecília Carreiro, az Etológia Tanszék doktorandusza.

Cecília Carreiro, Reicher Vivien, Kis Anna és Gácsi Márta publikációja Attachment towards the owner is associated with spontaneous sleep EEG parameters in family dogs címmel megjelent az Animals folyóiratban is.

A legtipikusabb alvópózok és jelentésük

Most pedig vegyük sorra, melyek a leggyakoribb alvási pozíciók a kutyák körében, és milyen következtetéseket vonhatsz le belőlük! Ugyanis az ezirányú vizsgálatok megerősítették, hogy sok ebnek van jellegzetes alvópóza, ami sokat elárul az állat érzelmi és fizikai állapotáról egyaránt.

1.) Oldalt fekvés

Ha kedvenced gyakorta az oldalára dőlve bóbiskol, az nagyon jót jelent, hiszen arról tanúskodik, hogy biztonságban érzi magát melletted. Ilyenkor ugyanis a létfontosságú szerveik védtelenül maradnak, amit csak teljesen veszélytelen helyzetben engednek meg az állatok.

2.) Briós vagy gombóc

Talán az egyik legaranyosabb pozíció, mikor a kutyus teljesen összegömbölyödve szunyókál, úgy, hogy az orra és a farka akár össze is ér. Ez az ősi helyzet alkalmas arra, hogy egyrészt a lehető legnagyobb védelmet nyújtsa, másrészt melegen is tartja az állatot. Így kevéssé biztonságos helyzetben, illetve hideg időben is gyakrabban választhatják ezt a testhelyzetet a kutyák. A kóbor kutyák gyakran alszanak így, valamint idegen helyen, új környezetben is ez a jellemző alvópóz. A zárkózottabb természetű ebek körében is népszerű ez a pozitúra.

Ám nem feltétlenül kell arra gondolnod, hogy gombócba tekeredő kedvenced fél vagy szorong, ugyanis egyes jószágok számára egyszerűen csak így a legkényelmesebb az alvás. Ha amúgy vidám, kiegyensúlyozott az eb, és a lakásban sincs hideg, illetve kutyád sem tűnik betegnek, akkor nyugodj meg és inkább gyönyörködj egy kicsit a szőrös péksüteményedben!

3.) Háton fekvés, lábakkal az égnek

Főként nyáron figyelhető meg a háton fekvő pozitúra, mikor az állat mind a négy lába az égnek mered. A has szabadon hagyásával ugyanis gyorsabban tudják hűteni a testüket. Ez a testhelyzet is nagy biztonságérzetről árulkodik.

4.) Hason fekvés, a négy láb négyfelé

A kölyökkutyák tipikus alvópóza a hason fekvés, mikor a négy praclijuk négy irányba nyúlik. Ennek oka pedig igen aranyos: ebből a testhelyzetből tudják ébredés után a leggyorsabban felvenni a játszó pozíciót. Számukra ugyanis csupa móka és vidámság az élet! A nagyon mozgékony, energiabomba kutyusok is gyakorta alszanak így. Emellett az előbbi pózhoz hasonlóan szintén jól tudják hűteni magukat a tikkadt jószágok.

5.) Mindig együtt

Vannak olyan négylábúak, akik leginkább a gazdival vagy egy másik házi kedvenccel, lehetőleg jó szorosan összebújva szeretnek durmolni. Ők nagyon igénylik a másik közelségét, mert így érzik magukat a legnagyobb biztonságban. A délutáni szundik kedvelt pozíciója ez.

6.) Csakis takaróval

Egyes kutyák pedig a takarójukhoz ragaszkodnak, csakúgy, mint a gyerekek az alvós macihoz. Ők valószínűleg megszokták, hogy rajtuk van a pléd már kiskoruktól fogva, és így érzik magukat védve, biztonságban, vagy egyszerűen fázósabbak, és így komfortos nekik.

7.) Megemelt fej

Amikor a kutya fekszik, de a fejét és a nyakát rátámasztja valamire, például egy párnára vagy a kanapé oldalára, akkor légy résen! Ugyanis ha gyakran alszik így a kutyusod, az légzési nehézségekre utalhat, így mindenképp vidd el állatorvoshoz!

8.) A szfinx

Ebben az alvópózban az állat feje a mancsára van hajtva, hátsó lába pedig vagy az előző pozícióhoz hasonlóan helyezkedik el, vagy pedig oldalasan. Pont mint a mondabeli szfinx! Ez a testhelyzet szintén készenlétről árulkodik, mivel ebből a pózból az eb azonnal fel tud ugrani, ha bármiféle veszélyt észlel.

alvás alvási szokások alvópóz ELTE etológia gazda és kutya kutatás kutya alvási szokásai kutya és ember kutya és ember kapcsolata vizsgálat

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink