hirdetés

10 jelzés, hogy kedvenced kimerült: engedetlennek tűnhet, pedig csak nagyon fáradt

Szénási Szimonetta

2022. december 25 - Képek: Getty Images Hungary

A kimerültség nem csak az emberek sajátja: kedvencedet is érintheti ez az igen súlyos probléma! Az alábbi jelzések figyelmeztetnek.

hirdetés

Számos tünete van annak, ha a kutya kimerült, ám a gazdák néha félreértik ezeket. Vegyük sorra, melyek az árulkodó jelek!

1.) Túl sok alvás

Először is fontos tisztázni, hogy a kutyák alapvetően sokkal többet alszanak, mint az emberek. Az alvásigény függ az eb korától, fizikai állapotától, a napirendjétől és a fajtájától is, de általánosságban az mondható, hogy a napi 10-12 óra jellemző egy egészséges felnőtt kutyára.

Azonban ha azt tapasztalod, hogy kedvenced szokott alvásideje jelentősen hosszabb lett, és az állat szemmel láthatóan fáradékonyabb, kezdj gyanakodni, hogy esetleg túl lett fárasztva. Ilyen esetben a legjobb, amit tehetsz, hogy hagyod pihenni.

2.) Túlzott izgatottság

Csakúgy, mint a gyerekek, a négylábúak esetében is jellemző, hogy a fáradtság meglepő módon felfokozott állapotot eredményez. Ilyenkor sok szülő és gazda is a „hiperaktív” jelzőt használja (természetesen a hiperaktivitás egy orvosi fogalom, és nem szakszerű az ilyetén használata, ám annyira láttató, hogy a köznyelvben is meghonosodott.)

Ha jószágodon a fáradtság jeleit tapasztalod, majd hirtelen elkezd fel-alá rohangálni, vagy össze-vissza ugrál, labdázik, bejárja a lakást, az ne tévesszen meg: az eb valószínűleg extra fáradt.

3.) Az önkontroll hiánya

Ha a kutya kimerül, az gyakran azt eredményezi, hogy egyes cselekvések felett elveszti a kontrollját. Ilyenkor hevesebben reagálhat bizonyos dolgokra, sőt akár agresszívebb is lehet. Ahogy a túl sok inger téged is feszültebbé tesz, úgy pajtásod is így reagál az őt ért rengeteg stimulusra.

4.) Egészségügyi panaszok

A kimerültség gyakran egészségügyi panaszokat is eredményez, amelyek főként a mozgásban és a légzésben mutatkoznak meg. Mint írtuk, a nagy fáradtság sokszor pont hogy felpörgeti a kutyát, ami miatt szív- és ízületi problémák léphetnek fel. Emellett az állat légzése is szaporává válhat, de le is lassulhat. Fontos, hogy minden megszokottól eltérő tünet esetén konzultálj az állatorvossal!

5.) Az érdeklődés hiánya

A kifáradt kutya kevésbé lesz érdeklődő. Ilyenkor még az általában rajongásig szeretett tevékenysége, de még az etetési idő és a tálak zörgése sem hozzák lázba.

6.) Gyakori ásítás

Ha szőrös barátod feltűnően sokat ásítozik, valószínűleg kimerült. Azonban az ásítás lehet a feszültség és a nyugtalanság jele, így helyzetfüggő, mit üzen ezzel az eb.

7.) Nem engedelmeskedik

Szófogadó négylábúd „elromlott”, és nem követi a parancsokat? Lehet, hogy teljesen félreérted a helyzetet, és nem engedetlenségről, hanem túlzott fáradtságról van szó. Egy kimerült kutya ugyanis hajlamosabb arra, hogy ne reagáljon a még olyan egyszerű vezényszavakra sem, mint a „gyere” vagy az „ülj”, amiket amúgy már kiskora óta ismer. Ha ezt tapasztalod, iktass be extra pihenőidőt az eb napirendjébe, és figyeld meg, kipihenten hogyan reagál a kérésekre.

8.) Köröz, mint az őrült

Az angolul „zoomies-nak” nevezett jelenség az, amikor jószágod hihetetlen sebességgel kezdi róni a köröket a lakásban vagy a kertben. Mint aki megőrült, mondhatnánk, hiszen a pár perces fékevesztett etap alatt az állat se lát-se hall. Ez is gyakran tapasztalható, ha a kutya kimerült, pláne, ha előtte mozgalmas napja volt.

9.) A koncentráció hiánya

Ha kedvenced fáradt, akkor kevésbé tud odafigyelni a feladatokra is. Ilyenkor a legapróbb dolog – egy lehulló levél vagy egy biciklis – is kizökkentheti az adott tevékenységből. Ráadásul a motivációszintje is alacsonyabb, így nem ez az ideális időpont az új készségek elsajátítására.

10.) Lihegés és folytonos nyalakodás

Ahogy az ásítás, úgy a gyakori lihegés és a folytonos nyalogatás is kettős jelentésűek: egyrészt utalhatnak feszültségre, másrészt fáradtságra is.

A nyugodt környezet is segíthet

A fenti tünetek és jelzések esetén érdemes nagyobb hangsúlyt fektetned barátod megfelelő mennyiségű és minőségű pihenésének elősegítésére. Legyen kényelmes, neki megfelelő fekhelye – egyes kutyák a vackolós fészket szeretik, míg mások inkább kinyújtóztatva szundikálnak –, és arra is ügyelj, hogy az ne legyen se túl zajos, se túl világos helyen. A huzat és a hideg is megzavarhatja kutyád álmát.

Ha a probléma hátterében az áll, hogy a kutya nem tud megnyugodni (itt helyesen használjuk a hiperaktív jelzőt), akkor segíts neki ebben. Alvásidő előtt már ne pörgesd fel rohangálós játékokkal, inkább nyugtatólag simogasd, miközben beszélj hozzá lágy hangon.

Van, amikor szakembert, például tapasztalt trénert is be kell vonnod a folyamatba, akivel közösen hamarabb megtaláljátok a pajtásodnak leginkább megfelelő nyugtató módszert.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Ha a fáradtság mellé egyéb tünetek – letargia, levertség, étvágytalanság, hányás-hasmenés, stb. – is társulnak, haladéktalanul hívd fel az állatorvost, hiszen valószínűleg valamilyen betegség van a háttérben.

alvás alvási zavar fáradtság kutya alszik kutya alszik egész nap kutya alvás kutya alvási szokásai kutya kimerült kutya mennyit alszik kutya nem alszik szófogadó kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!